Közel vagyunk a megegyezéshez Brüsszellel – Navracsics Tibor a Mandinernek

Szalai Laura interjúja a Mandiner hetilapban

Minapi bejelentés, hogy több kérdésben is enged a kormány a brüsszeli elvárásoknak, amit bal­oldali politikusok megadásként vagy meghajlásként értelmeztek. Végül Brüsszel állította meg Budapestet?
Nem gondolom. A történet több mint egy évre nyúlik vissza, és mostanra jutottunk el oda, hogy technikai szinten nagyon közel vagyunk a megegyezéshez. Arra várunk, hogy Brüsszel visszaigazolja a megoldási javaslatainkat a kifogásolt kérdésekben. Bízom benne, hogy ez hamar megtörténik, és akkor érdemben előre tudunk lépni. Már a kezdetekkor úgy álltam hozzá a tárgyalásokhoz, hogy nem jó, ha csak az egyik fél igaza győzedelmeskedik. A kom­p­romisszum akkor működik, ha mind a két fél enged valamennyire, amiből aztán egy közös jó születik.

Mennyire volt nehéz meggyőznie a miniszterelnököt arról, hogy szükség van a vállalt engedményekre?
Nem volt nehéz, Orbán Viktor racionális politikus, az észszerű kompromisszumoknak mindig is híve volt. A kormányülésen nem volt vita, csupán azt néztük meg, van-e a megoldási javaslatok között olyan, amely a közjogi struktúra radikális átalakítását kívánja. Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás is előkerült.

Várható, hogy ebben a kérdésben is meggondolja magát a kormány?
Önmagában az, hogy Magyarország eddig nem csatlakozott az intézményhez, nem jelenti azt, hogy kizárjuk ennek a lehetőségét. Az Európai Bizottságnak benyújtott javaslataink alapján nem szükséges a csatlakozás. A mozgásterünk meglehetősen tág, és ebben Orbán Viktor aktívan részt vevő, sőt irányító játékos.

Mi lesz a menetrend, ha a bizottság elfogadja a javaslatokat?
Párhuzamosan folyik három tárgyalássorozat, amelyek egymásra is hatással vannak. Van egyrészt a jogállamisági eljárás, amelyről áprilisban, közvetlenül az országgyűlési választás után az Európai Bizottság levelet küldött a kormánynak. A június 27-ei határidőre megküldtük a több tucat oldalas válaszunkat az észrevételekre, a hivatalos értékelés még folyik. Mivel nagy anyagról és meglehetősen bonyolult technikai kérdésekről van szó, könnyen előfordulhat, hogy az Európai Bizottságnak lesznek utólagos kérdései. Egy másik tárgyalás a többéves pénzügyi kerettervről szóló partnerségi együttműködéshez kapcsolódik, amely lehetővé teszi az operatív programok finanszírozását, itt már nagyon közel vannak az álláspontok. Remélhetőleg ősszel alá tudjuk írni a megállapodást, és akár még az év vége előtt megérkezhetnek az első részletek az operatív programok finanszírozására. A harmadik tárgyalás pedig az újjáépítési alapot érinti, és némileg más tárgyalópartnerekkel folyik, itt is haladunk előre. Abban bízom, hogy a jogállamisági feltételrendszerrel kapcsolatban adott válaszlevelünk és az újjáépítési alapról szóló tárgyalásaink pozitívan hatnak majd egymásra, vagyis látják, hogy valóban meg akarunk állapodni – merthogy valóban meg is akarunk állapodni. Konstruktív javaslataink vannak, ha ezek elfogadhatók lesznek számukra, ugyancsak valamikor az ősz folyamán ezt a megállapodást is alá tudjuk írni.

Tavaly nyáron is hasonlók voltak a várakozások, akkor Ágostházy Szabolcs arról beszélt, hogy számításai szerint még 2021 őszén megszületnek a megegyezések az EU-s pénzekről. Mi az eddigi benyomása, elsősorban mi miatt nem történt előrelépés?
Bő egy hónapja estem bele az egy éve zajló tárgyalási folyamba, így nem ismerem minden részletében az előzményeket. Ágostházy Szabolcs, aki immár mellettem felel államtitkárként az európai uniós fejlesztésekért, kiváló ember, maximálisan megbízom benne. Elhiszem, hogy ha egy évvel ezelőtt reálisnak ítélte az őszi megállapodást, akkor az úgy is volt. Azóta sok minden történt, például a gyermekvédelmi törvény ügyében elindult a kötelezettségszegési eljárás, és Magyarország számos politikai kérdésben külön utas álláspontot képviselt.

Mégis van tehát szerepe a gyermekvédelmi törvénynek a folyamatokban?
Ahogyan korábban már nyilatkoztam, a tárgyalásokon nekem nem hozták szóba a törvényt. Azonban ha nem hivatalosan is, de informálisan volt hatása a kötelezettségszegési eljárás megindításának.

Ha a kormány visszavonná, elhárulna az utolsó akadály?
Ha ez megtörténne, akkor nyilvánvalóan megszűnne a kötelezettségszegési eljárás. Hogy ez miként befolyásolná az uniós alapokkal kapcsolatos tárgyalásokat, azt nem tudom megmondani. Informálisan biztosan lenne hatása, de hivatalosan a két ügy elválik egymástól. A gyermekvédelmi törvény esete hasonlít kicsit az Európai Ügyészséghez való csatlakozásunk kérdéséhez, amit a magyar ellenzék állandóan sürget. Lehet, hogy annak is hatása lenne. Tény azonban, hogy az Európai Bizottság nem várja el, hogy belépjünk. Visszatérve a kérdésre, abban, hogy lelassultak a tárgyalások, szerepet játszik az is, hogy az Európai Parlament – különösen a balszárnya – elképesztő mértékben fokozta a nyomást azért, hogy nemhogy megállapodás ne szülessen, de még tárgyalások se folyjanak érdemben a magyar kormánnyal. Ugyanígy lépnek fel Lengyelországgal szemben is, hiszen bár az Európai Bizottság jóváhagyta a helyreállítást célzó lengyel tervet, és még pénzhez nem is jutott az ország, az Európai Parlament baloldali képviselői aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy megbuktassák a bizottságot. Ezek a tényezők szerintem – ugyan túlzó módon, de – óvatosságra intették a testületet.

Lengyelországgal mégiscsak engedékenyebbnek tűnik az EU, ami sokak szerint az Oroszországgal szembeni és Ukrajna melletti markáns kiállásnak tulajdonítható. Számítana, ha Magyarország is hasonlóan járna el?
Lehet, de önmagában nem törvényszerű – ez a kérdés sem kapcsolódik hivatalosan az uniós források folyósításával kapcsolatos eljáráshoz. A mi helyzetünk különbözik a lengyelekétől, hiszen a Lengyelországgal szembeni kifogások, amelyek miatt az Európai Bizottság elindította a hetes cikk szerinti eljárást, sokkal egzaktabbak, mint Magyarország esetében. Ne felejtsük el, hazánk ellen nem a bizottság indította el az eljárást – mivel nem tartotta szükségesnek –, hanem az Európai Parlament a Sargentini-jelentés alapján. Utóbbiról pedig tudjuk, hogy egy sor olyan korábbi vitás ügyet és politikai vádat nyitott újra, amelyet lezártunk annak idején, személy szerint jómagam is miniszterként Viviane Reding és Neelie Kroes uniós biztosokkal, vagy éppen Thorbjørn Jaglanddal, az Európa Tanács főtitkárával. Mindez nehezíti a bizottság pozícióját, hiszen a lengyelek esetében pontról pontra tudja, mit kérjen azért, hogy hozzáférhessenek az uniós forrásokhoz, ilyen például a bírósági fegyelmi kamara megszüntetése. Magyarországgal szemben viszont inkább politikai kifogásokat emlegetnek, például a korrupcióval, illetve a közbeszerzésekkel kapcsolatban. A tárgyalásokon erről folynak a beszélgetések, a kormány például vállalja az egyszereplős közbeszerzések 15 százalék, vagyis az uniós átlag alá csökkentését. Nálunk az EU-s pénzekből megvalósult eljárásoknál ez az arány most 16 százalék, tehát nincs jelentős különbség, viszont a nemzeti forrásból, magyar pénzből megvalósuló közbeszerzési eljárásoknál már 36 százalékról beszélünk – tehát ha az az elvárás, hogy ezen változtassunk, vállaljuk, hogy levisszük 15 százalékra. Látszólag tehát a nekünk szegezett vádak enyhébbek, mint a lengyelek esetében, ám éppen ez okozza a helyzetünk nehézségét. Lengyelországban jogalkotással megoldható kérdésekről van szó, nálunk viszont ez sok esetben politikai bizalom vagy egyenesen vélemény kérdése. A tényeket tudjuk kezelni, a véleménnyel legfeljebb vitatkozni lehet.

Miniszteri kinevezését többen úgy kommentálták, hogy az ön feladata lesz a konszolidáció, a békülékenyebb hangnem megütése Brüsszellel. Mondhatjuk, hogy egyfajta imázsjavító szerepe is van a kormányban?
A közvélemény szerint a politikusok általában szerepet játszanak. Ez alapján én reggel felöltöm magamra a „mérsékelt Navracsics” kabátot, és bemegyek dolgozni. Este nyolcig mérsékelt vagyok, majd hazamegyek, és kvázi leveszem ezt a szerepet. Csakhogy valójában nem eljátszom a mérsékelt politikust, hanem én ilyen ember vagyok. Amikor Orbán Viktor felkért a feladatra, valószínűleg ő sem azt gondolta, hogy ez majd egy jó szerep lesz a kormányban, hanem hogy a Navracsics ilyen típusú ember, és mivel van kapcsolatrendszere Brüsszelben, talán jobban meg tudja oldani ezt a feladatot. Tény, és ezt már többször kifejtettem, mindig is sokkal árnyaltabb kommunikációt tartottam szükségesnek az Európai Unióval. Örülök annak, hogy a kormány ellép ebbe az irányba – ami nem jelenti azt, hogy időnként ne kellene markáns kritikát megfogalmazni. Az integrációval szemben ezt mások is megteszik, de eközben világossá kell tenni, hogy mi is a részei vagyunk a közösségnek, és azt akarjuk jobbá tenni. Nem kívülről kiabálunk be, hanem ott vagyunk a többiek között, és együtt akarunk működni velük. Úgy érzem, ha ezt jobban tudjuk hangsúlyozni, akkor Brüsszelben is sokkal nagyobb visszhangjuk lesz az érveinknek, jobban odafigyelnek majd ránk. Sokszor szóvá teszik, hogy úgy viselkedünk, mintha nem EU-s, hanem egy unión kívüli tagállam lennénk, amely néha ellenséges tényezőként kezeli az Európai Uniót. Pedig valójában mi vagyunk az Európai Unió.

Brüsszelben járva mit tapasztal, tízes skálán mostanság hányas a magyar kormány megítélése?
Elsősorban az Európai Bizottságról tudok beszámolni, hiszen az Európai Parlamentben ezt inkább a pártpolitika határozza meg. A biztosoknak sokkal inkább megjelenik az egyéni véleményük. Nem rossz a helyzet most sem, azt mondanám, hogy ötös. Vannak olyan biztosok, akik értik, mit akarunk, csak kifogásolják a kommunikációt. Vagy még akár azzal is ki vannak békülve, csak egyes mondatokra kapják fel a fejüket. Persze akad olyan is, aki azt mondja, tűrhetetlen, ahogyan kommunikál a kormány. Amikor uniós biztos voltam, Magyarországnak jobb volt a megítélése, mint Lengyelországnak – amit jól mutat, hogy a bizottság elindította a lengyelekkel szemben a hetes cikk szerinti eljárást, velünk szemben pedig végül nem. Nem értettem egyet a Lengyelországgal szembeni eljárással sem, de nem tudtam megakadályozni, ellentétben a Magyar­ország ellen indítandó procedúrával. Ez is igazolja, hogy akkor még sokkal nagyobb fogékonyság volt a magyar kormány érvrendszerére. Nem tartom tehát reménytelennek az ügyünket, csak tudnunk kell jobban elmondani az érveinket.

A tízből ötös értékelés az Európai Néppárton (EPP) belül is érvényes?
Nem, ott sokkal rosszabb a helyzet. Az Európai Uniót nem hagytuk és nem is fogjuk soha otthagyni, az Európai Néppártból viszont sajnos kilépett a Fidesz. Nyilván voltak az EPP-ben, akik ezután megkönnyebbültek, de a távozás alapvetően inkább keserű érzést hagyott hátra. Nem is nagyon találkozom aktív szimpátiával. De akikkel beszéltem a néppárton belül, mind megértik, hogy a szimpátia vagy antipátia egy érzés, az viszont, hogy az EPP-nek van-e valamilyen kapcsolata Magyarország nagyobbik kormánypártjával, a politikai racionalitás területe. Fenntartom: valamilyen kommunikációs csatornának lennie kell Európa legnagyobb pártszövetsége és Magyarország legnagyobb pártja között. Ebben a KDNP tud segíteni, és ezt az Európai Néppárt, valamint a Fidesz vezető politikusai is elfogadják.

Állítólag már Orbán Viktor is puhatolózik a visszatérésről. Tud ilyen szándékról?
Nem tudok róla, de egy miniszterelnöknek és pártelnöknek folyamatosan puhatolóznia kell minden irányban, hogy fel tudja mérni a mozgásterét, sőt lehetőség szerint bővíteni tudja.

Ön nemrég azt mondta, azért dolgozik, hogy a Fidesz ismét tag legyen. Lát még erre esélyt?
Látok. Örök optimista vagyok. De ahogy párkapcsolati hasonlattal is éltem, amikor erről kérdeztek legutóbb: a szakítás utáni fázisban vannak a felek, amiből nehéz visszafordulni.

Jó lehet még a káposzta felmelegítve?
A kilépés intenzív konfliktussal járt, mondhatjuk, hogy röpködtek a tányérok. Nyilván még megvannak az utórezgések, erre utal, hogy több fideszes politikus úgy gondolja, teljesen elhibázott dolog volt az utolsó időszakban a néppártban lenni – és ugyanez igaz a néppártra is, ahol meg azt tartják elhibázottnak, hogy olyan sokáig megtűrtek minket a soraikban. A politika mindig alakuló környezetet jelent. Szerintem a konfliktus intenzitása csökkenni fog, és mivel az EPP és a Fidesz egyaránt gondolkozik a jövőben is, előbb-utóbb kialakul valamilyen rendezett kapcsolatrendszer – ebben a KDNP mint az Európai Néppárt tagszervezete és a kormánykoalíció tagja jelentős békítő szerepet játszhat.

A Fideszben tavaly még az európai jobboldali reneszánsz eljöveteléről beszéltek, amelyben mások mellett Matteo Salvini és Marine Le Pen lett volna a párt szövetségese. Mindennek eddig nem igazán van nyoma, kudarcba fulladt volna?
Ez az új szövetség 2024-ig, vagyis a következő EP-választásig már nem fog összejönni. Hogy mi lesz utána, azt még nem lehet tudni. A második világháború utáni politikai konszenzus és az értelmezési keretek gyökeresen átalakulnak. Ebből adódóan lehet, hogy a 2024 utáni jobbközép máshogy fog kinézni, mint most. A teljes európai jobboldal – egyébként a baloldal is – egyfajta újradefiniálási folyamatban van. Nézzük meg a brit konzervatívok mostani tanácstalanságát vagy a francia Köztársaságiak vesszőfutását a legutóbbi nemzetgyűlési, azt megelőzően pedig az elnökválasztáson. A német Kereszténydemokrata Unió is kifejezetten rosszul szerepelt a szövetségi választáson – amit valamelyest kompenzált legutóbb tartományi szinten –, és az olasz politikai térkép is átrendeződhet. Salvini, aki eddig előszeretettel állította be magát radikális jobboldaliként, most jobbközép politikusként próbálja magát meghatározni, s ugyanez igaz Le Penre is. Sok csodát fogunk még látni a politikában a közeljövőben. Ezért is gondolom, hogy a következő időszak az Európai Néppárt és a Fidesz számára az újrakezdés lehetőségét is rejti, ami egyúttal éberségre int, folyamatosan elemezni kell az európai politikai helyzetet.

Manfred Weberrel, az EPP újonnan megválasztott elnökével milyen a viszonya? Bejárta a sajtót a hír, hogy a rotterdami kongresszuson nem tudott vele találkozni.
Előzetesen egyeztettünk időpontot, de csúszások voltak a kongresszus programjában, nekem pedig át kellett utaznom Luxemburgba egy tanácsi ülésre, így nem fért bele, hogy beszéljünk. Azóta nem kértem tőle találkozót – nem azért, mert megsértődtem, hanem mert új pártelnökként most épp eléggé lekötik az intézményrendszerrel kapcsolatos teendők, augusztusban pedig megkezdődik a szabadságolási szezon, így ősszel térnék erre vissza személyesen vagy Semjén Zsolton keresztül, hiszen ő az EPP magyarországi tagszervezetének elnöke. Mikuláš Dzurindával, az Európai Néppárt alapítványaként működő Wilfried Martens Központ vezetőjével élő kapcsolatom van, akárcsak számos más néppárti politikussal, tehát jó a viszonyom az EPP-vel.

Weber legutóbb bedobta, hogy vezessék be az EU-ban az úgynevezett energiaszolidaritást, ehhez mit szól?
Magyarország geopolitikai helyzetéből adódó sajátosságát általában megértik a tagállamok. Más egy európai pártszövetség elnökének lenni és az EP-ben dolgozni, illetve a tagállami érdekeket képviselni. Az európai integrációban az az egyik leghatékonyabb elem, hogy társítani lehet a nemzeti és az európai érdekeket, amikor eljön az ideje. Egy absztrakt európai érdek nem tudja felülírni a tagállamok mindennapos érdekeit, így van ez az energiaellátás kérdésében is: Magyarország, Szlovákia és más államok is erősen ki vannak szolgáltatva Oroszországnak.

Uniós ügyek után területfejlesztés. Budapesti agglomerációs fejlesztési fórum alakul. Karácsony Gergely korábban többször hangot adott abbéli álláspontjának, hogy a kormány elhanyagolja Budapest fejlesztését, ez jogos a részéről?
Azon dolgozom, hogy felgyorsuljon Budapest és az agglomeráció fejlesztése. A főpolgármesterrel Gödöllőn, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének konferenciáján, illetve a héten is érdemi megbeszélést tudtunk folytatni. Számomra Budapest önmagában, a közigazgatási határokon belüli szigetként nem értelmezhető, kizárólag az agglomerációs településekkel együtt – közlekedésszervezési, közszolgáltatási és egyéb szempontból. Most arra érkezett javaslat, hogy hozzuk létre ezt a koordinációs tanácsot. De van egy tágabb agglomeráció is, lassan azzal a gondolattal is meg kell barátkoznunk, hogy a Tatabánya­– Székesfehérvár–Kecskemét–Hatvan-körgyűrűn lévő és azon belüli települések is összefonódnak a fővárossal – akárcsak Nyugat-Európában, ahol az agglomerációs övezetek ma már meghatározói az adott ország nemzetgazdaságának és terület­fejlesztési politikájának. Nem zárom ki tehát, hogy a jövőben az agglomerációs térségi szemlélet még tágabb legyen, de ehhez meg kell tenni a kezdő lépéseket. Reményeim szerint Budapest és az agglo­merációs települések konstruktív munkát végeznek majd, és valóban a kölcsönös érdekek mentén tudjuk meghatározni a beruházásokat.

Láthatóan szívesen posztolnak közös fotókat Lázár János építésügyi és beruházási miniszterrel a közösségi médiában, akivel szorosan együtt kell működnie. Hogy megy a közös munka?
Kiválóan. A portfólióink alapján egymásra vagyunk utalva, mert finom határvonalak vannak kettőnk tevékenysége között. Ebből adódóan folyamatosan egyeztetnünk és beszélőviszonyban kell lennünk, nehogy a kommunikáció hiánya bizalmi problémát okozzon. Lázár János nemcsak nagyon tehetséges politikus, de igazán aktív együttműködő partner is, így kiváló a kapcsolatunk.

***

***

***

Kapcsolódó

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád