Nőtt az Odessza megyei rakétacsapás halálos áldozatainak a száma

2022. július 1. 16:16
Összesen húszan haltak meg a két támadásban.

Húszra nőtt az Ukrajna déli részén lévő kikötőváros, Odessza környékét ért orosz légicsapások halálos áldozatainak száma közölte pénteken az ukrán katasztrófavédelem.

Két gyermek is az áldozatok között

A megye Bilhorod-Dnyisztrovszkij járására az éjjel mértek csapást az orosz erők, az ukrán déli műveleti parancsnokság közlése szerint Tu-22 stratégiai repülőgépekkel három H-22-es típusú rakétát lőttek ki. Az egyik rakéta eltalált egy kilencemeletes lakóházat Szerhijivka településen, aminek következtében a legfrissebb információk szerint 16-an vesztették életüket. A másik két rakéta üdülőövezetben csapódott be, ahol négy ember halálát okozta. A halálos áldozatok között legalább két gyermek van. A támadásokban 38-an sebesültek meg, köztük hat gyerek, mindannyiukat kórházba szállították.

A kataszrófavédelmi szolgálat munkatársainak nyolc ember sikerült kimenteniük, köztük három gyereket.   

Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője a Telegram üzenetküldő portálon azt írta, hogy Szerhijivkában a kilencszintes épület külső falai és minden szintjének mennyezete beomlott.

Az üdülőközpontban egy kétemeletes lakóépület mindkét szintje és teteje súlyosan károsodott.    

Az ukrán légierő parancsnoksága közben arról számolt be, hogy a délelőtti órákban az ukrán légvédelem lelőtt egy orosz Forposzt típusú drónt – azaz pilóta nélküli repülőgépet –, amely újabb megsemmisítendő célpontot próbált találni a déli Mikolajiv megyében.    

Az Ukrajinszka Pravda hírportál hozzátette, hogy a Forposzt csaknem a legdrágább pilóta nélküli légijármű, amely az Oroszországban hadrendben van. Árát hétmillió dollárra becsülik. A United24 adománygyűjtő platform az ukrán fegyveres erők vezérkarával és a digitális fejlesztési minisztériummal közösen bejelentette a „drónhadsereg” elnevezésű projekt elindítását. Ez a program magában foglalja a drónok rendszeres beszerzését, javítását és működési cseréjét, valamint vezetőképzést – számolt be az Ukrajinszka Pravda.    

Postával továbbított drónok

A projekt első feladata 200 felderítő drón beszerzése az ukrán fegyveres erők számára, valamint több ezer egyszerűbb drón összeállítása. Az emberek a világ minden tájáról adományozhatnak pénzeszközöket, vagy odaadhatják saját drónjukat az ukrán hadseregnek a United24 internetes oldalán keresztül. Saját drónt külföldről a projektpartnereknek lehet küldeni egy lengyelországi és egy amerikai központba, ahonnan Ukrajnába szállítják.

Az ukránok pedig a csomagküldő postaszolgálaton keresztül küldhetik el a hadseregnek.    

Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő tájékoztatása szerint az ukrán törvényhozás eközben jóváhagyta Dmitro Lubinec új emberi jogi ombudsman kinevezését. A határozatot 250 képviselő hagyta jóvá a 450 fős parlamentben. Mindeközben az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) felvette a kulturális örökségek listájára az ukrán borscs levest, amely a nemzetközi szervezet pénteken hozott döntése értelmében olyan örökség, amely sürgős védelemre szorul. „A borscsért vívott háborúban a győzelem a miénk!” – jelentette ki Olekszandr Tkacsenko kulturális miniszter a Facebookon. Az ukrán borscs főzési kultúrája a szaktárca, valamint Marina Szobotyuk szakértő és Jevhen Klopotenko sztárszakács kezdeményezésére került fel az UNESCO listájára – fűzte hozzá az Ukrajinszka Pravda.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Ukrán vészhelyzeti minisztérium

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés