Assange azóta a rendkívül szigorú Belmarsh börtönben van Londonban. Ahogyan az sejthető,
esélyei rohamosan csökkenni kezdtek az amerikai kiadatás elkerülésére, amint a britek kezére került.
London a múltban sem csinált titkot abból, hogy együttműködést tervez az amerikaiakkal a szivárogtató újságíró ügyében, arról nem is beszélve, hogy Assange egészsége – mind lelki, mind pedig fiziológiai értelemben – is nagyon sokat romlott a brit börtönben, amit sokak szerint egyértelmű szándékossággal idéztek elő a britek.
Assange kiadatási pere 2019 februárjában vette kezdetét Londonban, ami tavaly januárban azzal a következtetéssel zárult első fokon, hogy egészségi állapota miatt az újságírót nem lehet kiadni az Egyesült Államoknak. A fellebbviteli bíróság szerint ennek az ítélethozatal során viszont túl nagy hangsúlyt fektettek erre a szempontra, ezért tavaly decemberben módosították az ítéletet, s így Assange kiadhatóvá vált az USA számára.
Habár Julian Assange és csapata ezt az ítéletet követően is fellebbezett, a panaszaik nem különösebben hatották meg a lassan tényleg elfogyó brit fellebbviteli szerveket.