Válságok, konfliktusok és migráció: mi vár a Közel-Keletre?

2022. május 24. 9:11
Milyen hatással lesz a klímaváltozás és az élelmiszerválság a Közel-Keletre? Mely országokban törhetnek ki erőszakos zavargások és hol maradhat viszonylagos stabilitás? Tárik Meszár kutatót, a Migrációkutató Intézet munkatársát kérdeztük!

Mint legújabb írásában kimutatja, Oroszország és Ukrajna a világ két legnagyobb gabonaexportőre, az arab világ jelentős részben tőlük függ élelmiszerellátás-terén. Milyen hatással van a háború a MENA-régióra?

Sajnálatos módon a MENA-régiót rendkívül érzékenyen érinti az orosz-ukrán háború. Ukrajna orosz inváziója felfedte az energiarendszer mögött meghúzódó sebezhetőséget, valamint elkerülhetetlenül felgyorsítja a globális élelmiszerválságot is. Egyes régiók erősebben érintettek, mint mások. A COVID-19 válsághoz hasonlóan ez a háború is érinti a mezőgazdaságot, az élelmiszertermelést, és közvetlenül fenyegeti az élelmezésbiztonságot. Fontos tudni, hogy az arab országok élelmiszer-importjuk terén főként Oroszországra és Ukrajnára támaszkodnak, de most jóval kevesebb élelmiszerhez jutnak és sokkal magasabb áron, mint korábban. Ez komoly feszültségek forrása lehet ezekben a társadalmakban. 

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet hangsúlyozta, hogy részben a háború miatt az élelmiszerárak és a szegénységi ráták továbbra is riasztó mértékben fognak emelkedni 2022-ben és 2023-ban.

Ha ez tényleg így alakul, akkor a régió valószínűleg egyre sűrűbb tiltakozási hullámokkal és instabilitással fog szembenézni.

Mely országok jobban érintettek, melyek kevésbé?

Most úgy tűnik, hogy a gazdagabb arab országok meg tudnak birkózni a krízissel és képesek lesznek kezelni a kialakult helyzetet. Az olajtermelésből élő államok, mint például az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait vagy Szaúd-Arábia az önellátást tűzte ki célul és megpróbál függetlenedni az exportáló országoktól. 

A szegényebb, valamint konfliktusokkal sújtott arab államok viszont nagy bajba kerültek, mert nincsenek meg a megfelelő forrásaik és lehetőségeik arra, hogy kezelni tudják ezt a problémát. Az olyan országok, mint Libanon, Szíria vagy Jemen instant külső segítségre szorulnak, ami nélkül könnyen és rövid idő alatt a társadalmaik szélesebb rétegei körében éhezés alakulna ki. Ez utóbbit elkerülendő körvonalazódni látszik egy nemzetközi összefogás, de pusztán a segélyezés nem jelent hosszú távú és tartós megoldást.

Eközben dinamikusan nő a régió lakossága. Mik az előrejelzések demográfia terén?

A Közel-Kelet és Észak-Afrika államai a világ leggyorsabban növekvő népességeinek adnak otthont. Egyiptom lakossága évi 2 millió fővel növekszik (jelenleg 106 millió fős lakosságával a legnépesebb arab állam), Irak évi 1 millióval, Szudáné 1 millióval, Algériáé 800 ezerrel, Jemené 700 ezerrel, Szaúd-Arábiáé 600 ezerrel, Marokkóé 500 ezerrel. Ezek a számok elképesztőek, főleg, ha belegondolunk, hogy például Magyarországon évente 25-30 ezer, Olaszországban 40-50 ezer fővel csökken a lakosság. 

Az arab államok populációjának növekedése több szempontból is problémás.

Egyrészt ennyi ember a jövőben nehezen fog munkához és tisztességes megélhetéshez jutni, másrészt pedig az arab országok népességnövekedése azt is jelenti, hogy egyre több embert kell ellátni és egyre több élelmiszerre van szükség, de a dolgok jelenlegi állása szerint ennek biztosítása korántsem lesz egyszerű feladat. A népességszabályozás bevezetése viszont vallási és kulturális akadályokba ütközik, pedig egyszer eljön az a pont, amikor ezt is számításba kell venni.

Tárik Meszár

 

Kombinálódhat-e mindez a klímaváltozás hatásaival?

A napjainkban megfigyelhető tendenciák szerint egyértelműen igen.

A népesnövekedés mellett az éghajlatváltozás is negatívan hat ezen országokra,

és együttesen még nagyobb terhet ró a lakosságra.

Példának okán több arab állam is vízhiánnyal, aszállyal, sivatagi porviharokkal és extrém meleg időjárással küzd. Irak két legnagyobb folyójának, a Tigrisnek és az Eufrátesznek, valamint azok mellékfolyóinak a hozama jelentősen lecsökkent, de hasonló gondokkal küzd Szíria és a szomszédos arab országok is. Észak-Afrikában pedig a csapadékmentes időjárás fektette két vállra a mezőgazdaságot, ami még tovább növelte a régió államainak kiszolgáltatottságát. Ezek külön-külön is migrációt kiváltó faktorok lehetnek, de együttesen súlyos következményekkel járhatnak. Ha az országok vezetései nem lesznek képesek kezelni ezeket a kihívásokat, akkor könnyen elharapódzhat az ún. klímamigráció jelensége, amikor az emberek nem a háborúk elől, hanem a klímaváltozás miatt hagyják el a lakóhelyeiket.

Van-e esélyük ezen országoknak felépíteni belső termelésüket, leállni az erős importfüggőségről és színesíteni gazdaságukat?

A gazdagabb olajállamok kétségkívül meg tudnak birkózni a helyzettel, és idővel képesek lesznek átállni az önellátásra. Azonban a nyersanyag híján tengődő országok már sokkal nehezebb helyzetben vannak, mivel esetükben nem állnak rendelkezésre azok a feltételek, melyek segítségével le tudnának számolni importfüggőségükkel. A különböző nemzetközi szervezetek ezt felismerve azt szorgalmazzák, hogy az élelmiszerhiányban szenvedő országok keressenek új beszállítókat, és ennek elérése érdekében nemzetközi összefogást sürgetnek. A Human Rights Watch pedig kijelentette, hogy az Oroszországra kirótt szankciók érzékenyen érintik az importáló országokat, ezért kiegészítő intézkedéseket kell hozni az élelmiszerbiztonságra gyakorolt negatív hatások ellensúlyozására. 

A valódi segítség azonban az lenne, ha a hazai termelést tudnák növelni,

és nem lennének ilyen mértékben rászorulva az exportáló országokra.

Amennyiben nem látszik a megoldás, elharapódzhat-e az erőszak a Közel-Keleten?

Sajnos igen.

A szegényebb arab országokban mindenképpen kialakulhatnak súlyos konfliktusok.

Erre történelmi példák is vannak, mint például az 1977-es egyiptomi kenyérlázadás, amikor Anvar Szadat kormánya megszüntette az alapvető élelmiszerek támogatását és a kenyér ára a többszörösére nőtt, ez pedig polgárháborús állapotokat idézett elő. Azonban más arab országokban is történtek hasonló esetek. Jordániában 1989 és 1996-ban, Libanonban pedig 1987-ben. De nem kell annyira messzire menni az időben, mivel a 2011-es „arab tavasz” (arab országokban lezajló polgárháborúk sorozata) idején az élelmiszerár-index a valaha volt legmagasabb szinten állt, tehát az élelmiszerár-emelkedés összefüggésben van a konfliktusok, háborúk kialakulásával a Közel-Keleten. Erre jó példa, hogy a volt egyiptomi elnököt, Hoszni Mubárakot megbuktató 2011-es felkelés során a tüntetők kulcsszava a „kenyér, szabadság és társadalmi igazságosság” volt. Napjainkban pedig Irakban és Szíriában is egyre több tüntetés alakul ki az emelkedő árak miatt.

Fotó: Gyurkovits Tamás
 

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés