Elképesztő párbeszédet költött Perintfalvi Rita, de van benne egy kis bökkenő

2022. május 12. 20:58
Húsz év ausztriai ingázás alatt nem tűnt fel neki, hogy nyugati szomszédunk nem tagja a NATO-nak.

Csütörtök este hosszú Facebook-bejegyzéssel jelentkezett Perintfalvi Rita, Magyarország alighanem legismertebb feminista teológusa. A bejegyzésben Perintfalvi egy állítólag megtörtént dialógust idéz fel az egyik ausztriai barátjával.

A teológusnő szerint Ausztriában sokan mélyen döbbentek és csalódottak, amiért a magyarok „megengedték” Orbánnak, hogy „megint ekkora győzelmet arasson ez a hazug, a gyűlöletre és az emberek legalantasabb ösztöneire építkező demagóg politikájával”.

Perintfalvi szerint sok osztrák ma azért aggódik, mert Putyin – „Orbán haverja” – Ausztriát is veszélybe sodorhatja. Ennek alátámasztására idézi fel a teológusnő egy bécsi professzor barátjával folytatott beszélgetését, amely szó szerint így hangzott:

–Márki-Zay azt mondta egy interjúban, hogy ő teljesítené, amit a NATO elvár tőlünk és mennének a háborúba a katonáink.
– Hát persze, hogy mennének!

Az osztrákok is menni fognak, ha kell. Ezt jelenti a NATO-tagság, hogy megvédjük egymást.

De figyelj Rita, ez az egész egy baromság! Hiszen emlékszel, hogy mit mondott Zelenszkij?
– Mire gondolsz?
– Azt mondta, hogy nem kell Ukrajnának a NATO-csapatok segítsége. Neki csak fegyver kell, hogy harcolni tudjanak!
– Igen.
– Döbbenetes az a heroizmus, amivel küzdenek! Nem engedték, hogy Putyin villámháborúval maga alá gyűrje Ukrajnát napok alatt. Hanem küzdenek, küzdenek a végsőkig. Bár vannak olyan idióta politikusok, akik kezdettől fogva arról hadobálnak, hogy Ukrajnának kapitulálnia kellett volna már a legelején.
– És akkor ki állítaná meg Putyin tankjait?
– Hát ez az! Az ukránok most értünk harcolnak! Mi osztrákok ezt világosan értjük.

Azért is ontják a vérüket, hogy mi még biztonságban élhessünk. Ezért annyira elképesztő nekem az, hogy miért nem értik ezt a magyarok? Hogy lehetett ennyire elvenni a józan eszüket, hiszen a valóság ott van a szemük előtt.

Csak nézni kellene a szemükkel és gondolkodásra használni a fejüket. Én sosem hittem volna, hogy a magyarokat újra ennyire könnyen meg lehet vezetni egy diktátornak.
– Hát sajnos sikerült. És még mindig nem tudjuk, hogy vajon mi kell az ébredéshez.

A teológusnő egyébként a „Слава Україні” címet adta a párbeszédnek, amit magyarra úgy fordított, hogy „Tiszteletet Ukrajnának”, bár a „szlava” ukránul inkább dicsőséget jelent. Perintfalvit az sem zavarta meg, hogy Ausztria semleges országként nem tagja a NATO-nak, így alighanem az a megállapítás sem helytálló, hogy az osztrák katonák is részt vennének az ukrajnai háborúban, ha a szükség úgy hozná.

Összesen 127 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés