Kiskaput találtak a Tisza-kormány cikluskorlát-javaslatában

2026. július 06. 08:49

Jámbor András korábbi országgyűlési képviselő, jelenlegi józsefvárosi polgármesteri tanácsadó közösségi oldalán írt 17. alkotmánymódosításról. Álláspontja szerint a parlamenti mandátumok 12 éves korlátozására vonatkozó szabály jelenlegi formájában nem egyértelmű.

2026. július 06. 08:49
null

A korábbi országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy nem alkotmányjogász, ugyanakkor konzultált egy választójoggal foglalkozó jogásszal, aki szerinte szintén bizonytalannak nevezte a javaslat egyes rendelkezéseinek értelmezését – szúrta ki az Index.hu.

Kiskapukat lát a szabályozásban

Jámbor András felidézte, hogy a Tisza Párt eredeti, 12 éves parlamenti cikluskorlátozásról szóló javaslata egy új rendelkezéssel egészült ki. Eszerint országgyűlési képviselővé nem választható az, aki már összesen legalább 12 évig volt országgyűlési képviselő, illetve az sem, akit legalább három országgyűlési választáson képviselővé választottak. A volt baloldali honatya szerint a módosítás célja egyértelműen az lehetett, hogy megakadályozza az esetleges visszaéléseket, például azt, hogy valaki közvetlenül a 12 éves határ előtt lemondjon mandátumáról, majd újra induljon a választáson.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Ugyanakkor úgy véli, a normaszöveg nem rendezi egyértelműen a ciklus közben megszerzett mandátumok helyzetét. Mint írta,

a választási törvény nem mondja ki egyértelműen, hogy egy listás pótlással megszerzett mandátum jogi értelemben azonosnak tekinthető-e a közvetlen választáson szerzett mandátummal.

Jámbor szerint valószínűsíthető, hogy a jogalkotói szándék ezeknek az eseteknek a kizárására is irányult, ugyanakkor a jelenlegi szöveg ezt nem teszi egyértelművé. Álláspontja szerint a kérdésben végső soron vagy a jogalkotónak kell pontosítania a szabályozást, vagy – amennyiben vita merül fel – az Alkotmánybíróság mondhatja ki a rendelkezés helyes értelmezését.

Több politikus esetében is felmerülhetnek kérdések

Jámbor András szerint a bizonytalanság nemcsak Hadházy Ákost érintheti, aki korábban Schiffer András mandátumát vette át. Példaként említette Hollik Istvánt, aki kétszer is ciklus közben szerzett parlamenti mandátumot, valamint Szél Bernadettet is, aki a 2010–2014-es ciklusban Kaufer Virág helyére került be az Országgyűlésbe.

A képviselő szerint azok helyzete is kérdéseket vethet fel, akiket ugyan több alkalommal megválasztottak, de mandátumukat végül nem vették fel.

Példaként Karácsony Gergelyt említette, akit három országgyűlési választáson is képviselővé választottak. 2010 és 2014 között országgyűlési képviselő volt, azonban a 2018-as és a 2022-es választást követően – összeférhetetlenség miatt – nem vette fel listás mandátumát.

Jámbor szerint a jogalkotói szándék alapján valószínűleg nem rá vonatkozna a korlátozás, ugyanakkor úgy véli, hogy a normaszöveg egy tágabb értelmezés mellett ezt sem zárja ki egyértelműen.

A politikus végül úgy fogalmazott: a parlamenti cikluskorlátozás célját önmagában támogathatónak tartja, mert szerinte alkalmas lehet a hatalomkoncentráció és a politikai rendszer bebetonozódásának mérséklésére. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezt a szabályt inkább egy átfogó alkotmányozási folyamat részeként tartaná megfelelőnek, egy új közjogi rendszerbe illesztve.

Nyitókép forrása: Facebook


 

 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bondavary
2026. július 06. 18:06 Szerkesztve
"... a parlamenti cikluskorlátozás célját önmagában támogathatónak tartja, mert szerinte alkalmas lehet a hatalomkoncentráció és a politikai rendszer bebetonozódásának mérséklésére." A lényeg az, hogy ne alakuljanak ki stabil parlamenti pártok, örök változásban legyen a kontraszelektált politikai paletta. Végső soron ez kedvez az Európai Egyesült Államok létrejöttének. Magyar Péter azt kapta feladatul, hogy nálunk próbálja ezt bevezetni, kikísérletezni. Egyébkémt érdekes, hogy az igazságügy miniszter asszony, mint egyetemi jogtudós terjeszti elő ezeket a törvényeket. Miért nem ő adja nevét Sulyok Tamás jogállam ellenes eltávolításához?
Válasz erre
0
0
ben2
2026. július 06. 17:36
"egy átfogó alkotmányozási folyamat részeként tartaná megfelelőnek, egy új közjogi rendszerbe illesztve" Oké, de akkor fingreszelés helyett kormányozni kellene és úgy nem tudna a Medián 110%-os Tisza fölényt mérni. Mivel a Tiszának az egyetlen politikai terméke maga a támogatottsága az "aki nem velünk van, az nincs is vagy nem lesz" logika alapján, ha egy százalékot is csökken a népszerűsége összedől a piramisjáték.
Válasz erre
1
1
gyzoltan-2
2026. július 06. 14:34
Az Antifásnak tartott Jámbor András kapcsán nincs bizonyosság! Az is csak feltételezhető, hogy az általa létrehozott "Szikra" szervezet tagjai Izraelben kaphatták a teljes-körű kiképzésüket..! Ezzel, minden bizonnyal Pintér Sándor tisztában volt.., nyilván nem zavarta... Úgy néz ki, Hogy Magyar Péter ugyan senkit sem kímél, de vélem, hogy Pintér Sándorral nem mer ujjat húzni, nem mer szembeszállni vele..! -mert jól-képzett keresztfiai lehetnek...
Válasz erre
0
0
elfújta az ellenszél
2026. július 06. 13:55
Jogi barkácsolás megy, ami már abból is látszik, hogy nem a jogtudós igazságügyminiszter asszony, hanem a Menyétfejű zugügyvéd sógor a beterjesztő. Olyan is az egész, se füle se farka, se indokolás se pontosítás se jogharmonizáció, mintha valaki megtrollkodta volna az Alaptörvényt, Egyetlen dolog jár csak az eszükben, hogy lekartácsolják az ellenzéket, az már nem számít milyen tölteléket tesznek a kartácsba, fő hogy nagyot durranjon.
Válasz erre
1
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!