Mohamedet szidta, őrizetbe vették a kormánypárti politikust

2022. június 8. 18:12
Az indiai muszlim aktivisták a helyi iszlám közösség „szisztematikus üldözéseként” tekintenek az esetre.

A közösségi médiában megjelent iszlámellenes megjegyzései miatt letartóztatták az indiai Uttar Prades hatóságai a kormánypárt ifjúsági szövetségének egyik vezetőjét – adta hírül szerdán az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió.

A kanpuri rendőrség tájékoztatása szerint Harsit Szrivasztava becsmérelte Mohamed prófétát, bár szavait az al-Dzsazíra nem idézte. Az rendőrök kedden őrizetbe vettek mintegy 50 embert is, erőszakos tüntetések miatt.

A megmozdulások azt követően kezdődtek, hogy a kormányzó Bharatíja Dzsanata Párt (BJP) két szóvivője, Nupur Sarma és Navín Kumar Dzsindál, még  május végén egy televíziós vitában, a muszlimok szerint becsmérlő megjegyzéseket tett Mohamed prófétára. Az adásban – amelyben a Varanasziban (régebbi nevén: Benáresz) található mecsettel kapcsolatos vitáról volt szó – Sarma egyebek között azt mondta, hogy a Próféta egyik asszonya hatéves volt a házasságkötés idején és kilenc, mikor azt elhálták.

Egyes hindu szervezetek több éve harcolnak az 1669-ben épített varanaszi mecset lerombolásáért, mert szerintük az építtető, Aurangzeb mogul császár az építkezés érdekében félig leromboltatta az itt korábban emelt hindu szentélyt.

A megjegyzés miatt több iszlám ország, valamint az Iszlám Együttműködés Tanácsa (OIC) is tiltakozott, indiai muszlim aktivisták pedig azt vetették Újdelhi szemére, hogy az elhangzottak „az indiai iszlám közösség szisztematikus üldözésének” részei.

Indiai külügyminisztérium: A volt szóvivők szavai semmilyen formában nem tükrözik Újdelhi álláspontját

Jóllehet, Sarmát felfüggesztették, Dzsindált pedig eltávolították tisztségéből, és a BJP elhatárolta magát az elhangzottaktól, Sarma szóvivőnő arról számolt be, hogy számtalan, nemi erőszakkal és halállal fenyegetődző üzenetet kapott.

A szóvivők egyébként visszavonták szavaikat, és nyilvánosan bocsánatot kértek.

Az indiai külügyminisztérium hétfőn közleményben határolódott el a volt szóvivők szavaitól, amelyek „semmilyen formában nem tükrözik Újdelhi álláspontját”.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés