Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az Egyesült Királyság 8000 katonát küld Kelet-Európába.

A brit védelmi minisztérium szerint a hadgyakorlatot már régóta tervezték, és utólag növelték a nagyságát, válaszul Oroszország február végi ukrajnai inváziójára.
Ralph Wooddisse altábornagy elmondta, hogy

Ben Wallace védelmi miniszter pedig úgy nyilatkozott: „Európa biztonsága soha nem volt még ilyen fontos. Ezeken a gyakorlatokon csapataink egyesítik erőiket a szövetségesekkel és partnerekkel, hogy a hidegháború óta az egyik legnagyobb közös hadgyakorlat során megmutassák szolidaritásukat és erejüket” – mondta.
A hadgyakorlat májusban kezdődik.
Nyitókép: Borislav Troshev / Anadolu Agency / AFP