Mit ér a voks a cédrusok földjén? – Libanon választott

2022. június 2. 18:01
A Hezbollah és szövetségesei térvesztését hozta Libanon első parlamenti választása a 2019-es politikai válság és a 2020. augusztusi óriási robbanás után. Helyszíni beszámolónk.

Sayfo Omar írása a Mandiner hetilapban

 

Az egykor nyüzsgő Bejrútban napközben az üzemanyagválság miatt szellősek az utak, éjszaka közvilágítás híján teljes a sötétség. A választás másnapján meglepően nagy a nyugalom, a politikai apátiát mutatja, hogy még a vesztes jelöltek tüntetéseiről sem érkeznek hírek.

„Tolvaj az összes!”

– legyint fiatal taxisofőrünk, majd nyomdafestéket nem tűrő szavakkal kezdi taglalni, hogy miért nem volt hajlandó leadni a voksát május 15-én. Mások gyakorlati okokból nem tudtak élni jogukkal. A törvények értelmében a libanoniak nem lakhelyükön, hanem csakis a családjuk eredetileg bejegyzett településén szavazhatnak, a drámai üzemanyagárak miatt így sokan inkább lemondtak erről. A jogosultaknak mindössze a 41 százaléka járult az urnákhoz, ami 5 százalékponttal maradt el a 2018-as részvételtől.

Hölvényi György az EU-delegáció vezetőjeként sajtótájékoztatót tart Bejrútban <br> Fotó: Mandiner-archív

Ellenőrzött káosz

Elveszett szavazóurnák, ipari méretű szavazatvásárlás, független jelöltek megfélemlítése, összecsapások a riválisok szimpatizánsai között – a helyi sajtó és a közösségi média valósággal ontotta magából a visszaélésekről és szervezési hiányosságokról szóló beszámolókat. A választást a korábbi költségvetés harmadából rendezték meg, és már az nagy sikernek számított, hogy az ország áramellátásáért felelős társaság végül megkapta a kért tizenhatmillió dollárnyi összeg egy részét, így nem gyertyafénynél kellett összeszámlálni a szavazatokat.

Nem volt hát könnyű helyzetben az Európai Unió választásmegfigyelő missziója. A tíz szakértőből álló előőrs március végén érkezett Libanonba, később harminc hosszú távú, majd negyven rövid távú megfigyelő csatlakozott hozzá, a választás napján pedig összesen százötvenen követték az eseményeket. Előzetes jelentésüket két nappal a voksolás után hozták nyilvánosságra.

„Az észrevételeinket megtettük. A problémák többsége olyan gazdasági, strukturális, társadalmi és kulturális okokból ered, amelyeket sem az Európai Uniónak, sem másnak nincs eszköze orvosolni, vagy amelyekbe nincs joga beleszólni” – vázolja a helyzetet Hölvényi György, a misszió vezetője. A KDNP-s európai parlamenti képviselőt Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős európai uniós főképviselő kérte fel a delegáció élére. Az indoklás szerint a magyar politikus az Európai Néppárt vallásközi munkacsoportjának társelnökeként jelentős kapcsolatokat ápol és otthonosan mozog a Közel-Keleten.

„A legfontosabb az, hogy a választás lezajlott

– szögezi le Hölvényi György. – Libanonban mihamarabb stabilizálni kell a gazdasági helyzetet, Európának pedig ehhez minden segítséget meg kell adnia, mert egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy az ország Szíria sorsára jusson.”

A Világbank az utóbbi százötven év egyik leg­súlyosabb gazdasági válságának nevezte a libanonit. A 2011-es szíriai polgárháborúval az ország elvesztette egyik legfontosabb kereskedelmi partnerét, a külföldi befektetésekre, hazautalásokra, no meg spekulációra épülő gazdaság összeomlott. A 2019-es tüntetéseket követő politikai válság után a külföldi segélyekről szóló tárgyalások elakadtak, drámai üzemanyagválság alakult ki, a 2020 augusztusában a bejrúti kikötőben bekövetkező robbanás megsemmisítette az ország szinte teljes gabonatartalékát, jött a koronavírus-járvány, mindezt pedig most az orosz–ukrán háború hatásai tetézik. A libanoni font elvesztette vásárlóerejének 95 százalékát, az emberek négyötödének pedig gondot okoz az élelmiszer-vásárlás.

Aki nem fizet, az hiába indul

A tűzoltás egyelőre nem átfogóan, hanem helyi szinten zajlik. Libanon szinte nem egy, hanem számos aprócska ország egy dél-dunántúlnyi területen összezsúfolva. Az állam gyenge, a tényleges hatalom a régi előkelőkből, polgárháborús milíciavezérekből és vagyonos üzletemberekből lett patrónusok kezében van, akik

családi és felekezeti kötődéseiken keresztül gyakorolják befolyásukat

a velük egy vallású, hozzájuk gazdaságilag kapcsolódó nagycsaládokon keresztül. Ez a klientelizmus, amit az EU-misszió jelentése is megemlített, mélyen átszövi a társadalmat, az egyéni politikai preferencia alapján szavazás a legtöbbeknek nem realitás.

Noha 2019-ben az ország történelmében először a tömegek felekezeteken átívelő demonstrációkon követelték a teljes politikai elit távozását, a 128 tagú parlamentbe most mindössze 13 pártokhoz nem kötődő jelölt került be. Persze ők eleve hátrányos helyzetből indultak. A hagyományos médiumok mind pártokhoz kötődnek, egyetlen óriásplakát bérlete 5000 dollárnál kezdődött, a független jelöltek ezért inkább a virtuális térben próbálták megszólítani az embereket. No meg – beszámolók szerint – közülük is sokan bekapcsolódtak a pártok által nagyüzemben folytatott szavazatvásárlásba. „Az emberek nem ígéretekből, hanem pénzből élnek. Mindenki fizet valamilyen módon a voksért, aki erre nem hajlandó, az jobban teszi, ha el sem indul” – magyarázza a 26 éves Maruan, aki aktivistaként maga is részt vett az egyik bejrúti szunnita jelölt kampányában.

Az északi Tripoliban egy voks piaci ára 1 millió font (13 000 forint) volt,

a tehetősebb déli Szidónban az egyik jelölt január óta havi 20 dollárnyi összeget (7000 forint) folyósított támogatóinak, a Hezbollah pedig hol pénzzel, hol covidoltással, hol pedig a hiánycikknek számító benzinnel honorálta a voksot. Volt, ahol a távolmaradásért fizettek: a pártokhoz kötődő aktivisták körbejárták az embereket, és a választás napjára megőrzésre átvették a személyi igazolványt, ezzel elejét véve annak, hogy az ellenfél jelöltjére adják le a voksukat. „Rengeteg pletykát hallunk, de csak arról készítünk feljegyzést, amit bizonyítani is tudunk” – tárja szét karjait az észt EU-megfigyelő, akit Tripoli egyik választókerületében kérdezünk arról, hogy miként regisztrálják a visszaélésekről szóló híreket.

Tüntetés a fővárosban 2020-ban, a robbanás előtt <br> Fotó: Shutterstock

Átrendeződő erőtér

Meglepő módon a választás eredményét egyelőre egyik nagy párt sem vitatja. Pedig az eddig parlamenti többséget adó Isten Pártja (Hezbollah) és keresztény szövetségesei a 128 helyből csak 62-t szereztek – 9-cel kevesebb székük lesz az eddiginél –, így

a győztes a velük szemben álló szunnita, keresztény és drúz pártokat felvonultató tömb lett.

„Azért is figyelemre méltó az eredmény, mert a győztes oldal a választás előtt számos válságtünetet mutatott” – magyarázza Mohanad Hage Ali, a Carnegie Middle East Center szakértője. A korábbi miniszterelnök, a szunnita Szaad Haríri bojkottra szólította fel híveit, a Hezbollah pedig a drúzokat vezető Dzsumblatt család ősi riválisának számító, szintén drúz Arszlan klán egyik tagját próbálta felépíteni. Végül egyik próbálkozás sem járt sikerrel: a szunniták nem maradtak távol nagy arányban, a Hezbollah jelöltje pedig elbukott. A legnagyobb változást az jelenti, hogy a Hezbollahhal szövetségben álló köztársasági elnök, Misel Aun vezette Szabad Hazafias Mozgalom csúnyán alulmaradt a Libanoni Erőkkel szemben, így immár utóbbié a legnagyobb keresztény frakció a parlamentben.

„Európának meg a szaúdiaknak a Libanoni Erők kell, hát kapják meg, hozzák a pénzt, és hagyják végre élni az embereket!” –összegzi döntésének okát Hani Khúri, aki Bejrút felekezetileg vegyes 2-es körzetében adta le a voksát. A 37 éves tanár korábban a Szabad Hazafias Mozgalmat támogatta, mivel apja katonaként Aun tábornok alatt szolgált. A megélhetés viszont fontosabb a nosztalgiánál.

Khúrihoz hasonlóan

sokan remélik, hogy a Hezbollah visszaszorulásával lendületet kapnak a nyugati országokkal és a Világbankkal folytatott tárgyalások,

és Szaúd-Arábia is megnyitja a csapokat, amelyeket az Iránnal szövetséges síita párt előretörésekor zárt el. A polgárháború után a szunnita milliárdos miniszterelnök, Rafík Haríri szaúdi olajpénzből építette újjá az országot. Őt 2005-ben meggyilkolták, helyét fia, Szaad Haríri vette át, aki A Jövő Mozgalma néven szunnita pártot alapított, és két turnusban töltötte be a miniszterelnöki pozíciót. A 2019-es válság nyomán azonban lemondott, idén januárban visszavonult a politikától, így a sors fintoraként a színtiszta muszlim Szaúd-Arábia annak a keresztény Libanoni Erőknek lett a fő támogatója, amely a polgárháború alatt ellenőrző pontjain személyi igazolványuk alapján félreállította az áthaladni próbáló embereket, és a muszlimokat kivégezte. Az eltemetett múltat errefelé nem szokás háborgatni.

A Hezbollah és szövetségese, a Remény Mozgalom (Amal) a parlamentben visszaszorult, de nem gyengült meg. A társadalom egyre növekvő, becslések szerint 40 százalékot is meghaladó síita közösségén belül nincs riválisuk, így ők delegálhatják embereiket valamennyi síitáknak járó állami pozícióra. Emellett

az ország déli részein és a szír határhoz közeli Bekaa-völgyben államot alkotnak az államban,

ők biztosítják az oktatást, az egészségügyet és minden mást, amire az államnak nincs kapacitása. A Hezbollah eltávolításához minimum polgárháború kellene, amelynek a kimenetele erősen kérdéses lenne. Milicistái páratlan tapasztalatokat szereztek a szíriai polgárháborúban, damaszkuszi szövetségesein keresztül szinte végtelen utánpótlása van fegyverekből, tagjai pedig Iránból, dollárban kapják a fizetésüket.

„A Hezbollahnak és szövetségeseinek számos eszközük van arra, hogy bojkottálják a politikai rendezést – vázolja fel a helyzetet Mohanad Hage Ali. – Abban lehet csak bízni, hogy ők is belátják: ha javul a gazdasági helyzet, az végső soron nekik is kedvez.” Bizakodását most sokan osztják. Ennél többet nem tehetnek.

A libanoniak remélik, hogy a patrónusok végre hagyják őket lélegezni, és megindulhat a tűzoltás a cédrusok földjén.

Kvótapolitika libanoni módra
Az 1975-től 1990-ig tartó polgárháborút lezáró taifi egyezmény értelmében a libanoni politika felekezeti alapon szerveződik. A mindenkori köztársasági elnök maronita keresztény, a miniszterelnök szunnita, a parlament elnöke síita, a parlament székei pedig fele-fele arányban vannak fenntartva a 
muszlimok és a keresztények számára. Mivel a polgárok csakis a vallásuknak megfelelő jelöltekre adhatják le a voksukat, politikai verseny kizárólag a felekezeteken belül zajlik. Az Irán által támogatott Hezbollah és az Amal szoros szövetségben működik, így a síita tömb egységes. A szunnitákat hagyományosan a Szaúd-Arábia által támogatott Haríri család vezette, azonban Szaad Haríri miniszterelnök 2020-as lemondása óta a szunnita képviselet széttöredezett, és megnőtt a helyi erős emberek szerepe. A keresztényeket egyik részről a Misel Aun államfőhöz kötődő Szabad Hazafias Mozgalom képviseli, amely a Hezbollahhal áll szövetségben, másik részről pedig a szunnitákkal és a drúzokkal összefogó, polgárháborús milíciából párttá avanzsáló Libanoni Erők és Falangista Párt reprezentálja.

A szerző a Migrációkutató Intézet és az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatója.

Nyitóképen: Panoráma egy lakásból a 2020-as robbanás helyszínén. Fotó: Shutterstock

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés