Trump azt mondta, itt az ideje lépni: óriási fordulat jöhet az orosz-ukrán háborúban

Brutális szankciókon dolgozik az amerikai Szenátus, állítólag sikerült megnyerni hozzá az elnök támogatását is, mutatjuk a részleteket!

Liz Truss külügyminiszter szerint ez rendben vagy így.
Liz Truss, az Egyesült Királyság külügyminisztere a múlt héten parlamenti képviselőknek azt mondta, hogy támogatja az ötletet, hogy a kormány lefoglalhatja az Egyesült Királyságban lévő befagyasztott orosz vagyont, és eloszthatja azokat az ukrajnai háború áldozatai között − írta meg az Index a Guardian tudósítása alapján.
Ahogy elmondta, „támogatom a koncepciót. Alaposan vizsgáljuk a lehetőségeket. Kanadában éppen most fogadtak el erről egy jogszabályt. Ezen a kérdésen a Belügyminisztériummal és a Pénzügyminisztériummal közösen dolgozunk, de
természetesen egyetértek a koncepcióval. Csak a konkrétumokat kell még meghatározni.”
Nyitókép: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga