Érdeklődéssel várom, hogy a Radnai Márk által támogatott közvetlen elnökválasztás megvalósul-e

Ha igen, az tényleg olyasmi lenne, amit a Fidesz kétharmados parlamenti többség mellett nem lépett (volna) meg.

A Jobbik elnöke szerint, aki a döntő csata után is a vállát veregeti, az bajtárs.

A Jobbik elnöke közösségi média oldalán mondott köszönetet támogatóinak és párttársainak.
„Aki a döntő csata előtt a vállamat veregeti, harcostárs. Aki a döntő csata után is, az bajtárs” – kezdte Jakab.

Ezt követően hozzátette, hogy
Ti, akik kitartotok a Jobbik mellett akkor is, amikor támadás az ára,
mindannyian a bajtársaim vagytok. Büszke vagyok rá, hogy veletek küzdhetek egy szabad, független, élhető Magyarországért!”
Végül a kampányból ismerősen csengő, „Fizessenek meg a tolvajok! Jólétet minden magyarnak”! kampányüzenettel zárta bejegyzését.
***
Nyitókép: Mandiner-videó