2025. január 1-től a Mathias Corvinus Collegium lesz a Mandiner tulajdonosa
Közleményben jelentette be a Mathias Corvinus Collegium, hogy 2025. januárjától az MCC lesz a Mandiner hetilap és online hírportál kiadója.
Messziről indult A besúgó sorozat: eleinte csupán a rendező-forgatókönyvíró Szentgyörgyi Bálint lelkesedése vitte az egészet, majd nemcsak szépen kiforrott, de áprilisban messze a legnézettebb tartalom lett az HBO Max-on. Azóta nemcsak a figyelem, de folyamatos kritika is zúdul a filmre. Az alkotás két ikonikus szereplőjével, Szász Júliával és Vas Judit Gigivel kritikákról, történelmi hitelességről és arról beszélgettünk, hogy mit szólt a környezetük a sorozathoz.
Hogyan kerültetek A besúgóba, és miért vállaltátok el a szerepet?
Szász Júlia: Harmadéves voltam, amikor Kaposvárról a Nemzeti Színházba kerültem az osztályommal. Még abban az évben volt egy vizsgaelőadásunk, amit Dékány Barnabás rendezett. Erre – nem tudom pontosan miért, de eljött – Szentgyörgyi Bálint (a sorozat írója és rendezője, a szerk.). Pár hónappal később felhívott, hogy forgatott egy pilotot, amihez kiegészítő demó videót csinál, volna-e a kedvem részt venni benne. Mondta, hogy természetesen fizetni nem tud, és nagyon amatőr eszközei vannak, de olyan meggyőzően, magabiztosan és lelkesen mesélt a terveiről, hogy azt mondtam, szívesen elmegyek. Innentől kezdve valamennyire benne voltam a fejében, elképzeléseiben. Majd csaknem két és fél év telt el, amíg végül meg is tudott valósulni ez. Ekkor nem is tudom már, hány kör castingon voltam túl.
Szász Júlia (a sorozatban Katát alakítja); Fotó: Ficsor Márton, Mandiner
Rendes tőled, hogy fizetés nélkül bevállaltad.
Júlia: Nem azért emeltem ki, csak érzékeltetni szerettem volna, honnan indultunk. Igazából egyetemistaként az ember örül minden lehetőségnek, amikor kamera előtt lehet és tanulhat.
Vas Judit Gigi: Már a legelső trailerben is szerepeltem öt éve. Bálinttal közös ismerősöm keresett meg, hogy van egy barátja, aki filmet szeretne forgatni, van egy jó ötlete, pár nap az egész, bevállalom-e. Mondtam, hogy hát persze. Bálint Londonban filmezni tanult, aztán jóval a forgatás után mesélte, hogy igazából színészekkel azon a napon dolgozott először, amikor mi találkoztunk. Abban a fürdőruhás lány voltam a stégen, az a karakter, aki a sorozatban is benne van, a bandában, akikkel összetűzésbe kerül Geri. Később, mikor már Juli is csatlakozott, egy egész epizódot vettünk fel, ebben már mint Enikő szerepeltem. Menet közben találta ki Bálint, hogy a nyugati cikkeket beszerző kádergyerek, Máté (Varga Ádám) mellé kell egy oldalkocsi, egy lány is. Ami miatt kitartottam, és igent mondtam az HBO-s forgatásra – szerintem ezt Juli nevében is mondhatom (aki bólogat) –, hogy sokat jelentett és engem személy szerint rendkívüli módon meghatott, hogy az öt év alatt Bálint folyamatosan minden apró lépésről értesített minket. Rendkívül ritka, hogy egy rendező ennyire fontosnak érzi az alkotótársak informálását. Bár nem éreztük, hogy a rövid forgatáson kívül tényleg történne bármi, emiatt a kapcsolattartás miatt mégis bíztunk benne, hogy ebből tényleg lesz valami.
Vas Judit Gigi (a sorozatban Enikőt alakítja), Varga Ádám (Máté) és Lengyel Benjámin (Barna); Fotó: HBONem volt egyszerű dolgod Kata karakterének megformálásával: egyszerre kellett erősnek és egy toxikus kapcsolatban bukdácsoló, sérülékeny nőnek lenned. Mennyire tudtál azonosulni a szereppel?
SZ.J.: Sokáig Judit szerepére néztek, Kata szóba se jött. Aztán végül is fölvettünk Kata-jeleneteket. Utólag is azt érzem, hogy ennek így kellett lennie, mert ez a karakter sokkal inkább passzol hozzám, több ponton érzek hasonlóságot. Nem magát a karaktert volt nehéz megformálni, hanem kinyílásának, megerősödésének és nővé érésének útját. Nehéz volt ezt az ívet érzékeltetnem, hiszen a jeleneteket eléggé össze-vissza vettük föl, észben kellett tartanom, hogy az adott jelenet előbb vagy utóbb történt. Színészileg is találkoztam olyan feladatokkal, amilyenekkel korábban még nem, amikor rövid idő alatt kellett eljutnom szélsőséges érzelmi állapotokba. Ez nagy kihívás volt számomra.
Fotó: HBOV.G.: Elég fiúcentrikus a sorozat, inkább a férfiak dominálnak, ennek ellenére úgy érzem, Bálint nagyon odafigyelt a lányokra is. Enikő mellékszereplő, viszont ugyanolyan dinamikus feladata van ebben a társaságban, mint mindenki másnak. A Máté karaktert szolgálja és egészíti ki egyfajta trófeaként, de rajtunk keresztül láthatjuk, hogy egy nagyon vagány, szinte már hímsoviniszta alkatú fiú is el tud gyengülni egy nő miatt. Nagy élmény volt Ádámmal együtt dolgozni, rengeteget röhögtünk, azóta is jóban vagyunk. Ha csak egy napot forgattam volna a sorozatban, is boldog lettem volna. Így meg minden egyes napért és jelenetért hálás voltam.
A csapathoz tartozás tett boldoggá?
V.G.: Kifejezetten boldoggá tett, hogy
Ott nem volt helye semmiféle ellentétnek. Ha mást is gondoltunk dolgokról, akkor is egy közös célért küzdöttünk: hogy jó legyen ez a sorozat. Ez senki számára nem volt kérdés. Rendkívül inspiráló volt, hogy ez működött, annak ellenére, hogy Julin és a Kaposvárról érkezetteken kívül sokakkal még nem dolgoztam előtte.
Fotó: Ficsor Márton, Mandiner
Ideológiai nézetkülönbségekre utalsz?
V.G.: Például. Akkor ment a free SZFE-blokád, amikor a casting zajlott. Az olvasók és a nézők azt gondolhatják, hogy nekünk ezzel igenis foglalkoznunk kell, és hogy ennek ki kell hatnia a kapcsolatainkra. Szerintem viszont egy jó munkakörnyezetben nem kell, hogy helye legyen ennek.
Nem éltetek még abban a korban, amikor a sorozat játszódik, mit hallottatok a szüleitektől erről a korszakról? Volt esetleg valami hasonlós szerepvállalásuk?
SZ.J.: Persze, beszélgettem velük, olvastam könyveket, néztem videóanyagot, számomra mégsem ez, a korszak pontos megismerése volt a fókuszban a felkészülés során, sokkal inkább az általam játszott karakter egyéni útja. Egyébként édesapám nagyon sokat mesélt a fiatalkoráról, hogy milyen volt Erdélyben felnőni a Ceaușescu-éra alatt, de azért az egy egészen más, sokkal keményebb rendszer volt, mint a sorozatban visszaköszönő. Anyukám részt vett a táncházmozgalomban, az itteni közegről inkább ő tudott jobban mesélni.
Fotó: Ficsor Márton, Mandiner
V.G.: Én is sokat beszélgettem a szüleimmel, tanultuk ezt az időszakot történelemórán, olvastam is hozzá, de úgy érzem, színészként nem arra kellett koncentrálnom, hogy most melyik korszakban vagyunk, hanem azokra az emberi, ma is érvényes helyzetekre, amit filmre kellett vinnünk. Azokra az aktuális, időtálló és emberi helyzetekre, minthogy megtartasz-e egy kisbabát, mit tudsz kezdeni egy megcsalással, csalódással, lázadással. A mi feladatunk az volt, hogy ezt megjelenítsük. Mindemellett persze segített, hogy a szüleim nosztalgiáztak a korabeli rendezvényekről, koncertekről, arról, ha ott voltál egy randin vagy buliban, akkor szuper, ha nem, akkor kimaradtál, így jártál. Ma ezt nem érezzük, mert online zajlik az élet, bárkivel egy másodperc alatt el tudsz intézni valamit. Remélem egyébként, hogy a fiatalok közötti létformát tekintve egyszer visszajönnek a régi közösségi dolgok.
Mi a véleményetek a sorozat körül kialakult diskurzusról? Mindenhonnan ömlik, hogy történelmileg nem hiteles.
SZ.J.: Bálint fogalmazta meg nagyon találóan, amivel egyet is értek, hogy ebből a korszakból már tíz-tizenöt filmnek, dokumentumfilmnek, sorozatnak kellett volna készülnie, különböző megközelítésben. Nem készült, most meg mindent ezen az egyen kérnek számon, miközben ez a sorozat nem akar és nem is tud ennek megfelelni. Olvastam korrekt, negatív kritikát a sorozatról, de sok olyat is, ami szerintem szakmailag nem komolyan vehető, csupán a pocskondiázás a célja. Ezeknek nem látom értelmét.
A diskurzushoz pedig mindenkinek hozzá kell szólnia. Ez egyrészről jó, mert elindította a párbeszédet, és úgy tűnik, valamilyen hatást gyakorol az emberekre. Mindenesetre én csak pozitív visszajelzéseket kapok. Lehet, hogy nekem csak ezeket merik mondani? (nevet.) Főleg az idősebbektől hallom, hogy egy az egyben visszajönnek a szagok, a kor hangulata. A nagybátyám például azt mondta, nem bírta nézni egy idő után, mert annyira fölkavarta, hogy visszahozta az akkori érzéseit, amiket nem szeretne újra átélni. És persze előfordul, hogy a bögrén nem úgy állt a fül, mint a sorozatban, de szerintem ezek mellékesek, hogyha az összhatás eléri az eredményt.
Fotó: Ficsor Márton/MandinerV.G.: Abszolút egyetértek Julival. Kritika és a kritika között óriási különbségek vannak. A minőségi kritikát elfogadjuk, sőt örömmel olvassuk. Az lenne a rossz, ha mindenki csak pozitív visszajelzést adna. Fura is lenne. A sorozat alkotói sem kommunikálják azt, hogy bajuk lenne a történészek állításaival, nekik az a dolguk, hogy reflektáljanak rá. Viszont lehet, hogy felkeltjük az érdeklődését a korszakot tanuló vagy érettségi előtt álló fiataloknak. Talán a sorozat miatt szeretnének többet megtudni erről az időszakról. Ez az alkotás egy történelem órai beszélgetés kiindulópontja lehet. És mennyire kreatívabb, mint szárazon előadni a tananyagot.
Sokan párhuzamot igyekeznek vonni az akkori időszak és a mostani évek aktuálpolitikája között. Mit gondoltok erről?
V.G.: Bálint írta a sorozatot, őt tudom ennek kapcsán idézni: természetesen inspirálták őt a politikában akkor mozgó emberek, de nem az volt a célja, hogy minden karaktert megfeleltessen egy valós személynek.
SZ.J.: Engem a sorozatban és az egész munkában a szerep, a játék és a karakterem fejlődése érdekelt, nem a vélt vagy valós politikai párhuzamok.
V.G.: Bálint széles közönségnek szánta, ha most aktualizálnánk és azt mondanánk, hogy ez a karakter a valóságban ez, akkor eltolódnánk a politika irányába, ami meg senkinek nem jó. Ez egy nyitott, nagy skálát bejáró sorozat.
Fotó: Ficsor Márton, MandinerVannak, akik azt állítják, a sorozatbeli események összecsengnek a mostaniakkal. Többek szerint ma is hasonló a rendszer.
V.G.: Hát azért szerintem hál' Istennek nem olyan világ.
SZ.J.: Szerintem
, de nekem nem feladatom ezzel foglalkozni. Örülök, hogy a sorozat mentén kialakult egy diskurzus, de ennek megtárgyalását az illetékes személyekre bízom.
V.G.: Bárki bármit leírhat, nemcsak a médiában, de az online felületeken is. Erőltetett párhuzamnak érzem a maival való megfeleltetést. A sorozat nem erről szól. Persze, sokan vannak, akik akkor is éltek, és ma is, és éppenséggel ugyanúgy a politikai élet részei, de ez a sorozat nem hozzájuk kapcsolódik. Másról beszél.
Milyen volt visszamenni a ’80-as évekbe? Beszívni az atmoszférát?
SZ.J.: Annyira nem is kellett visszamenni. Sokat forgattunk a Déli pályaudvarnál, ott például kimondottan vicces volt, hogy szinte semmit nem kellett változtatni a helyszínen. Sok épület, belső tér ma is egy az egyben ezt a hangulatot őrzi. Én szeretem a ’80-as éveket.
V.G.: Én is nagyon élveztem. Jók voltak a kocsik, élveztem amikor vezethettem kis Polskit. Nagyon nagy élmény volt. Meg hát a tárgyak: azért a nagyszüleinknél csak-csak fellelünk egy-egy hasonló bútort, vagy zacskós tejtartót. Ha már ma nem is használjuk, azért gyerekkorunkból emlékszünk ezekre.
Szőke Abigél (Judit) és Thuróczy Szabolcs (tartótiszt); Fotó: HBO.
Milyen volt együtt játszani a nagyokkal? Mácsai Pállal?
Eleinte nagyon izgultam, hogy mit fog szólni hozzám, és hogy milyen lesz vele együtt dolgozni, de már az első közös jelenetünk után kiderült, hogy nincs miért aggódnom és feszengenem. Nagyon kedves volt és segítőkész, bátorított.
Egyébként kritikák ide vagy oda, de mégis rengetegen nézik. Áprilisban messze a legnézettebb volt az HBO-n ez a sorozat. Mit gondoltok, mivel tudta behúzni az embereket?
V.G.: Az HBO eddigi sorozatai nyilván garantáltak egyfajta minőséget. Ez biztos, hogy érv volt sok nézőnél. Aztán (…) hát igazából a nézőket kellene megkérdezni, mert mi csak örülünk, hogy ennyien nézik. A magam részéről nagyon elfogult voltam, amikor a premier előtti vetítéseken vettünk részt, és legtöbbször azért is, mert személyes élmények kötődtek egy-egy jelenethez. Emiatt aztán nekünk nehéz ezt máshogy nézni.
SZ.J.: Én sem tudom kívülről nézni.
A két főszereplő: Váradi Gergely (Geri) és Patkós Márton (Száva Zsolt); Fotó: HBO
Biztosan rengeteg élményetek van a forgatásokról, ki tudtok emelni egyet?
V.G.: Arról már beszéltünk, hogy a fiúk dominálnak a sorozatban. Azt azonban meg kell említeni, hogy számomra meglepő volt, hogy mi és a csajcsapat többi tagja – Márkus Luca, Hermányi Mariann és Szőke Abigél – mennyire jól kijöttünk egymással. Mint a Spice Girls, bár ott nem tudom, mennyire voltak konfliktusok, de mi annyira jól el tudtunk beszélgetni, pedig teljesen mások vagyunk. Nagyon szépen kialakultak az erőviszonyok. Nagyon szeretem őket.
SZ.J.: Amikor az aszódi jeleneteket forgattuk Sóskúton, nyár volt, szabadban voltunk, ott volt az egész csapat, sokat hülyéskedtünk. Nagyon jó élmény volt azt forgatni, kicsit olyan volt, mint egy osztálykirándulás.
Mindketten játszotok egy ideje színdarabokban, de az ismertséget ebben a sorozatban szereztétek meg. Leszólítanak titeket az utcán?
V.G.: Nekem inkább Instagramon írnak, legutóbb egy nevéből ítélve svéd férfi gratulált mindannyiunknak. Magyarok is írnak, nagyon kedvesek, de olyan élményem még nem volt, hogy megrohamoznak.
SZ.J.: Kicsit megnőtt az Instagram-követőim száma, elég sok üzenetet kapok magyaroktól és külföldiektől: töröktől elkezdve, a spanyolon át a brazilig, fiataloktól az idősebbekig. Párszor velem előfordult, hogy villamoson odajöttek, gratuláltak, elmondták, hogy nagyon szeretik a sorozatot, ez jólesik. Nem zavaróan sokszor, de előfordul. Majd lecseng.
A sorozatot 61 országban sugározzák. Hallottatok valamit a külföldi visszhangjáról?
V.G.: Van angol és spanyol szinkron is a sorozathoz a premier óta. Azt hallottam, hogy szeretik.
Lesz folytatás?
V.G.: Erről nem beszélhetünk. Mindenesetre nagyon jó, hogy a kommentelők is sokszor felteszik ezt a kérdést. És ez a legjobb, amit olvashatunk.
SZ.J.: És nemcsak a kommentelők kérdezik. Ha húszan nem kérdezték meg tőlem az elmúlt napokban, akkor senki.
V.G.: Ez a legnagyobb gratuláció. Egyébként nagyon fura, hogy vége. Épp Julival beszéltük, hogy amikor kijött az utolsó epizód, megfoghatatlan érzés kerülgetett minket. Lezárult valami, amire vártunk, amiért dolgoztunk. Ez a sorozat az egész csapatot összeköti. Szerencsére azóta is rendszeresen találkozunk.