Magunk maradunk – Ákos első filmjéről

2022. április 27. 19:59

Muray Gábor írása a Mandiner hetilapban.

Hazavitt egyszer egy taxis, aki abban a rövidke tizenöt percben, míg a belvárosból a Stefániára értünk, felmondta az életét, a lábamnál egy szetterféleség ült, arról is csevegtünk, milyen jó, ha az embernek kutyája van, és mennyire elviselhetetlenül fáj, amikor az eb elpusztul, aztán amikor a fizetés után már éppen kiszálltam volna, búcsúzáskor megjegyezte, hogy nála ez most „épp máshogy van. Én nem leszek, s a kutya marad egyedül – mondta halkan –, tudja, rákos vagyok, és nemsokára mennem kell. S akkor mi lesz vele…”. Ott maradtam a pesti éjszakában a kapott batyuval, tizen­három éve cipelem, és amikor most kilépek az Uránia halljába Kovács Ákos első filmje, a Magunk maradtunk premierjéről, arra gondolok, mindnyájunknak van egy ilyen taxis­batyuja. A taxis – egy személyben aranyifjú és vezeklő aggastyán – életmetafora, keserédes költői kép az aranykor nosztalgiát keltő paradoxonáról, megismételhetetlenségéről és örökkévalóságáról. Ákos saját két novellájából szépen összegyúrt kisfilmje egyszerre főhajtás – általánosságban – a magyar film aranykora előtt (nem lehet nem észrevenni a filmnyelvi utalásokat Huszárikra vagy Makk Károlyra) és kísérlet annak megragadására, hogy a nagypolgári élet romjaira épült mono­króm rendszerben, a forradalom árnyékában, a kádári diktatúra fojtó légkörében miképpen tudta bearanyozni az egyén – itt a taxis – a saját korát.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés