
Belebukott a taxikártyás és tankolási botrányba Pesterzsébet DK-s alpolgármestere
Még saját önkormányzata is feljelentette Nemes Lászlót.


Nemes László egy pesterzsébeti Facebook-csoportban jelentette be, hogy lemond alpolgármesteri pozíciójáról.
Mint arról portálunk is beszámolt, családja is használhatta a DK-s politikus önkormányzati taxikártyáját.
Sajtóhírek szerint Nemes László lánya például az önkormányzati választások óta több mint félmillió forintot „furikázhatott el” és összesen 129 alkalommal rendelt és fizetett taxit apja kártyájával.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Óriási hibát követett el Magyar Péter: ez a hirtelen felindulás a vesztét okozhatja

Nemes úr úgy védekezik, hogy visszafizeti a taxizásra fordított összeget az önkormányzatnak, mondván, nem akar nyomozni, pontosan ki, mikor, mire használta a kártyáját”
– mondta portálunknak Buc-Horváth Gabriella, a kerület kormánypárti képviselője.
Saját önkormányzata is feljelentést tett Nemes ellen
Mint megírtuk, a Fidesz-frakció mellett még saját önkormányzata is feljelentést tett Nemes ellen. Információinkat a hivatal is megerősítette: Demjanovich Orsolya jegyző a Mandinernek küldött válaszában kifejtette, az alpolgármester a Polgármesteri Hivatal számlájára 1.057.760 forintot utalt át „Nemes László felmerült taxi költségek térítése” közleménnyel.
– közölte.
Majd' hatvan liter üzemanyag az ötven literes tankba
A pesterzsébeti politikus ráadásul a tankolás kapcsán is kérdéses helyzetbe került. 2,6 millió forintért tankolt ugyanis üzemanyagot 2019 ősze óta Skoda Octaviájába. Elvileg.
Demjanovich Orsolya pesterzsébeti jegyző az ügy kapcsán elmondta: az alpolgármester négy üzemanyagkártyát használt a majdnem három év folyamán. Az egyik kártya ráadásul kifejezetten biankó jellegű volt, vagyis nem volt rendszámhoz kötve a használata.
A Gyurcsány-párti politikusnak egy dízeles Skoda Octaviája van, de volt idő, amikor benzinre is költött, nem is keveset. A dízeles Skoda Octaviának a gyártó tájékoztatása szerint 50 literes a tankja, ám a politikusnak ugyanakkor sikerült időnként többet, akár 57 litert is beletöltenie.
Nyitókép: Facebook






