Hát az, drága bringásaim-motorosaim, hogy mostantól nem a sütögetőnek, hanem a privát megrendelőnek fogjátok kiszámlázni-nyugtázni a munkátokért benneteket jogosan megillető összeget, és csupán egy kicsit több adminisztráció lesz a hirtelen törvényváltozás ára, maradhattok katások, hiszen kizárólag a lakosságnak fogtok dolgozni. Mert mondjuk, hogy a helyszínen ne kelljen a számlázással az időtöket rabolni, a fix szállítási díjatokról szóló nyugtákat készíttetek előre, akár a mozijegyeket, hogy aztán a portékáról szóló mellé odaadjátok a vevőnek. Mármint persze csak ha kéri.
Ha meg nem, hát akkor bizony akár három-négy címet is meg tudtok csinálni egy-egy nyugtával, hiszen ha a megrendelő nem jelzi előre a számlára az igényét, elegendő a címzett neve nélkül, csak a dátumot, összeget, meg persze a kibocsátó adatait tartalmazó nyugtát kézbesíteni, és a darab az pedig megkülönböztethetetlenül darab ugyebár? Na, mit szóltok ehhez? Nem volna esetleg mégis érdemesebb a főváros káoszos közlekedésének további rongálása helyett inkább gondolkozni, netán egy szakemberhez fordulni?”
Nyitófotó: Képernyőfotó