Mai leckénk: Hogyan NE nyilvánuljunk meg ellenzékiként, ha Fidesz-szavazókat szeretnénk megnyerni magunknak?

Szokás mondani, hogy ami nem megy, azt ne erőltessük. Mégis van az úgy, hogy felülkerekedik a pedagógus-génbe oltott irgalmas-gén, és az ember századszorra is nekifut, hátha egyszer csak átmegy az információ. Úgyhogy akkor lássunk hozzá ismét.

A mai leckénk anyaga: „Hogyan NE nyilvánuljunk meg ellenzékiként, amennyiben Fidesz-szavazókat szeretnénk megnyerni ügyünknek?”

Vegyünk egy véletlenszerűen kiválasztott esettanulmányt az elmúlt napok terméséből. Ül a Fidesz-kormányok alatt befutott írónő a szintén magyarországi jogdíjakból (valamint 100 eurós óradíjjal tartott írókurzusokból) élő férjével közös umbriai bérleményében, és – miközben férje épp egy magyar turistacsoportot kalauzol, akik az ötéjszakás félpanziós szállásért és négy nap helyi programért fejenként 610 ezer forintnak megfelelő eurót fizettek (plusz repülő- és buszjegy) – posztolja kifele a következőket:

„Megrendítő”, hogy Erdélyből áttelepült, „elvakult” emberek, „akik a Ceausescu-rendszert túlélték, most erre a hibrid-diktatúra rendszerre szavaznak”.

de „gazdasági ellehetetlenítések vannak”: „a munkáltatód megkér, hogy ne posztolj kormányelleneset, ha pedig művész vagy, csak úgy kapsz támogatást, ha hűséget esküszöl nekik, vagy legalábbis bölcsen hallgatsz, miközben „az összes uniós pénz, amit fejlesztésre kapott az ország, a főnök és sleppje zsebében landolt”. Illusztrációnak kapjuk mellé a tanár-/diáktüntetés fotóját, alatta a rideg figyelmeztetéssel: „Aki elkezd a poszt alatt gyurcsányozni, brüsszelezni, meg sorosozni, azt kihajítom. Csak szólok.”

Sok izgalmas elem van ebben az okfejtésben, amely a hiperbolákkal hergelő diktatúrázás műfaji sajátosságainak megfelelően nulla konkrétumot és zéró ellenőrizhető tényt tartalmaz. Nyilván megdöccenne a mondatvezetés, ha be lenne szúrva egy példa, pontosan mely munkáltató kit és milyen összefüggésben tiltott el a kormányellenes posztok megosztásától, miközben az írónő épp a sima internetezőket fenyegeti meg arra az esetre, ha pártpreferenciájuk indokaként bátorkodnának odakommentelni a tényeken alapuló gyurcsányos félelmeiket. Csakhogy ki akarna olyan közösséghez tartozni, ahol kiröhögik és kiközösítik az aggályai miatt?

Aztán ott az az elegánsan odavetett kijelentés, miszerint az ÖSSZES uniós fejlesztési forrás egy az egyben a „főnökék” zsebében landolt. Nos, történetesen én is tanítok mindenfélét (birka módjára pénztárcabarát tarifáért szolgáltatva a tudást, de elismerem, hogy arisztokratikusabb dolog 100 eurót kérni, majd lesajnálóan szörnyülködni a magyarok tanulatlanságán), és a nyelvi-szövegértési feladatoknál fel szoktam hívni a figyelmet: ha egy állításban szerepel az „összes”, „mindig” vagy „soha” szó, ott résen kell lenni, mert az jó eséllyel hamis, hisz' életszerűtlenül sommás. Igen, a „mindenkit meggyógyítunk” se volt egy szerencsés mondat, de az legalább az ismeretlen jövőre nézve, ad hoc szóbeli megnyugtatásként hangzott el – nem pedig kész tényeket és számadatokat negligálva, hangulatkeltő jelleggel.

Aki nagy nyilvánosság előtt olyat leír, hogy az „összes” uniós pénzt zsebre tették a csókosok,

(a felsőzsolcai naperőműpark kisarjadt a földből magától? a Dunakanyarba közlekedő zónázónak organikusan nőtt még egy emelete? a makói kórház krónikus belgyógyászati osztályát a suszter manói korszerűsítették kalákában?). Persze az is lehet, hogy a szerző egyszerűen túltolja a demagógiát, ami azonban szintén nem túl szilárd jogalap arra, hogy bárkit is elvakultnak minősítsen. És pláne nem kompromisszumos kiindulópont bármiféle érdemi politikai vitához és a másképp gondolkodók megnyeréséhez.

Végül pedig ott az örök klasszikus, a művész nyünnyögése az orbáni „elnyomatás” miatt. Konkrét példákat itt se kapunk, de talán kiindulhatunk abból, hogy nem önmagának szeretne költségvetési támogatást a befutott írópár az umbriai dolce vitához. Azt értem, hogy Nagy Ervin állítja, politikai nézetei miatt nem szerepel mostanában egész estés filmekben, de jó lenne valamiféle tételes és meggyőző felsorolás, hogy mely pályázatokat utasította el a Filmintézet azért, mert tartalmazták a nevét.

Addig ugyanis csak azt látja az oktondi Fidesz-szavazó a saját szemével, hogy az őt elvakult zombinak minősítő Bródy János a Sportarénában ad nagyszabású koncertet, az állítólag a „hazaáruló, liberális közellenség” státuszában senyvedő Péterfy Bori és a politikai nézeteit szintén nemigen titkoló Karafiáth Orsolya pedig a minap is gond nélkül felkérést kapott a Petőfi Kulturális Ügynökség nemzetközi fesztiválján való közreműködésre – mondjuk csoda, hogy jut ilyenekre idejük a forgatások, koncertek, előadások, dedikálások és egyéb szereplések közepette (melyek egy részét a Nemzeti Kulturális Alap támogatja).

Mi tehát 2022 őszén az ellenzéki értelmiségi agyonlájkolt üzenete? A Fidesz-szavazók elvakultak és agymosottak, a kormány mindent ellop, a fasiszta diktatúrában csak a NER-nyaloncnak terem babér.

Márki-Zay-i magasságokban szárnyaló gondolatok ezek – sajátos megszállottságra vall bő 12 év kudarc után is kitartani mellettük. Ennyi idő alatt egy átlag diák a fecskefarok kanyarításának kezdeti nehézségeitől eljut az érettségi abszolválásáig; tényleg figyelemreméltó, hogy a mindenkinél tájékozottabb és intelligensebb noárista értelmiségiek viszont máig se látszanak túljutni az agyhalottazás-lölőzés-diktatúrázás szintjén. Márpedig ez így megint csúnyán fog végződni. „Csak szólok.”

Fotó: Mandiner archív