Ötszázan balhéznak és rendetlenkednek Budapesten

2022. július 14. 06:08

Már összellenzéki óriásdemonstrációt festenek a hírügynökségek és a nyugati lapok.

2022. július 14. 06:08
null

„Van az a jelenet, ugye, amikor a fontos futballmeccsen pucér ember fut be a pályára. Amíg az ő célja ugyebár az volna, hogy az egész világ megcsodálhassa derék idomait, a rendező ilyenkor soha nem vágja be őt az adásba. Egyfelől a természetes szemérem miatt, másfelől pedig azért, hogy mindenféle hülyék ne rontsák el a futballünnepet a maguk eszelős magánszámaival. Ilyenkor tehát a világhír elmarad, a bíró sípol, folytatódik a mérkőzés.

Az ellenzéki aktivisták minapi magánszáma is tulajdonképpen meztelen vesszőfutás a semmibe. Arra a semmiségre célzok, amikor ötszázan kivonultak – látszólag – a katázás védelmében, és törvénytelenül megakadályozták, hogy a budapestiek oda mehessenek, ahova akarnak. Az efféle bohócparádéról, a céltalan magamutogatásról persze nem is illene vezércikket írni. A világsajtót böngészve azonban úgy tűnik, mintha ennek a produkciónak nemcsak nézői, de szurkolói is lennének.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hoppá: már a német kancellár is tudja, melyik párt nyeri a magyar választásokat

Hoppá: már a német kancellár is tudja, melyik párt nyeri a magyar választásokat
Tovább a cikkhezchevron

Érdekes, hogy amikor ötszázezren felvonultunk a békemeneten, akkor »a few thousand«, azaz néhány ezer volt a nevünk. Most azonban, hogy ötszázan balhéznak és rendetlenkednek Budapesten, már összellenzéki óriásdemonstrációt festenek a hírügynökségek és a nyugati lapok. Miközben a rideg valóság az, hogy ha kapok egy hetet a készülődésre, a baráti köröm segítségével biztosan összetrombitálok legalább ötezer főt, tulajdonképpen bármilyen célból. Hiszen ötezer vagy akár tízezer követőt bármikor, még nyár közepén is igazán könnyű felmutatni. Egyetlen kivételt ismerek ebben az országban, amire tényleg nincs fogyasztási igény: a baloldali politikát.

Nem pusztán szégyenletes, de valósággal öngyilkos küldetés, amikor a hazai ellenzék rendre utcáról kíván hódítani. Az elmúlt tizenkét évben annyira kevés emberrel vonultak harcba, hogy már az induláskor csatát vesztettek. Legutóbb a választásokra készülve mutatkozott meg a két oldal közötti minőségi és mennyiségi különbség. Míg a békemeneten órákig vonult a sok százezres tömeg, egyidejűleg ők is megtisztelték jelenlétükkel kedvenc politikusaikat. Ahol aztán valószínűleg mindannyian személyesen köszöntek egymásnak és mindannyian kezet is fogtak, ami nem csekélység, de lássuk be, ugyanaz a néhány száz érdeklődő egy idő után már személyesen is kötődik egymáshoz.”

Nyitókép: Facebook

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 151 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jeney Gottfried Adolf
2022. július 14. 20:42
NEM, Zöldike . Tüntetnek .
Válasz erre
0
0
Senior
2022. július 14. 19:20
Mondjuk ötszáznál azért többen, de... A taxisokat nem érinti az új elszámolás. Vajon miért?
Válasz erre
1
1
egynick
2022. július 14. 17:55
Igen, mindig épp az az ötszáz, akikkel kicsesznek. 500 tanár, 500 szakápoló, 500 KATÁS, 500 rendőr.... A többség hallgat. Fideszes kollégáimon látom a dühöt, akiket egy rendelet kedvezőtlenül érint. Most még a tagadásban vannak, de már frusztráltak. Sok év telik még el a fidesz teljhatalmával....
Válasz erre
2
1
Innogreen23
2022. július 14. 17:09
A faszt kell ezekkel a faszcibáló ótvaros pesti buzi komcsi proli férgekkel szórakozni. Csoportosan elkövetett garázdadág. Sittre velük a pi....ba.
Válasz erre
1
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!