A lakosság deportálása, hadi trófeák zsákmányolása, engedélyezett erőszak és fosztogatás az elfoglalt területeken – ezeket a gyakorlatokat Magyarország is megtapasztalta a szovjet megszállás után. A történelem ismétli önmagát, mondják, most viszont nem ismétlésről van szó, hanem folytonosságról, hiszen a Szovjetunió hivatalos örököse,
Oroszország pontosan ugyanazokat a reflexiókat gyakorolja, mint elődje.
Április végén jelent meg a Vkontaktye orosz közösségi oldal egyik csoportjában egy ukrán rendszámú BMW terepjáró fotója és a szöveg: az autó hadizsákmány „tudjátok, honnan”, és az illető azt kérdezte, milyen módon lehetne legalizálni Oroszországban.
Az ukrán lakóházak, bankok és boltok kifosztásáról szóló beszámolók egyre nagyobb számban látnak napvilágot. Bár az Oroszország által is elfogadott 1949-es genfi konvenció világosan tiltja a fosztogatást a háború sújtotta zónákban és a megszállt területeken, ez egyáltalán nem zavarja az oroszokat. Sőt, egyes beszámolók szerint a hadizsákmány a katonai „juttatások” részét is képezi, ráadásul a legtöbb hivatásos orosz katona az ország legszegényebb területeiről kerül be a hadseregbe.
Ez talán nem is meglepő egy olyan országban, ahol a legtöbb család legendáriumának része a nagypapa, dédpapa által hazahozott zsákmányolt karóra, harmonika, bicikli vagy akár német zongora. Georgij Zsukov, a szovjet szárazföldi erők főparancsnoka a második világháború alatt bizonyítottan hétvagonnyi holmit vitt haza.
Aztán persze ott vannak a Kijev térségében elkövetett orosz atrocitások. Ez sajnos minden háborúban előfordulhat, a legfontosabb kérdés azonban, hogyan viszonyul a fegyelmezetlenséghez, a tömeges erőszakhoz és a fosztogatásokhoz a vezetés: bünteti, tolerálja vagy dicséretben részesíti a katonákat. Moszkva az első bucsai és irpinyi jelentések után mindent tagadott, sőt alternatív, összeesküvés-elméletekbe illő verziókat szabadított a nyilvánosságra a történtekről.
Az ügyre végül Vlagyimir Putyin elnök tett pontot, amikor kitüntette a korábban Bucsában állomásozó 64. motorizált lövészdandárt és parancsnokát „a katonák által tanúsított tömeges hősiességért, merészségért, állhatatosságért és bátorságért”. A második világháborúban
a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszak és fosztogatás egyébként azóta is tabutéma