Több tiszteletet a tagságnak, több tiszteletet azoknak, akik a végeken dolgoznak! Mert ha ők nem lennének, ti nem vennétek fel a milliós fizetéseteket havonta”
„Mégis milyen vezetés az, ahol egy gazdasági válság elején, az elszabaduló élelmiszerárak, a kifizethetetlen számlák és az egyre romló forint idején ti azzal voltatok elfoglalva, hogy Jakab Pétert a Jobbik elnökét leszedjétek először a párt éléről majd a frakcióvezetésről” – tette fel a kérdést. Szerinte ugyanis Jakab Péter „a haláltól és a teljes megsemmisüléstől” mentette meg a pártot, amikor Gyöngyösi Márton vezetésével az európai uniós választáson 6 százalékot értek el és kendőzetlenük Orbán Viktor szemébe mondja azt, amit vidéken gondolnak róla. Azt üzente a pártvezetésnek és a képviselőknek, hogy méltatlanná váltak az Országgyűléshez és a szavazókhoz. „Nos, ha ti a Jobbik érdekeit nézitek, azonnal lemondtok minden tisztségetekről” – közölte, hozzátéve, hogy a mandátumukat át kellene adni olyan vidéki politikusoknak, mint Kálló Gergely, Szabó Ervin, Steinmetz Ádám vagy Csányi Tamás.
A fülembe cseng Gyöngyösi Márton elnöki beszéde, ahol azt mondtad Marci, te vagy a garancia a konszolidációra. Hát ez nem sikerült. 3 hét alatt ebbe is belebuktál”
– üzente a Jobbik elnökének Bíró László, hangsúlyozva, hogy amit ebben a helyzetben Gyöngyösi tehet, az az, ha lemond.
Szenzációs bejelentést ígért, de semmi konkrétumot nem mondott Dobrev Klára, aki először szólt az emberekhez, mióta kiderült, Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől, sőt, a házasságuknak is vége.
„A Tisza Párt biológiai értelemben ugyan egy generációval fiatalabb, mint a DK, de „Magyar Péter Gyurcsány Ferenc gyermekeként marad velünk” – mondta a miniszter.
A legnépszerűbb amerikai napilap szerint az együttműködéses egyházkormányzás és a mérsékelt, reformpárti irányvonal végül nem kedvezett egy konzervatív fordulatnak.
p
0
0
7
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 51 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B I L
2022. július 29. 17:27
Tényleg alkalmatlanok, szerintem szerződtessétek Karigerit pártelnöknek , ő majd olyan nagy pártot épít belőletek, mint a párbeszéd:)))