Morawiecki: Lengyelország és Magyarország útja elvált

2022. július 30. 13:32
Megerősítem Orbán miniszterelnök szavait – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, utalva Orbán Viktor tusványosi beszédére.

Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédében úgy fogalmazott, az ukrajnai háború sokkolta a lengyel–magyar kapcsolatokat, a két ország céljai közösek, ugyanakkor míg Magyarország két szláv nép háborújaként tekint a konfliktusra, addig a lengyelek a maguk harcának érzik azt.

Morawiecki erre reagálva elmondta, Lengyelország nem részese a háborúnak, Varsó csupán igyekszik segíteni Ukrajnának ellenállni az orosz agresszióval szemben.

Az ukránok hősies küzdelmét fegyverekkel támogatják, ahogy teszi ezt az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és szinte minden európai ország. Ennek célja pedig, hogy Ukrajna képes legyen megvédeni szuverenitását”

idézi a lengyel kormányfőt a Magyar Nemzet.

Kapcsolódó

Orbán Viktor: A kormány célja, hogy egy globális recesszióban Magyarország lokális kivétellé váljon

A miniszterelnök bejelentette a tusványosi tíz pontot, azt a tíz pontot, amelyre alapozza majd az ország terveit 2030-ig. Összefoglalónk Orbán Viktor tusványosi beszédéről!

Nyitókép: Beata Zawrzel/AFP

Összesen 418 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nincs semmi baj. Ezer éves barátságba 10 év haragszom rád belefér.
Szegény lengyelek ahhoz segítik az USA -t, hogy felvásárolják az ukrán termőföldeket. Ukrajna termofoldjeinek közel harmada három amerikai multi kezébe került. Mehet a génmodositás, ami egyébként az EU-ban tilos. Viszont Ukrajna az EU tagja akar lenni. Hosszabb távon ennek a lengyelek sem fognak örülni, csak most a gyűlölet elvette a józan eszüket.
Zelenszkij tavaly nyáron tette lehetővé a külföldiek földvásárlását. Addig tilos volt.
Zelenszkij nem csak az ukránok életét viszi vásárra, de az ország jövőjét is.

A németek lengyel területen terveznek német hadászati eszközök javítását. A helyzet nem javul, de nagyon romlik.

Nekünk nem kell terület. De a románok már meg akarják védeni Moldáviát ....
Olyan érzésem van, hogy a hiénák ideje lassan elérkezik. Addig fog tartani a háború, amíg megelégednek a szerzeményekkel-pillanatnyilag.

Amíg itt, Közép-Európában világ lesz, addig a lengyelek és magyarok megkülönböztetett barátsággal fognak egymáshoz viszonyulni, függetlenül kormányaik nyilatkozataitól, hosszabb-rövidebb látszattól.

Lehet, h. ez lesz az utólsó béke-év. Ukrajna NEM kétszereplős játék, akik pillanatnyilag benne lenni látszanak, azok messze NEM az egész világ.

Az egész "független" Ukrajna-ügy leginkább egy echte világbotrány, és döbbenet, h. vannak, akik szerint ez, így, még rendben is van. Az Államok nagy cégei és Kína által fölvásárolt ország, mint szuverén, egy volt speciál-zongoristával, akivel nagyhatalmak tárgyalnak, az élen.

Persze, az igazi történetet majd a győztesek fogják írni, szerintem nincs az a szakértő, aki megmondhatná, mindez hogyan fog végződni, bár lenne rá igény.

A lényeg a lengyel választó. Neked lejöhet bármi, ha nekik tetszik az irány.
Masszív háborús külpolitikát csinálnak a lengyelek. Felvonulási területet csináltak a saját országukból.

Paradoxon, hogy az ukránok amerikai tulajdonú földért adják az életüket Ukrajnában.

Zelenszkij eladja.....

Nem tudom, de egyre kisebb.

Oszt miért érzitek annyira szükségesnek két testvérnép háborújába való beleszólásotok?
Egyrész a határtalan oroszgyűlöletek, habár a németeket és a zsidókat is utáljátok.
Másrész érdekből. Egy harit akartok Ukrajnából.

Mi pedig békét akarunk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés