„Kifejezetten rosszak az európai kilátások” – energiajogász a Mandinernek

Hétpontos intézkedéscsomagot, energia-vészhelyzetet hirdetett a kormány, aminek része a rezsicsökkentés újraszabályozása is. Tényleg elkerülhetetlen a lépés?

A világpiaci villanyár hat és félszerese, a gázár több mint nyolcszorosa az egyetemes szolgáltatásra jogosultak „rezsicsökkentett” hatósági árának. Eszméletlen áremelkedést látunk mindenhol, miközben az ellátás-biztonsági aggályok szó szerint hazánk határaihoz értek. Hiába zavartalan a Török Áramlaton a mi gázellátásunk, eközben a német-orosz villongások (na meg persze a szankciók miatt Kanadában rekedt turbina oka-ürügye) miatt az Északi Áramlat 1 negyven százalékra csökkentett forgalma, majd a mostani leállása miatt Ausztriából már mi sem kapunk gázt. Mintha ez nem lenne elég, az elmúlt hetekben ráadásul

és bár egyelőre ez csak fenyegetés, mint tudjuk, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Végül pedig az, ha a német gazdaságot és ipart térdre kényszeríti az energiahordozók hiánya, márpedig ez eléggé így néz ki, az bizony mindenkire hatni fog, az árakat tovább hajtva felfelé. Ilyen helyzetben egy felelős kormánynak muszáj lépnie! Pontosan ez történik: a jelen idő (történik) annak szól, hogy egyelőre csak az intézkedések irányai vannak meg, a részletszabályok most kerülnek kialakításra.

Mire lehet ez elég?

Nemcsak időszerű, de épp ezért a felelős energiapolitika szempontjából elengedhetetlen is a mostani intézkedéscsomag. Egyrészt azért, hogy nálunk ne következhessen be ellátás-biztonsági havária, ami Nyugaton többfele prognosztizálható. Másrészt hogy a rezsicsökkentés, ez a rendkívüli és unikális magyar kedvezményrendszer fennmaradhasson. Ennek a jegyében muszáj újragondolni a jogosultság határait, egyúttal stabilizálni kell a villamosenergia-termelési kapacitásunkat is, így adja magát a Paks2 hosszabbítása, valamint az EU által kiszorított mátrai blokkok újraindítása is, amit mint a Mátrai Erőmű ügyes-bajos jogi dolgainak és igen méltatlan EU-s vesszőfutásának valamelyest ismerője személy szerint is nagyon üdvözlök. Emellett új gázforrás után kell nézni, illetve a hazai kitermelést fokozni.

Milyen tartalékai vannak a hazai gázkitermelésnek?

A hazai gázkitermelés eddig is intenzív volt, de nem felelőtlen.

ami nem egy rossz szám, ez azonban nem a földgázkészletek ész nélküli kisajtolásával, felélésével, hanem egy felelős készletgazdálkodással és tervezéssel került eddig kitermelésre és fogyasztásba állításra. Nem mellesleg ez a hazai kitermelt mennyiség egy az egyben az egyetemes szolgáltatásra jogosultak, tehát a lakosság és korábban a kisebb nem-lakossági felhasználók igényeinek kielégítésére megy az úgynevezett felajánlási rendelet alapján. A korábbi, lényegesen alacsonyabb világpiaci árak mellett sok ismert, s részben feltárt gázmezőn (helyesebben olaj- és gázmezőn, mivel ezek általában együtt járnak!) nem került sor kitermelésre.

Miért?

Egész egyszerűen nem érte meg. Az extrém magas olaj- és gázárak mellett azonban ez mára megváltozott: eddig gazdaságtalannak ítélt mezők váltak gazdaságosan kitermelhetővé, szóval a hazai kitermelés fokozása üzletileg is időszerű és racionális döntés.

Hol kerülhet erre sor?

Hazánk összes ismert gázmezőjén van fokozható feltárási és termelési kapacitás, így Ruzsa, Mezősas, a déli határvidék lelőhelyei is mind ilyenek. Megfelelő, eredményes próbafúrások után másodlagos és harmadlagos kitermelés keretében fokozott fizikai, kémiai eljárásokkal (gázbesajtolás, elárasztás, kémiai, mikrobiológiai módszerekkel) megtámogatott úgynevezett EOR/IOR technológiával lehet a repedezett természetes olaj- és földgáztároló rétegekből további olajat és gázt kinyerni, erre azonban – tapasztalatból tudom, mivel láttam ilyen szerződéseket, sőt vittem is ilyen pert – megvan a hazai tudás. Ráadásul világszerte elismert kiváló, úgynevezett reservoir-mérnökeink vannak, például Uj István.

Mi az európai helyzet, mik a kilátások?

Európa bajban van. Kifejezetten rosszak a kilátások, mivel az alternatív ellátási irányok szűkösen léteznek, ráadásul nagy költséggel és erőfeszítéssel is csak bizonyos idő után mozgósíthatók jogilag, hiszen számos ilyen alternatív beszerzési forrás a világban évekre le van már kötve szállítási szerződésekkel! Eközben az EU veszélyhelyzeti, illetve szolidaritási rezsimje, melynek a 2017/1938-as számú EU rendelet adja a gerincét, igen vérszegény: levelezgetni, forgatókönyveket gyártani meg munkabizottságokat alakítgatni jó, de fűteni azért nem lehet vele.

nem mellesleg az elmúlt harminc évet, a földgáz tekintetében pedig három szabályozási csomagot, a villanyban négyet egyenesen annak szentelt, hogy a tagállamokkal erőszakosan lebontassa az ellátás-biztonságot szavatoló monopolhelyzeteket, vagy épp felszámolja a hosszú távú szerződéses struktúrákat, Portugália, Lengyelország és Magyarország esetében bizottsági döntésekig is jutva – ez utóbbi miatti nemzetközi eljárásokban magam is részt vettem. Ezek most nagyon hiányoznak Európának! Az EU abba az irányba kényszerítette a tagállamokat, hogy azok privatizálják az állami infrastruktúrát, és egy fragmentált, piacvezérelt, kereskedelmi, sok kisszereplős, a világgazdaság felé teljesen nyílt, ezáltal kiszolgáltatott irányba lökte a tagállamok szabályozását, energiapolitikáját, ezáltal piacképét is. Ez most üt vissza. Gondoljunk bele: Németországnak mostanáig lényegében csak mindenféle állami szabályozástól mentes, készletezési kényszer nélküli kereskedelmi, „piaci” gáztárolói voltak, amiknek eszük ágában sem volt akkor és azért készletezni, mert a lakosságnak kell. Csak akkor és azért tettek így, ha olcsón vehettek és drágán adhattak el! Mindezek miatt összességében is igen rosszak a kilátások, amik a fizikai, forrásoldali kiszolgáltatottság okozta gyászos helyzeten csak tovább rontanak.

Már szóba került, de pontosan milyen következménye lehet annak, ha mindezt tetézve Oroszország végleg leállítja az Északi Áramlat 1 vezetéket? Most látszik erre esély...

Ha Oroszország július 21., vagyis a tervezett tíznapos rendes karbantartás után egyáltalán nem indítja újra a gázforgalmat, azzal gyakorlatilag kivégzi Németországot, annyira nehéz helyzet elé állítja őket. De Ausztriát, Belgiumot, kisebb mértékben Lengyelországot és Hollandiát is megrázza. Amennyiben viszont – és én egyelőre inkább erre számítok – az oroszok visszaállítják a gázforgalmat az Északi Áramlat 1 vezetéken, de csak csökkentett mértékben, mondjuk negyven százalék körüli kapacitással, már az is húsbavágó lesz a német iparnak és erősen kétségessé teszi a téli felkészülést. Mindez azért tanulságos, mert

aztán amikor az ténylegesen elkezdett fogyni, a kiderült, mi a valóság. Nemhogy teljesen, meg kétharmadával sem tudják csökkenteni az orosz gázimportot. Sőt, harmadával sem anélkül, hogy súlyos ellátási zavar ne lépne fel.

Milyen alternatívák állnak Európa, illetve hazánk rendelkezésére, s ezek milyen gyorsan elérhetők?

Az amerikai, igen drága – és részben Mozambikban, irgalmatlan természeti és társadalmi károk árán termelt – cseppfolyós földgáz korlátosan szállítható mennyiségei mellett Norvégia fontos partner, de ahogy a baj nem jár egyedül, itt az utóbbi időben dolgozói sztrájkok csökkentik a kitermelést. Líbia is fontos partner, ahol épp belpolitikai válság miatt áll a finomítás, illetve az arab országok, akik viszont elég ügyesen játszanak az egyre felértékelődő helyzetükkel. A magyar politika helyesen és pragmatikusan fordult Azerbajdzsán felé, ahol nagyon fontos készletek vannak. Elsősorban nekünk, teszem hozzá, mivel a többi európai országnak nem túl fényesek arrafelé a kapcsolatai.

Hogy közelebbre is tekintsünk, itt vannak a szomszédunkban a romániai tengeri olaj- és gázmezők.

Ezek kitermelését elősegítendő hazánk hét éve komoly tranzitinfrastruktúra-fejlesztésbe is kezdett, azonban nyugati, amerikai sugallatra leállították az együttműködést és magát a tervezett kitermelést is. Most persze felértékelődtek ezek is. Ám ezekkel a korlátos, vagy csak idővel hozzáférhető kapacitásokkal azonban még egy szűkületet meg kell ugrani, ez pedig a szállító infrastruktúra. A szárazföldi vezetékek zöme orosz, ebből is az Északi Áramlat 2 az EU politikai döntései eredményeképpen kihasználatlanul áll.

E beruházások egyébként utólag is gazdaságtalannak, sőt versenyképtelennek fognak bizonyulni, pláne, ha egyszer véget ér a háború: tekintve, hogy a földgáz nagynyomású szárazföldi szállítóvezetékes szállítása nagyjából 4000 km-ig, a tengeri meg 1200 km-ig a szállítóvezetéki kompresszorok hajtásához szükséges gázmennyiség miatt mindig gazdaságosabb, mint az LNG-szállítás. És még ez is csak elméletben van így.

Hogy-hogy?

A gyakorlatban ugyanis az orosz gáz molekulája még olcsóbb, ezáltal még versenyképesebb a nyugati szankciós politikának köszönhetően, mint amit a vezetékes szállítás gazdaságossági korlátja indokolna.

Nyitókép: MTI/EPA/Sascha Steinbach