Fidesz: Máris hatalmi harc indult el Miskolcon a polgármester és a DK-s frakció között

2022. április 8. 16:34
A miskolci baloldal több tagja kihátrált Veres Pál mögül, aki egy 8 milliárdos hitelt akart megszavaztatni a közgyűléssel.

Hatalmi harc indult a miskolci baloldalon: a választások után máris megpuccsolta a DK Miskolc polgármesterét – számol be közösségi oldalán a Fidesz helyi szervezete. 

Mint írják: Veres Pál – aki 2019-ben az ellenzék jelöltjeként nyerte meg a polgármester-választást – elveszítette a rendeletalkotáshoz szükséges közgyűlési többségét, mert

a miskolci baloldal több tagja kihátrált mögüle.

„A várost egy 8 milliárdos giga hitelcsapdába akarták belerángatni a csütörtöki közgyűlésen, ami egyet jelentett volna azzal,hogy Miskolc csődbe jut. Ezt a tervet frakciónk az első pillanattól ellenezte, a DK frakciója pedig utólag kihátrált” – ismertetik.

„Frakciónk eleve nem támogat olyan intézkedéseket, amelyek nem szolgálják a várost vagy a miskolciak érdekeit. Az pedig már a politikai vicc kategóriája, hogy Miskolc baloldali polgármestere a jobboldali ellenzékkel akarja megszavaztatni a rendeleteit, amikor a saját frakciójának DK-s képviselői sem támogatják ebben” – folytatják a posztot, amely úgy zárul: Miskolcon „új szintre lépett Veres Pál és a várost irányító Velünk a Város frakció kapcsolata. Miskolc baloldali vezetői már a közgyűlésben sem képesek egymással szót érteni. Alkalmatlanok a város vezetésére” – zárul a összegzés.

Nyitókép: MTI/Vajda János

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

ÖSSZEFOGÁÁÁÁÁÁÁÁS!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés