Az elfeledett aradi vértanúról született új musical a Madách Színházban

2022. október 6. 16:01
Írta: Farkas Anita
Kazinczy Ferenc legkisebb fia, Lajos szerelmes, bohém, szegény és céltalan ifjúból lesz az 1848–49-es szabadságharc hőse, majd az aradi várban Haynau foglyaként vár az ítéletre. A tizenötödik aradi vértanú alakja egy forradalmian új hangvételű musicalben elevenedik meg a Madách Színházban: a Tizenötödik című előadásról Szirtes Tamás rendezőt, a teátrum igazgatóját kérdeztük.

Az aradi vár sáncárkában 1849. október 25-én agyonlőtt Kazinczy Lajos élete és tragikus sorsa elsőre nem tűnik tipikus musicaltémának. Hogyan született ez a különleges előadás? 

A Madách Színházban Időről időre meghirdetünk musicalpályázatokat,

kifejezetten a magyar művek részére.

Erre azért van nagy szükség, mert a sokéves tapasztalatom azt mutatja, hogy az alkotókat, különösen egy ilyen nehéz, munka- és időigényes műfaj esetében, inspirálni kell. Egy musical létrehozásának senki nem áll neki a bemutatás reménye nélkül, annál is inkább, mert ez egy többemberes feladat, amelyben a szerzőnek, a versírónak és a zeneszerzőnek a lehető legszorosabban kell együttműködni. Szükség van tehát egy erős hívásra, aminek a végén ott a jutalom: a mi esetünkben az, hogy a győztes pályamunka ha nem is a nagy-, de a stúdiószínpadunkon biztosan közönség elé kerülhet. És adott esetben hosszú ideig műsoron is maradhat, mint például az ország más színházaiban is egyre többet játszott, az első ilyen pályázatunkra született Csoportterápia vagy a Madáchban 2012 óta futó Én, József Attila. Ez is a koncepciónk része: nem csupán magunknak akarjuk ezeket a műveket, szeretnénk, ha a közkincs részei, repertoárdarabok lennének.

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója, A tizenötödik című előadás rendezője (fotó: Mátrai Dávid/Mandiner)

 

Az érdeklődést jól jelzi, hogy a harmadik felhívásukra több mint ötven pályázat érkezett. Mi döntött végül a Meskó Zsolt és Derzsi György jegyezte A tizenötödik mellett? 

Ez két okból is rendkívül leleményes darab. Megtalált egy méltatlanul elfeledett magyar hőst, már csupán ezért érdemes a figyelemre. Ez a hős ráadásul nagyon modern is, nem egy talapzaton álló hét tenger ördöge, hanem érző, gondolkodó, mindenféle lelki-gazdasági-fizikai nehézségekkel küzdő, hétköznapi ember. Aki úrrá lévén a saját problémáin és természetén, felismer egy történelmi helyzetet, és van benne elég bátorság, erő, energia, hogy a maga számára megtalált küldetést beteljesítse.

Kazinczy Lajos, Ady szavaival élve, egy muszáj Herkules,

és mint ilyen, jó kapcsolódási pontokat kínálhat a mai fiataloknak. A történet nagy része ugyanis arról szól, hogy itt van ez a szerelem-, tett- és életvággyal teli, bohém fiatalember, akit egyik pillanatról a másikra egy végzetszerű hívás ér, amibe gondolkodás nélkül beleáll. Mindez ráadásul a reformkorban játszódik, ami a magyar történelem egyik legérdekesebb, legszínesebb időszaka. A drámai, tragikus, vérrel és ádáz belharcokkal tele történelmünkben csak ritkán akadt ilyen egységesítő, fényes korszak, amikor a sok-sok, jellemzően széthúzó akarat egyszer csak összeállt egy irányba.

A tizenötödik (fotó: Madách Színház)

 

Mivel musicalről beszélünk, a történet mellett ugyanolyan fontos, sőt a hatását tekintve talán még fontosabb elem a zene. A tizenötödikben „a kor magyar dallamvilága keveredik XXI. századi zenei formákkal”, ez mit jelent pontosan?

A zeneszerző Derzsi György, aki egyébként egy fiatal színész, növendékem volt az egyetemen, nagyon jól megtalált valamit. Pontosabban felismert egy világtrendet, nevezetesen, hogy a történelmi darabok és a modern zene nem kizárják, hanem –  ha jól van megcsinálva a dolog – erősítik egymást. Ennek a darabnak nagyon érdekes, vegyes a zenei tükre: a műfaji alapvetés nagyívű romantikus musicalbetéteket a raptől kezdve a slam poetryig sokféle elem színesíti. De soha nem öncélúan, hanem az adott szituáció megtámasztásául; ez a fajta zenei hullámzás pedig jól illeszkedik a főszereplő nyughatatlan természetéhez is. Ezért a végén úgy érezzük, minden éppen így jó,

szöveg és zene abszolút harmóniában van. 

A stíluskeveredés nemcsak a zenében van jelen, az előadásban egy báb is megjelenik: a bábszínházi eszközök beépítése más műfajokba mintha egyre gyakoribb lenne mostanában.

A báb szerepeltetése szintén nem öncélú. Egyrészt visszanyúl a népi játékok hagyományához, másrészt ugyanúgy megerősít egy szituációt: ha úgy tetszik, a magyar elégedetlenség színházi megfogalmazása, hogy a rettegett embert először is le kell rajzolni, meg kell formázni, és akkor rögtön könnyebben megficskázható az orra. Mindez, a zenei keveredéssel együtt, jól mutatja a színház és ezen belül a musical műfajának változásait is. Régebben a fő szabály a mindenekfelett való stílustisztaság volt, emlékszem, a pályám első éveiben ha egy barokk díszletbe rokokó bútor került, mindenki rögtön a szívéhez kapott. Most viszont a posztmodern korszakát éljük, vagy már túl is vagyunk rajta. aminek az az esztétikai alapelve, hogy nincs esztétikai alapelve – minden mindennel igaz lehet. Ez egy nagyon kedvező és a művészetet ezer ponton megújító gondolkodási irány, amit én nagyon becsülök és szeretek. 

 

Tavaly egy új programot is elindítottak Írók-sorsok-szerelmek címmel. Ez mi pontosan?

A pandémia okozta leállás alatt sokat gondolkodtunk rajta, mivel tölthetnénk hasznosan az időt. Mivel minimális együttlét engedélyezve volt, kitaláltuk, hogy a próbatermünket felszereljük tévéstúdiónak – volt erre egy kis tartalékunk, mint ahogy most is így fogjuk túlélni változatlan műsorrenddel a telet –, és elkezdünk ötven-hetven perces úgynevezett filmszínjátékokat gyártani,

bemutatva a legnagyobb magyar írók-költők életét, és a múzsáikat.

Eddig négy ilyen készült el, Adyról és a múzsáiról, Szép Ernő gyönyörű, Emberszag című könyvének adaptációja, Móricz Zsigmond két szerelmének története és a Karinthy Frigyes két házasságát bemutató A két egyetlen. Nagy büszkeség, hogy utóbbi elnyerte a New York-i Oniros Film Awardsot a legjobb életrajzi film kategóriában. Ezt az egész kezdeményezést azért is tartom nagyon értékesnek, mert mint zenés színház, arányaiban nagyobb részben az angolszász világból importáljuk az előadásainkat, ám az általuk megszerezett tudást így visszaforgathatjuk a magyar művekbe.

Ezeknek a filmeknek az elkészítése egy kis visszakacsintás a Madách korábbi legendás prózai színházi korszakára is?

Egy kicsit igen. Mivel eredetileg magam is prózai színházi rendező szakon végeztem a főiskolán, nem engedtem el teljes mértékben ezt az irányt. Az eredményeink – a folyamatos telt ház és a nyugati ügynökségek – viszont fekete-fehéren igazolják,

jól tettük, hogy húsz évvel ezelőtt profilt váltottunk.

Akkoriban különösen hiányzott egy tisztán zenés színház az országban, és megéreztük, hogy a Madách e területen az elsők között lehet. Persze az eleje nem volt könnyű, hiszen egy zenés színház működtetése teljesen másfajta gondolkodást, tapasztalatot, gyakorlatot, technikai felszereltséget igényel, mint a prózaié. 

Szirtes Tamás (fotó: Madách Színház)

 

Pontosan fél évszázada, 1972 óta dolgozik a Madách Színházban, 2004 óta nem csak rendezőként, igazgatóként is, 2021-ben újabb öt évre kapott megbízást. A sok változás közt mi az az állandó, ami ennyi ideje itt tartja?

A színház szeretete, a nyitottság, a műveltség iránti igény a nagy elődöknek – Tolnay Kláritól Psota Irénen át Mensáros Lászlóig – köszönhetően beleivódott a falakba, és ma is hasonló tehetségű művészek dolgoznak nálunk. Sokan legyintenek erre a „könnyű” műfajra, miközben egy musicalben szinte minden szerep nagyon nehéz, ezeket rendesen elénekelni-eltáncolni csak a legjobbak tudják. És talán ez az, ami lenyűgöz a zenés színházban, és megunhatatlanná teszi számomra:

a tökéletességre való törekvés ebben a műfajban alapkövetelmény.

***

AJÁNLÓ

Aranyoskám a Madáchban

Michael Dorsey sokoldalú és zseniális színész, ám legendásan nehéz természete miatt lassan nem akad rendező New Yorkban, aki hajlandó lenne szerepet osztani rá. Mielőtt végképp szertefoszlanának ifjúkori álmai, elkeseredésében úgy dönt, bevet egy utolsó, hajmeresztő trükköt, ami legnagyobb döbbenetére be is válik, és mielőtt kettőt pisloghatna, már a Broadway egyik készülő, erősen bukásgyanús musicaljét próbálja! Michael népszerűsége egyre nő, ám hamarosan ráeszmél, hogy borotvaélen táncol: a váratlan fordulat óta folyamatosan fenyegeti őt a szakmai, anyagi és magánéleti csőd réme – ugyanakkor karnyújtásnyira kerül a sikertől, vagyontól és szerelemtől! Sőt, ha jól játssza ki a lapjait, talán még abba a förtelmes darabba is képes életet lehelni.
A Madách Színházban szeptemberben mutatták be az Aranyoskámat, amely a Dustin Hoffmann főszereplésével készült 1982-es film musicaladaptációja. A főszerepben hármas szereposztásban Sánta László, Serbán Attila és Szemenyei János látható, a rendező Szirtes Tamás.

Nyitókép: A tizenötödik című előadás jelenete (fotó: Madách Színház)

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés