Nagy István szerint a hűtlen kezelés alapos gyanúja többször is felmerül az ügyben. Az ingatlancseréhez készült hivatali értékbecslés túlértékeli a MÍSZ tulajdonában álló ingatlan értékét: 7,5 százalékkal becsülték drágábbra ezt a telket, mint egy, a közvetlen szomszédságban lévő, sokkal jobb beépítési adottsággal bíró telket, amelynek értékbecslése ugyanakkor zajlott, mint a szóban forgó ingatlané. Ráadásul a cseréről szóló kontraktusban hivatkozott használati megállapodás helyett Együttműködési Megállapodást írtak alá a felek, amely három területen is kötelezettséget ró az önkormányzatra.
Ezekről a képviselő-testületnek tudomása sem volt és döntést sem hozott.
Az egyik ilyen vállalás a szövetségnek felajánlott cseretelek közművesítése: az építmények (közművek, utak) havi 1 millió forint kötbér vállalása mellett, ha a közművesítés nem készül el ez év október 31-ig, legfeljebb 15 milliós összeg megfizetéséig. Erről előre tudni lehetett, hogy nem fog elkészülni három és fél hónap alatt. Jelenleg nincs olyan önkormányzati beruházás, amely az ingatlan környezetében út- és közmű kialakítását igényelné, „ezért az alulról becsült 3-400 milliós beruházás csupán a MÍSZ érdekét szolgálja, így felesleges és a cserearányokat jelentős mértékben felborító költséget jelent a hivatalnak”, mutatott rá a frakcióvezető.
Nagy azt is ismertette, Dériék és a szövetség abban is megállapodtak, hogy a IV. kerület a beruházás elősegítése céljából az önkormányzati és a fővárossal közös tulajdonú telkeket (6,3 hektárról beszélünk) a MÍSZ a metróberuházás megvalósításáig, de legfeljebb 2036. december 31-ig ingyenesen használhatja. Csakhogy ehhez is képviselő-testületi döntésre lett volna szükség, ezért véleménye szerint ezen a téren is felmerül az ismeretlen tettes, tettesek által elkövetett
hűtlen kezelés és csalás bűncselekményének alapos gyanúja.