Újabb Biden-baki: most Svájccal keverte össze Svédországot az USA elnöke

2022. július 1. 17:30
A bicikli, és a súgókártya után rövid időn belül a harmadik komoly hibája az idős államfőnek.

A madridi NATO-csúcstalálkozón történelmi döntés született, ugyanis a finnek és a svédek is csatlakoznak a NATO védelmi szövetségéhez. Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke

ezúttal Svédországot keverte össze Svájccal.

Az amerikai elnök még telefonon is egyeztetett az országok vezetőivel, azonban azt már nem jegyezte meg, hogy pontosan kivel is beszélt. Így a tárgyalást követő beszédében, Svájc csatlakozását kezdte értékelni. Nem sokkal a baki után pedig újabb, 800 millió dolláros (305 milliárd forint) katonai segélyt jelentett be Ukrajna számára.

Nem ez az első eset – súgókártya, bicikli

Nemrégiben Biden szakszervezeti vezetőket, kormányzókat és iparági vezetőkkel tárgyalt a Fehér Házban. A találkozó azért maradt emlékezetes, mert az Egyesült Államok elnöke a véletlen folytán megmutatta a fotósoknak, milyen sugókártyákat használ

Belépsz a Roosevelt Terembe és köszönsz a jelenlévőknek, leülsz a helyedre, röviden beszélsz (2 percben)”

– többek között ilyenek olvashatóak a kártyán. 

Az esetről videófelvétel is készült: 

És ha mindez nem lenne elég: Joe Biden megállt, majd eldőlt kerékpárjával a Delaware állambeli Rehoboth Beach-i otthona közelében, amikor feleségével 45. házassági évfordulójukat ünnepelték.

„Jól vagyok” – fogalmazott az incidens után az elnök. Biden az újságíróknak hozzátette, hogy

gondot okozott cipőjének levétele a kerékpár pedáljáról, ez okozta az esést.

A videót az alábbiakban tekintheti meg:

Fotó: BURAK AKBULUT / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Összesen 37 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Burkolt célzás Svájc esetleges NATO tagságára.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés