Megvallom, hogy katolikus vagyok – avagy öt dolog, amiért szeretem az egyházat

„Ezerrel dübörög a népszámlálási kampány – »valljuk meg, hogy katolikusok vagyunk« –, én meg itt ülök az albérletemben, a szabadságom harmadik hetében, és gondolkodom.

Azon gondolkodom, hogy talán az utóbbi időben nagyobbrészt kritikával illettem az Egyházamat, és emellett keveset dicsértem – így kialakulhatott az a hamis kép, hogy voltaképpen nem szeretem. Meg is kérdezte valaki, hogy be fogom-e jelölni a népszámlálási kérdőíven, hogy katolikus vagyok. (Be.)

Tudom, sokan azt gondolják, hogy azért is »léptem le«, mert túl sok volt a konfliktus, vagy esetleg megharagudtak rám odafent az utóbbi cikkem miatt, amiben leírtam, hogy mi az az öt dolog, amit változtatnék az Egyházban. Pedig a valóság – mint mindig – most is összetettebb.

Nagyon is fontos számomra a hitem és a közösségem, ezért nem tervezem elhagyni.

Miért? Sok oka van, de itt most ötöt sorolok fel.

Mert az Egyház Krisztus jegyese

És ez nem valami gagyi kisiskolás magyarázkodás. Mélyen hiszem, hogy Jézus alapította az Egyházat, és szereti minden hibája, és minden benne szolgáló bűnös ember ellenére (és »közöttük az első én vagyok« 1Tim 1,15). Sokan hajlamosak azt hinni, hogy a mostani Egyház hibái megbocsáthatatlanok. Pedig élhettünk volna a Borgia pápák korában, fejünket kapkodva, hogy az épp kinevezett bíborosok közül melyik nem a pápa gyereke...”

Nyitókép: Mandiner Archív