A CDU már azt sem tudja eldönteni, konzervatívak-e a gyökerei

2022. szeptember 28. 7:01
A német kereszténydemokraták identitásválsága új magasságokba tör: a Merkel-korszakban tartalmilag kiüresedett párt prominens tagjai már a CDU konzervatív gyökereit is kétségbe vonják.

Tudja valaki, mi a helyzet a CDU-val? Németország Kereszténydemokrata Uniója 2022. február 24-én egyszerre került nagyon kényelmes és rendkívül kilátástalan helyzetbe, amiből igazság szerint azóta sem sikerült kimásznia.

És akkor még az identitásvita is fellángolt. Ismét.

A helyzet nagyjából a következő: a 2021-es Bundestag-választáson tönkrevert kereszténydemokraták könnyes búcsút vettek Angela Merkeltől, majd nagy nehezen megszabadultak a lesújtó választási eredményért jelentős részben felelős Armin Laschet pártelnöktől is, s végül a párt hagyományaitól markánsan eltérő módon, a tagság megkérdezésével megválasztották az alakulat élére Friedrich Merzet, aki előtte évekig kampányolt azzal, hogy csak ő képes megakadályozni a CDU további balra tolódását és tartalmi kiüresedését.

Merz annak rendje és módja szerint kinyírt maga körül nagyjából mindenkit, aki veszélyt jelenthetett volna a hatalmára, a januári digitális pártgyűlésen pedig néhány új arc is megjelent a pártvezetésben, ami néminemű bizakodásra adhatott okot azoknak, akik még bíznak abban, hogy a Kereszténydemokrata Unióról valamikor a közeljövőben még lehet majd jelen és jövő időben is beszélni.

Gólhelyzetek és kihagyott ziccerek a CDU-nál

Csakhogy Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát, ami – jelenleg úgy tűnik – egyszerre nagyszerű és katasztrofális fejleménynek bizonyult Friedrich Merz és a kereszténydemokraták szempontjából.

A tényállás rendkívül kedvező a CDU-nak,

hiszen a szociáldemokrata–zöldpárti–szabad demokrata német kormánykoalíció elkeserítően gyengén muzsikál ebben a válságban: Olaf Scholz kancellár mindeddig nem tudta megvillantani legendás vezetői képességeit, Annalena Baerbock külügyminiszter úgynevezett „értékközpontú külpolitikája” már-már megmosolyogtatóan harmatos teljesítményt nyújtott a valóság próbapadján, a jóképű Robert Habeck gazdasági miniszternek pedig lassan komolyan aggódnia kell majd, hogy a hidegnek kinéző németországi télben mi lesz azokkal a női szavazókkal, akik a valóban megkapó sármjától megharmatosodott alsóneműikre hallgatva húzták rá és a Zöldekre az ikszet tavaly szeptemberben.

Ez ajtó-ablak helyzet egy olyan, még csak nem is tehetségtelen, feltörekvő ellenzéki vezéregyéniség számára, mint Friedrich Merz. De

a kereszténydemokraták vezére mintha a Nationalelf edzőtáborában tanulta volna a gólvágás művészetét

– a friss közvélemény-kutatások szerint körülbelül annyira veszélyes Merz a kormánypártok hálójára, mint a német válogatott mostanában bármelyik ellenfelére.

A pálya persze nehezített, hiszen – és ettől kilátástalan a CDU helyzete – a kereszténydemokraták mégis csak ellenzékben vannak, s a jelenlegi válsághelyzetben ez azt is jelenti, hogy jóformán senkit sem érdekel, hogy mit mondanak, mert a labda nem az ő térfelükön pattog.

Frakcióvezetőként Merz minden héten felmondhatja a Bundestagban a tankönyvi atlantista szöveget arról, hogy az ukrán kormány és az ukrán katonák az európai demokráciát védik az orosz agressziótól, ezért már tegnapra le kellett volna szállítani nekik az összes létező lőfegyvert, amit Németországban még elő lehet ásni; majd a populista szöveget arról, hogy a kormány nem tesz eleget az infláció, az áremelkedések és a koronavírus-válság kezelése után lábadozó német iparra leselkedő újabb veszélyek legyőzése érdekében – mintha előbbi és utóbbiak között nem mutatkozna valamiféle összefüggés –, ez a bázison kívül valójában aligha érdekel valakit Németországban.

Tizenhat év kormányzás után a CDU-nak most ahhoz a helyzethez kell hozzászoknia, hogy

a releváns ügyekben nem osztottak neki lapot.

Kegyetlenül nehéz kenyér ez, de hát Merz sejthette, hogy előbb-utóbb ilyen helyzetbe kerül majd, ha újra jelentkezik a párt vezetésére.

Abból a szempontból talán mégis ideálisnak nevezhető ez a helyzet, hogy akárcsak az emberek életében, úgy a pártok világában sem teljesen rossz, ha egy-egy nagy krízis után az alany önvizsgálatba kezd, s megpróbálja kideríteni, mi vezethetett ahhoz a nagy pofonhoz, amiből most fel kell állni. Ezt, ha az ember vagy a párt tényleg segíteni szeretne magán, nem lehet megspórolni, viszont úgy tűnik, hogy a CDU „mélyállama” éppen erre törekszik.

Nix ist doofer als Hannover

Szeptember közepe, Hannover, pártgyűlés. Fontos találkozó, hosszú idő után az első, amit élőben tartanak. Friedrich Merz harcias – pártja már kevésbé. A kereszténydemokraták hosszú ideje igyekeznek új alapprogramot adni a pártjuknak, miután a legutóbbi, 2007-es évjáratú dokumentumot már nem érzik annyira korszerűnek.

Figyelemreméltó, hogy a programalkotás már a koronavírus-válság előtt kezdetét vette, de a CDU-s malmok annyira lassan őrölnek, hogy az alsó-szászországi nagyvárosban tartott gyűlésen csak egy afféle alapérték-katalógust tudtak elfogadni, ami alapján majd 2024-ig kell kidolgozni az új programot. (A programalkotásban egyébként Andreas Rödder is részt vesz, akivel kicsit több mint egy éve izgalmas beszélgetést készítettünk Budapesten, ezt ide kattintva lehet elolvasni.)

Mire utal ez? Nos, leginkább két dologra, amelyek közül egyik sem hízelgő a CDU-ra nézve.

Egyrészt úgy tűnik, hogy nagyon komoly és mélyre ható viták vannak arról, hogy a pártnak milyen irányvonalat kellene követnie a jövőben. A vita fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, de ha ilyen hosszú idő alatt is csak egy ilyen katalógust sikerült kiizzadni magukból az illetékeseknek, az nagyon mélyreható ellentétekről tanúskodik. Másrészt ez azt is sejtetni engedi, hogy valószínűleg igen kevés olyan „alapérték” van, amiben a CDU programalkotói egyetértenek, vagy még egyszerűbben,

majd’ két évtizednyi merkelizmus után igen kevés „alapérték” maradt egyáltalán a pártban.

Ez halálos veszély egy pártra nézve, aminek a kezelési módja szinte biztosan nem az éveken át tartó programalkot(gat)ás.

Nincs egyetértés: Hendrik Wüst és Friedrich Merz. Fotó: KAY NIETFELD / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

 

A hannoveri pártgyűlés emellett hitet tett a kötelező női kvóta mellett a CDU-szervezetekben, ami körülbelül olyan lépés, mintha a következő Fidesz-kongresszuson bejelentenék, hogy a következő családminiszternek mindenképpen „transzszexuálisnak” kell majd lennie.

Nem csak arról van itt szó, hogy karakteridegen döntés a kvótázás, nem csak arról, hogy annak fényében, hogy a CDU eddig milyen női politikuslegendákat adott e világnak (elég akár Ursula von der Leyenre gondolni), talán mégsem kéne erőltetni ezt a műfajt, hanem arról is, hogy Friedrich Merz pártelnökké választása mindeddig nem tudott mélyreható változást hozni a párt belső működésébe. Amíg arról egy bizonyos szint fölött természetesen nincs vita, hogy több, sokkal több női politikusra lenne szüksége nem csak Németországnak, hanem akár hazánknak is, a CDU esetében a kvótanőzést aligha lehet másként értelmezni, mint a Merkel-korszak utolsó utáni búcsúcsókjaként.

Friedrich Merzet egyszerűen leszkanderozták a megmaradt merkelisták.

Konzervatív, mint hívószó?

És akkor kiszólt a lyuk a gödörből. Hendrik Wüst neve Magyarországon talán még nem cseng olyan ismerősen, ami érthető, hiszen csak nemrég került az igazán befolyásos politikusok ligájába: ő az egyike azon viszonylag fiatal CDU-s politikusoknak, akik pártjuk nyilvánvaló szklerózisa ellenére a közelmúltban sikereket tudtak elérni a választóknál. (Az ifjú titánok között a schleswig-holsteini Daniel Günthert és a szász Michael Kretschmert szokás még említeni, utóbbi egyértelműen népszerűtlenebb Günthernél és Wüstnél, akik az idei év során nyertek választást.)

Wüst Németország legnépesebb tartománya, Észak-Rajna-Vesztfália (NRW) miniszterelnöke, ami önmagában is ad némi súlyt a szavainak, de azért van egy kis hendikepje is: ő annak az Armin Laschetnek a választott utódja a nyugatnémet tartomány élén, aki pártelnökként úgy haladt el a németországi országos politikai medence „Mélyvíz! Csak úszóknak!”-feliratú táblája mellett, hogy még a kutyaúszással is nyilvánvaló nehézségei voltak. Meg is lett az eredménye tavaly szeptemberben.

Szóval Wüst interjút adott a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung múlt vasárnap megjelent számában, ahol a szokásosnál óvatosabb Zöldek-bashing mellett (ugyanis velük közösen kormányoz NRW-ben) a következő állítás is elhangzott:

A CDU-márka középpontjában sosem a konzervativizmus, hanem a kereszténység állt”.

Hendrik Wüst ezzel bedobta a nagy követ a kereszténydemokraták amúgy sem nyugodt vizű pocsolyájába, s egyúttal persze még egyszer hitet tett a merkelizmus és a kérészéletű laschetizmus egyik legfontosabb tétele mellett: csak nehogy mondjunk valami markánsat!

Ez a kijelentés részben persze Merz elé dobott kesztyű is, aki eleinte azért ígérgette a CDU konzervatív fordulatát, s csak akkor feledkezett meg róla végleg, amikor elérte a célját és pártelnök lett. De – húzza alá Hugo Müller-Vogg a Cicero hasábjain – Wüst nem csak ezzel, hanem saját pártja történetével is hadilábon áll.

A CDU első, 1978-ban elfogadott alapprogramjában világosan definiálták a párt három gyökerét: a keresztényszociális, a liberális és a konzervatív politikai áramlatokat. A konzervatív alap a retorika szintjén mindig is kulcsfontosságú maradt a párt számára, s a már említett, 2007-ből származó alapprogramban is kiemelt helyen szerepel: „A CDU a közép néppártja.

Ma is élénken élnek benne azok a politikai áramlatok, amikből 1945-ben a párt megszületett: a keresztényszociális, a liberális és az értékkonzervatív

– ez a dokumentum első két mondata. Ezek a megállapítások az új értékkatalógusban is szerepelnek.

De akkor miről beszél Wüst? A düsseldorfi miniszterelnök kijelentése hetvenhét évvel a Kereszténydemokrata Unió alapítása után, eggyel a párt legszörnyűbb választási veresége után egy új, talán minden eddiginél elkeserítőbb identitásvita kezdő sípszava is lehet.

2022-re tehát oda jutott a CDU, hogy a minden korábbinál nehezebb útkeresése során komolyan felmerül, hogy a párt szellemisége esetleg nem a konzervativizmusban gyökerezik. Ki mint vet, úgy arat – tartja a mondás: az elszomorító tartalmi kiüresedés merkeli évei után, ha úgy vesszük, a termés egyáltalán nem rossz. A párt jövője szempontjából viszont egyenesen rémisztő.

 

A nyitóképen: Friedrich Merz beszédet tart a CDU hannoveri pártgyűlésén. Fotó: RONNY HARTMANN / AFP

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés