A középkorban is előfordult, hogy eltértek a magyar és lengyel érdekek – polonista történész a Mandinernek

2022. május 8. 8:57
„Bízom abban, hogy a nehézségek ellenére is a magyar-lengyel barátság működőképes marad.” Bagi Dániel történésszel, polonistával beszélgettünk az elmúlt ezer év változatos magyar-lengyel kapcsolatrendszereiről!

Nyitókép forrása: elte.hu

Bagi Dániel (1968) történész, polonista, az ELTE BTK egyetemi tanára, a Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszék vezetője, az ELKH BTK TTI munkatársa, az MTA doktora. Kutatási területe a középkori Kelet- és Közép-Európa történetét, a térségben keletkezett elbeszélő források vizsgálatát foglalja magába.

***

Lehetséges egyáltalán tömören jellemezni a lengyel-magyar történelmi kapcsolatokat?

Rögtön az elején tisztázni szükséges néhány alapfogalmat. A történelmi kapcsolatok címszó alatt számos megközelítési lehetőség rejlik.

Itt részben dinasztikus kapcsolatoktól beszélhetünk,

amelyek közé odaszámíthatjuk az uralkodóházak tagjai közötti házassági kötelékeket, beszélhetünk öröklési és egyéb szerződésekről, közös kormányzatokról.

Aztán vannak másféle kapcsolatok is, melyek egyházi, világi intézmények között jönnek létre. Ha a források mélyére ásunk, ezek a kapcsolatok akár egész kicsi mikroközösségekig, vagy akár az egyes emberekig levezethetők. Ebből a szempontból nézve a magyar-lengyel történeti érintkezések egy, bár fontos szeletét adják annak a rengeteg kapcsolatfajtának, amely Magyar- vagy Lengyelországot összefűzte a történelem folyamán másokkal.

A magyar-lengyel „viszonyt” mégis csak ki szokták emelni...

Igen, de ennek megvan a maga oka. A 16. századtól jelenik meg a forrásokban, hogy a magyar és lengyel nemzet sorsa összefonódott, hasonló pályán mozog a két nemzet története. Már a késő középkorban megfogalmazódott, hogy a két ország a kereszténység védőbástyája. A 16. századtól ez kiegészül a hasonlóság, a jószomszédság és az örök egyetértés toposzával. Ekkorra tehát a magyar-lengyel kapcsolatok is különlegessé váltak a sorsközösség eszméje miatt. A modern történetírás létrejötte után már a historiográfia eszközeivel is meg lehetett festeni ezeket a történeti összeköttetéseket, az anyagot meg a 19-20. századi történelem gyakran viszontagságos eseményei adták hozzá, s megjelent a történeti kapcsolatok mellett a barátság fogalma is. Itt kezdődött meg egyébként

a barátság eszméjének visszavetítése

a középkorra is.

Hogyan indultak tehát a magyar-lengyel kapcsolatok közös történelmünk hajnalán?

Mindkét országban szinte egyszerre jutottak hatalomra az első dinasztiák, az Árpádok és a Piastok, az uralkodóházak szinte egyidőben tértek át a kereszténységre. Azonban itt rögtön el is tért egymástól a két ország sorsa: Szent Istvánt felkenték és megkoronázták, ezáltal saját egyházszervezete lehetett, ami a korban a szuverenitás záloga volt.

A Piastoknak azonban csak körülményesen és később sikerült megszerezniük a királyi hatalmat,

amely nem maradt tartós, csak hosszú évszázadok után állandósult. A korszak egyik izgalmas kérdése, hogy a kutatás egy része szerint Szent István édesanyja nem Sarolt, hanem Mieszko lengyel fejedelem Adelhaid nevű testvére volt. Ez az egyébként nem helytálló elmélet több régebbi írót is meggyőzött arról, hogy az Árpádok szláv eredetűek mert a Piastoktól származnak.

Arról is lehet olvasni, hogy Szent László királyunk anyanyelve lengyel volt. Igaz ez?

Akár igaz is lehet. Vazul fiai közül Béla herceg Lengyelországba menekült, amikor Szent István megvakíttatta az apjukat. Béla herceg később beházasodott a Piastokhoz. Feleségétől, akit valószínűleg Richezának hívtak, több gyereke is született, közöttük a későbbi I. Géza és Szent László királyok is. László király tehát Lengyelországban született, ott is nőtt fel, édesanyja lengyel királylány volt.

Ha így nézzük, akkor tényleg lengyel volt az anyanyelve.

Azonban a rend kedvéért jegyezzük meg, hogyha már anyanyelv, akkor Richeza németül beszélt, mert azonos nevű édesanyja Lotharingia német részéből származott. Lászlóról egyébként egy 12. század eleji krónika azt jegyezte fel, hogy szokásaiban és erkölcseiben lengyellé vált, de arról nem szól a történet, hogy lengyel nyelven beszélt-e a mindennapokban.

Nagy Lajos király, Jan Matejko festménye

 

Anjou királyaink idején mennyiben változott a helyzet? 

Az Anjou-kor különleges helyet foglal el a középkori magyar-lengyel kapcsolatok között. Ennek három oka is van. Az egyik, hogy a 14. század a közép-európai monarchiák történetében eredményes és prosperáló időszak volt. A késői Piastok és az Anjouk is modernizálták az országukat, nem egyszer egymástól is tanulva. A másik ok az, hogy

az Anjouk és a Piastok rokonságban álltak egymással.

Łokietek Ulászló lengyel fejedelem, majd király lányát vette feleségül Károly Róbert. Tőle születtek fiai, így Nagy Lajos is: ez lett az alapja az első magyar-lengyel perszonális uniónak. Később pedig, különböző bonyodalmak folytán a Jagellók kezére került Lengyelország.

A harmadik oka a lengyel-magyar kapcsolatok különlegességének abban áll, hogy megindul egy regionális vetélkedés a térség dinasztiái között, amelyet szerződésekkel, egyezségekkel próbálnak mederbe terelni. Mindenki ismeri a visegrádi királytalálkozót 1335-ből, amelyen az Anjouk, a Piastok és a Luxemburgiak igyekeztek egymáshoz hangolni az érdekeiket. A találkozó lényegét nekem még úgy tanították az iskolában, hogy a derék közép-európai uralkodók Bécs városának árumegállító joga miatt új utakat kerestek, s így a Kassa-Krakkó tengelyre terelték át az áruforgalmat. Nem lehetett ebben nem felismerni az serény igyekezetet, hogy a KGST létét középkori példákkal is alátámasszák. Az igazság azonban az, hogy ez

a visegrádi királytalálkozó elsősorban kőkemény dinasztikus érdekérvényesítési verseny volt.

Milyen értelemben?

A cseh királyok már hosszú ideje birtokolták a lengyel királyi címet, a Piastok ezt szerették volna visszaszerezni tőlük. Az Anjouk – bár rokonai voltak a Piastoknak – itt egyértelműen a Luxemburgiak pártjára álltak. A lengyel történetírás ezt egyébként nehezményezni is szokta. A Piastok visszakapták a lengyel királyi címet, de ennek fejében – pénzbeli megváltáson túl – le kellett mondaniuk Szilézia birtoklásáról, amelyet megkaptak a csehek. Ugyancsak a visegrádi „csúcs” témái között volt a német lovagrend és a Piastok területi vitája. Rokonság ide vagy oda, Károly Róbert ebben is a Luxemburgiakat, illetve a lovagrendet támogatta a Piastokkal szemben.

Ezek szerint a magyaroknak és a lengyeleknek már a középkorban is eltérő geopolitikai érdekei voltak? 

Már a középkorban sem lehetett mindenben összehangolni a két ország, illetve a dinasztiák érdekeit.

Voltak olyan kérdések, amelyekben működött az együttműködés, másokban nem.

A 11. században például több alkalommal is összeálltak a magyar és a lengyel uralkodók a német-római birodalommal szemben, de ezek az együttműködések eseti ügyek voltak. A morvamezei csatában, amelyben Habsburg Rudolf IV. László segítségével legyőzte II. Ottokár cseh királyt, a csehek oldalán harcolt nem egy lengyel részfejedelem is a seregével a magyarok ellen, mert hogy ezt diktálták az érdekeik. Ugyanakkor más lengyel fejedelemségek a magyar királyok szövetségesei voltak. Mindemellett a magyar és a lengyel dinasztiának is megvoltak a maguk sajátos érdekei.

Mik voltak ezek?

A lengyel politikának

volt egy nagyon erőteljes keleti expanziós politikája a 14. század közepétől kezdve,

amely a lengyel-litván unióval még határozottabbá vált. A mai Belarusz nyugati része és Nyugat-Ukrajna, azaz a középkori Litvánia és Halics-Volhinia így vált végleg a lengyel nemzeti emlékezettörténet részévé, mert ezek a területek egészen Lengyelország 18. század végi felosztásáig a lengyel-litván unió részét képezték.

Amikor a magyar rendek Habsburg Albert halála után meghívták a trónra III. Ulászló lengyel királyt, a tanácsadói nem nagyon akarták elengedni, mondván, hogy nem kellene a magyarok ügyeibe belebonyolódni, amikor ott van nekik a sok gondjuk a litvánokkal, a lovagrenddel meg az oroszokkal. A rossz jóslat be is jött, mert szegény elesett a várnai csatában.

De másik oldalról is érdekes megnézni a dolgokat. Luxemburgi Zsigmond magyar királyt és német-római császárt nem nagyon szeretik a lengyel nemzeti emlékezetben, mert sokáig a német lovagrendet támogatta velük szemben. Az érdekei ugyanis ellentétesek voltak a Jagellókéval.

Mit tudhatunk a kapcsolatokról a török időkben, majd Lengyelország 18. századi felosztása után?

Az újkori történelemnek én már csak lelkes olvasója vagyok, tehát a következőkben csak nem szaktörténeti válaszokat tudok adni. Utaltam már rá, hogy a 15. század végére Lengyelország regionális nagyhatalommá vált. Olyannyira, hogy Mátyás halálától a mohácsi csatáig a Balti tengertől az Adriáig, Litvániától a brandenburgi, száz és osztrák határig a Jagellók uralkodtak mindenütt Közép-Európában. Mohács után ez a „birodalom” szétesett, a magyar és cseh részek a Habsburgok birtokába kerültek.

Azt mondhatjuk, hogy a magyar-lengyel kapcsolatok szükségképp átalakultak, hiszen Magyarország előbb kettő, majd három részre szakadt a 16. század második felében. Érdekes azonban, hogy

az önálló Erdélyi Fejedelemség képes volt arra, hogy Báthory István személyében királyt adjon a lengyeleknek.

A nagy változások ezekben a kapcsolatokban a 18. század végén kezdődnek, amikor Lengyelországot felosztják a nagyhatalmak. Ez egyébként a lengyelbarátság kezdete is Magyarországon. Rengeteg személyes, mai szóval értelmiségi kapcsolat kezdődik itt, amelyek kitartanak és megsokasodnak a következő évszázadban is.

Bagi Dániel

 

Milyen volt a magyar reformnemzedék és a továbbra is szétszakított lengyelek viszonya?

A magyar nemesség, a reformországgyűlések nagy figyelemmel kísérték a szétszakított Lengyelországban történő eseményeket. Az 1830-1831-es oroszellenes lengyel felkelés leverése után hatalmas emigrációs hullám indult meg Európa felé, amelynek egyik útvonala Magyarországon keresztül vezetett.

A magyar társadalom lelkesen támogatta és segítette az emigránsokat.

A magyar-lengyel együttműködés egyértelműen a magyar szabadságharc idején érte el a tetőpontját, elég, ha Bem Józsefre vagy a magyar seregben harcoló lengyel tisztekre és katonákra gondolunk.

Hogyan alakultak a dolgok a 20. században? A Párizs környéki békeszerződések, úgy tudom, nem segítették a jó kapcsolatokat.

Én – hangsúlyozottan csak érdeklődő olvasóként – mindig úgy láttam, hogy

ez sem volt egyértelmű helyzet.

Ha globálisan nézzük, Magyarország a versailles-i békerendszer egyik nagy vesztese, Lengyelország meg a nagy győztese. Azonban már az 1920. évi lengyel-orosz háborúban Magyarország ismét Lengyelország segítségére sietett. A két háború között a területi revízió kérdése sem volt olyan téma, amely közelebb hozta volna a hivatalos magyar és lengyel külpolitikai álláspontot egymáshoz, nem is beszélve a harmincas évek szövetségi rendszereiről, amelyben nagyon eltérőek voltak a két ország érdekei.

Ám ennek ellenére közismert, hogy a háború kitörése után Magyarország dacolva a németek óhajaival, befogadta, ellátta és ameddig tudta, megvédte az idemenekülő lengyeleket. Egyébként szintén a két háború között mélyültek el a két ország közötti kulturális intézményi kapcsolatok is, amit talán legjobban a Magyar, illetve Lengyel Intézet megalapítása fémjelez. Ez nagy lendületet adott például a lengyel-magyar témájú történeti és irodalmi témájú tudományos kutatásoknak is.

Mi volt a helyzet a szocializmusban?

A szovjet megszállás kéretlenül egy táborba terelt mindenkit, és a politikai, gazdasági és ideológiai „gleichschaltolás” időlegesen elfedett mindenféle kisebb-nagyobb törésvonalat: nem hiszem, hogy itt a magyar-lengyel ügyek lettek volna a legsúlyosabb kérdések. Ám

az 1956-os forradalom ismét megmutatta a lengyel-magyar szolidaritás erejét.

Ennek ma már nagy irodalma van. A felszínen – erre már a nyolcvanas évek második felétől magam is emlékszem –, volt egy hivatalos magyar-lengyel kapcsolatrendszer, amelyben azok az események és személyek játszották a főszerepet, akiket a marxista-leninista történetszemlélet méltónak talált arra, hogy – persze a megfelelő színű szósszal leöntve – kiemelje őket a sorból.

Mindemellett rengeteg félig vagy teljesen underground értelmiségi kapcsolat is létezett, különösen a lengyel szükségállapot bevezetése után. Működött a szolidaritás, majd a nyolcvanas évek második felében a szerveződő ellenzéki mozgalmak is megtalálták a kapcsolatokat egymással, nem is beszélve a számtalan személyes baráti kötelékről.

A balatonboglári lengyel gimnázium emléktáblája

 

Hogyan látja a jelent és a jövőt? Az orosz-ukrán háború kitöréséig egyértelműen pozitívnak tűnt a kép, de azóta mindenki mást mond.

Jóslásokba nem merek bocsátkozni, képesítésem sincs rá. A rendszerváltozás után is voltak területek, ahol nagyon jó volt az együttműködés, más kérdésekben nem volt egyetértés a lengyel és magyar politika között. Ilyen például a kisebbségvédelem és a második világháború után elűzött, áttelepített, jogfosztott népcsoportok kérdése. Itt

az eltérő körülmények miatt nem érdemes teljes összhangot keresni.

De még olyan ártatlannak tűnő témák, mint a 2000-ben szervezett „Európa 1000 körül” című kiállítás és a hozzá kiadott tanulmányokból is kitűnik, hogy már az ezer évvel ezelőtti események megítélésében sincsen mindig egyetértés magyar és lengyel szerzők között, ami persze teljesen rendben van, mert az értelmes viták nem ártanak a tudománynak.

És akkor a háború...

Igen, az ukrán háború egy újabb törésvonalat hozott létre, ha jól látom. A magyar és lengyel sajtóban megjelenő, nem egyszer manipulált, részben vagy elferdítve közölt híreket megítélésem szerint kellő forráskritikai távolságtartással kell kezelni. Bízom abban, hogy az egyébként jól működő és kölcsönös érdekeken alapuló együttműködés a kül- és geopolitikai érdekek részleges eltérése miatt nem fog sérülni, és

a nehézségek ellenére is a magyar-lengyel barátság működőképes marad,

s akár politikai érdekellentéteket is felül tud írni.

Báthory István lengyel királyi pecsétje

Összesen 60 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Kevés joga volt is rá -Jagelló családból származott a felesége." Kevered ám a sorrendet. Amikor Báthory a lengyel koronára pályázott, még nőtlen volt. A királlyá választásának az volt a feltétele, hogy feleségül veszi Jagelló Anna hercegnőt.
"Rettegett Iván a törökök uralta Krímet akarta - háborút indított, ekkor érte az oroszokat a törökök által kért Lengyel hátbatámadás."
1. A lengyelek (a litvánokkal szövetségben) az általad említett krími háborúnál sokkal korábban terjeszkedtek az oroszok rovására, még az Aranyhorda idejétől kezdődően fokozatosan elfoglalták a nyugati orosz fejedelemségeket (a mai Belorussziát, a mai Ukrajna nyugati és északi részét).
2. Inkább a krími tatárok támadták Ivánt és nem fordítva. 1572-ben I. Devlet Giráj krími kán seregei elfoglalták és felégették Moszkvát.
3. A lengyel-litván szövetség oroszellenes fellépése az általad említett török szövetségnél lényegesen jelentősebb volt Báthory idejében. Báthory három hadjáratban verte szarrá a Baltikum felé terjeszkedni és a nyugati orosz területeket visszafoglalni próbáló Rettegett Ivánt.
A lengyelek büszkeségét érthetően nagyon sérti, hogy az oroszok, akiket korábban sikerült az uralmuk alá hajtani, később felülkerekedtek rajtuk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés