Csisztu Zsuzsát a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség alelnökének választották

2022. október 5. 15:17
Szöllősi György megtartotta eddigi pozícióját: 2026-ig marad az európai szövetség alelnöke.

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) római tisztújító kongresszusán alelnöknek választotta Csisztu Zsuzsát, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) alelnökét, a Mandiner sportrovatának vezetőjét.

Az MSÚSZ közösségi oldalának szerdai beszámolója kiemeli, hogy Csisztut a legmagasabb szavazatszámmal, a lehetséges 102-ből 96 vokssal választották meg. Mint írják, az AIPS 1924 óta íródó történetében 1944 óta nem töltötte be magyar ezt a pozíciót,

Csisztu Zsuzsa az első hölgy, aki kiérdemelte a magyar sportújságírók közül.

Korábban Vadas Gyula és Mamusich Mihály volt alelnök a szervezetben, és hasonlóan magas tisztséget viselt főtitkárként 1989 és 1992 között Gyulai István. 

„Nagyon nagy megtiszteltetésnek és a nemzetközi sportújságíró-világtól kapott hatalmas szakmai elismerésnek érzem, hogy az öt pályázó alelnökjelölt közül engem választott meg legtöbb szavazattal az AIPS globális közössége. Harminc év sportújságírói munkája nyugszik ebben a sikerben és nagyon örülök, hogy az AIPS alelnökeként a jövőben világszinten is az eddigihez hasonló energiával és elkötelezettséggel képviselhetem a hivatásunkat a nemzetközi közösségben, és segíthetem a legjobb tudásom szerint a magyar sportújságírás és a magyar sportdiplomácia ügyét a globális szintéren” – mondta Csisztu Zsuzsa.    

A megválasztott Csisztu mellett az MSÚSZ elnöke, Szöllősi György megtartotta eddigi pozícióját: Charles Camenzuli elnök javaslatát a végrehajtó bizottság egyhangú döntéssel elfogadta, ami azt jelenti, hogy 2026-ig a posztot 2019 óta betöltő Szöllősi lesz az AIPS Europe egyetlen alelnöke.    

„Amikor öt éve bekapcsolódtunk az AIPS vezető testületeinek munkájába, kijelentettük, hogy a régi magyar sportújságírók nyomdokaiba kívánunk lépni. Azóta rendeztünk regionális, európai és világkongresszust, valamint AIPS Sportmédia-díjátadó gálát, továbbá elnyertük az alelnöki megbízatást a kontinentális és a globális szövetségben is. Gratulálok Gianni Merlo és Charles Camenzuli elnök uraknak, Csisztu Zsuzsa alelnök asszonynak a megválasztásukhoz, köszönjük a magyar és a többi, csaknem száz nemzeti sportújságíró-szövetség támogatását” – nyilatkozta Szöllősi György, aki 2015 óta vezeti az MSÚSZ-t, 2017-ben lett az AIPS Europe vezetőségének tagja, 2019-ben alelnöke.

Csisztu Zsuzsa nemzetközi és hazai sportszakmai tevékenysége mellett a Mandiner sportrovatának vezetője is, írásaival itt találkozhatnak olvasóink!

(MTI, Mandiner)

Nyitókép: Facebook

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szívből gratulálok!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés