„Wißt ihr, magyarok maradtunk!” – új könyv született a nyugat-magyarországi felkelésről

2022. március 31. 20:01
Mi is történt pontosan és részleteiben 1920 és 1921 hónapjaiban Nyugat-Magyarországon, mi vezetett Trianontól a felkelésig? Új könyv tárgyalja az izgalmas történelmi témát!

Hűség városa, légy hű őre önmagadnak. Nyugat-Magyarország 1918–1921 közötti sorsa és a soproni népszavazáshoz vezető út címmel fontos összefoglaló született Nyugat-Magyarország sorsáról az összeomlás és a korai Horthy-rendszer éveiben Ujváry Gábor történész, a VERITAS Történetkutató Intézet Horthy-kori kutatócsoport-vezetőjének tollából. A különösen igényes megjelenésű, gazdag képanyaggal, ugyanakkor lábjegyzet-apparátussal és szakirodalom-listával is ellátott könyvet a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára adta ki, az előszót Farkas Ciprián soproni polgármester írta. 

A könyv szisztematikusan veszi végig a főbb kérdéseket: a vitatott terület főbb jellegzetességeit, az osztrák békeszerződésig vezető utat, Trianon és Nyugat-Magyarország kérdését, a Trianontól 1921 tavaszáig vezető utat, ezt követően pedig IV. Károly visszatérési kísérleteit, a nyugat-magyarországi felkelést, illetve a velencei konferenciát és a soproni népszavazást.

Nem lehet vitatkozni a szerző összefoglalójával, miszerint „IV. Károly második visszatérési kísérletének kudarca, Lajtabánság felszámolása és onnan a felkelők kivonása, illetve az osztrák csapatok Nyugat-Magyarországra történt bevonulása tette lehetővé a soproni népszavazás megrendezését.”

A megállapítás fontos és nem magától értetődő, hiszen a Lajtabánság létrejöttét eddig sokan a népszavazást elősegítő, nem pedig akadályozó tényezőként látták. A népszavazást tető alá hozó külügyminisztert, Bánffy Miklós éppen ezért negatív figuraként tartották számon a felkelők. Prónay Pál felháborodottan közölte később, hogy „egy miniszter” – talán Bánffy – állítólag azt mondta neki, hogy „miért nem mennek már ki ezek a felkelők, mit okoskodnak, és miért nem engedik át ezt a darabka földet az osztrákoknak?”  

Maderspach Viktor felkelő vezető hasonlóan „trianonistának” nevezte a külügyminisztert.

Bánffy több emlékiratszerű feljegyzést is készített: saját elbeszélése egy bizonyos fokig a felkelők vádaskodásait támasztja alá, hiszen a külügyminiszter a Nyugat-Magyarországról való kivonulást tekintette pályája csúcsának.

A különbség a lehetséges mozgástér felmérésében rejlett:

a felkelők magától értetődőnek tartották, hogy Magyarország az egész területet megtarthatja,

ők csak a további irredenta mértékén vitatkoztak. 

„Az antant, illetve a magyar és az osztrák képviselők között 1921. november 15-én kezdődtek az újbóli egyeztetések. Ezek ugyan változatlanul feszültek voltak, mégis gördülékenyebben zajlottak, mint korábban. A magyarok lassan belenyugodtak Nyugat-Magyarország nagy részének elvesztésébe, az osztrákok pedig végre Burgenland megszerzésének örvendhettek” – állapítja meg Ujváry.

Való igaz, Schober osztrák kancellár nem hazudott, amikor 1922 elején kijelentette: „Ausztria azzal, hogy a népszavazás által Magyarországnak juttatott Sopron-vidéki területekről Velencében lemondott, és ezzel a világtörténelemben páratlan áldozatot hozott, jogot szerzett Burgenland fennmaradó részének osztatlan és zavartalan birtoklására.” Ez szintúgy egy olyan dolog volt, ami utólag fájt a felkelőknek, hiszen ők úgy tartották, hogy a terület egészét szerezték meg, a Sopronon kívüli területek feladását árulásként élték meg.

Ujváry nem titkolja könyvében, hogy

nagyon is eltérő álláspontok létezhettek etnikumtól függetlenül a terület hovatartozásával kapcsolatban.

E csoportokon belül is jelentős eltérések voltak, sokszor ellentétek feszültek, például a Sopronban és környékén élőkön belül is. Sokan, jellemzően a soproniak a Magyarországon maradás, de számosan – főleg a Sopront környező falvakban – az Ausztriához csatolás mellett álltak. A nyugat-magyarországi német anyanyelvűek közösségét is megosztotta ugyanis ez a kérdés, a pártellentétekről már nem is beszélve.

Mindehhez annyit lehet hozzátenni, hogy németbarát magyarokról és magyarbarát németekről is szólnak a források. Az, hogy német identitású emberek is ünnepelték a Magyarországhoz tartozást, természetes volt. Mollay Károly soproni nyelvészprofesszor emlékiratában német származású nagynénjének sorait idézte fel, aki a népszavazás eredményének hallatán így kiáltott fel:

Wißt ihr, magyarok maradtunk!”

S bár az áldozatok etnikumára nem utalt, mégis érdemes idézni Guilleaume Árpád tábornok összefoglaló jelentését a nyugat-magyarországi főkormánybiztosság működéséről: a katonatiszt ebben arra jutott, hogy a soproni népszavazás során a vidéki gazdák azért nem szavaztak Magyarországra, mert „magyar részről a felkelők megszállásának bizonyos túlkapásai lehangolólag hatottak”.

Összességében Ujváry könyve fontos összefoglalóját adja a nyugat-magyarországi kérdés szakirodalmának, olvasmányos stílusban és tudományos alapossággal. A kiadvány igazolja, hogy a vidéki levéltárakat sem szabad lebecsülni, fontos iratokról készülnek máig olyan forráskiadások, melyek megállják a helyüket a versenyben. A kötet pedig kiváló kiegészítője az olyan, korábban megjelent munkáknak, mint pl. Tóth Imre Két Anschluss közöttje. 

Borítókép: Fortepan 191343

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés