Bebizonyosodott: a politika nem az értelmiségieskedés terepe

„Egészen elképesztő volt figyelni, hogy az ellenzék gondolkodásmódját és megnyilatkozásait milyen mélyen áthatotta a – teljesen szükségtelen – moralizálás a kampányidőszakban (és egyébként is). Nem volt olyan kérdés, amihez ne úgy álltak volna hozzá, hogy az ő álláspontjuk morálisan a leghelyesebb és ezért mindenki más felfogása szükségképpen csak alacsonyabb rendű lehet. Ennek egyik legerősebb példáját Márki-Zay Péter vasárnapi búcsúbeszéde adta, ahol Hitlertől a messianisztikus megbocsátásig (»nem tudják, mit cselekszenek«) megjelent egy csomó moralizálós panel. Ugyanilyen jellegű volt az ellenzék hozzáállása az »átlag szavazóhoz« is, aki csak buta, a nagy összefüggéseket felismerni képtelen lény lehetett a szemében.

A moralizálós megnyilatkozásokkal nemcsak az a baj, hogy eleve elidegenítően hatnak, hiszen nehéz egy olyan csoporthoz kapcsolódni, mely folyamatosan a felsőbbrendűség pozíciójában tetszeleg és bármit, bármikor képes megítélni és erkölcsileg a legélesebben minősíteni, hanem az is, hogy a morális állásfoglalások szinte sosem válthatóak gyakorlati politikai cselekvésre. Abból, hogy a Fidesz politikáját embertelennek, tekintélyelvűnek, illegitimnek, erkölcstelennek, tolvajnak és még nem tudom, minek minősítették, semmi nem következett arra nézve, hogy mit kellene tenni, milyen alternatívát lehet ajánlani a választópolgároknak. Így az ellenzéki szavazás identitáskérdéssé vált, amivel csak mindent kérdést kizáróan azonosulni lehet, de mérlegelni, választani, vitatni egyáltalán nem. Pedig igény lett volna rá.”

Nyitókép: Facebook