Orosz kommunista politikust fogtak el az amerikai-mexikói határon

2022. május 21. 8:34
Egyelőre nem lehet tudni, hogy az amerikai határ mentén hol tartják őrizetben Viktor Kamenscsikovot.

Az ukrajnai inváziót ellenző orosz politikust állítólag az amerikai-mexikói határon fogták el – írta a Daily Wire-re hivatkozva a Neokohn.

Viktor Kamenscsikov, aki a vlagyivosztoki duma (városi tanács) képviselője volt, február 27-én lépett ki a kommunista pártból, néhány nappal azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elindította Ukrajna lerohanását.

„Nem értek egyet a pártvezetés álláspontjával” – mondta akkor Kamenscsikov a Kommerszant című orosz lapnak, konkrétan utalva „az ukrajnai katonai műveletekre és az orosz csapatok bevetésére egy szomszédos állam területén. 

„Elvi alapon ellenzem a háborút” – tette hozzá.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy az amerikai határ mentén hol tartják őrizetben Kamenscsikovot, vagy hogy menedékjogot kér-e.

A RIA Novosztyi orosz állami hírszolgálat egy olyan forrást idézett, aki szerint Kamenscsikovot letartóztatták, bár „egyelőre nem tudni, hogy pontosan miért, feltehetően illegális határátlépés miatt”.

Letartóztatás fenyegeti hazájában

A képviselőt ellenzékisége miatt letartóztatás fenyegeti Oroszországban, ahol

a hadseregről szóló, „hamisnak” minősített információk terjesztése akár 15 év börtönt is jelenthet.

Kamencsikov egy interjúban azt mondta, az, hogy az emberek nem ellenzik a háborút, „azt jelenti, hogy mellette vannak”, és figyelmeztetett, hogy Oroszországnak „5, 10, 20 évig kell fizetnie mindazért a borzalomért, ami ma történik”.

Az Oroszországi Liberális Demokrata Párt vezetője előre tudhatott Vlagyimir Putyin háborús terveiről

A Neokohn emlékeztetett arra is, hogy az orosz képviselő a sibreal.org-nak adott március 5-i interjújában azzal vádolta a kormányt, hogy átverte a képviselőket, hogy a katonai invázióra szavazzanak. Szerinte Gennagyij Zjuganov, a kommunista párt vezetője és Vlagyimir Zsirinovszkij, az ultranacionalista Oroszországi Liberális Demokrata Párt (LPDR) vezetője előre tudott Vlagyimir Putyin háborús terveiről.

Anatolij Dolgacsov, a Kommunista Párt primorszki területi szervezetének első titkára állítólag az Egyesült Államokba való menekülést, amelynek „imperialista politikáját” a párt ellenzi, a legrosszabb dolognak nevezte, amit egy párttag tehet – írta a portál.

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Pixabay

 

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés