Egymilliárd euróval támogatja Ukrajnát Németország

2022. június 25. 16:24
A háborúban álló ország a Nemzetközi Valutaalapon keresztül kapja majd a forrásokat.

Az ukrán pénzügyminisztérium közlése szerint Németország megállapodást írt alá arról, hogy egymilliárd eurós támogatásban részesíti Ukrajna állami költségvetését – számolt be az Index a Guardian értesüléseire hivatkozva.

A támogatást

„Ukrajna állami költségvetésébe irányítják a hadiállapot idején a kiemelt szociális és humanitárius kiadások finanszírozására” 

– áll a közleményben. Ukrajna a Nemzetközi Valutaalapon keresztül kapja majd a forrásokat – tette hozzá a portál.

„Lindner úr, köszönöm személyesen önnek, a csapatának és mindenkinek, aki részt vett a folyamatban, és akinek köszönhetően nagyon gyorsan megszületett ez a megállapodás. Ez a támogatás rendkívül fontos hozzájárulás államunk támogatásához ebben a nehéz időszakban. Nagyra értékeljük a Német Szövetségi Köztársaság kormányának segítségét”

– köszönte meg Christian Lindnernek a támogatást Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter – idézte az Index.

Nyitóképen ukrán katona rakétamaradványokkal a kezében Harkivban. Fotó: MTI/AP/Andrii Marienko

Összesen 74 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez volt az ára, hogy békén hagyják a németeket. Kicsit sokat fizettek, de ők tudják.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés