Két Anschluss között: új kötet a nyugat-magyarországi felkelésről

Hiánypótló összegző munka jelent meg Nyugat-Magyarország történetéről Tóth Imre soproni múzeumigazgató és történész tollából a kissé homályos Két Anschluss között. Nyugat-Magyarország és Burgenland Wilsontól Hitlerig címmel.

A cím talán a Nyugat-Magyarország bekebelezésére tett többszöri osztrák kísérletekre utal, melyekkel kapcsolatban máig sok tévképzet kering. Nemrég például a köztévé egyik adásában hangzott el, hogy az osztrákok eleve oda akarták adni Sopront Magyarországnak 1921-ben, s így a nyugat-magyarországi felkelés értelmetlen volt. A szerző fontos tisztázó sorokban emeli ki, hogy ez csak „porhintés” volt, és hogy „kétséges” volt az osztrákok „szavatartósága”.

Az itt bemutatottak és más források alapján nem lehet vitás, hogy a nyugat-magyarországi felkelést azért is szervezte komoly erőfeszítésekkel a magyar kormány a félhivatalos szervein keresztül, mert

Itt a továbbiakban is főleg a kötet 1921-es eseményekkel kapcsolatos részeivel foglalkozunk, noha a könyv a nagynémet eszmékkel és a monarchia összeomlásával nyit, s a rendszerváltással zárul. A kötetben hangsúlyosan megjelennek a diplomáciai források, például külföldi követek jelentései, ami érthető, hiszen a szerző korábban például Kánya Kálmán külügyminiszterről írt.

A közelgő centenárium kapcsán nagyon is lényeges, hogy mit ír a szerző a nyugat-magyarországi felkelésről. A téma ellentmondásos forrásaira, a később egymással vitatkozó felkelővezérek szavaira is utalhat, mikor arról ír, hogy a felkelők „tisztázatlan összetételűek” voltak például az első ágfalvai ütközetnél. A szerző kérdőjelet tesz a „spontán (?) felkelés” szavak közé, érzékeltetve, hogy a felkelés helyi társadalomba ágyazottsága, támogatottsága, spontaneitása vita tárgya. A szerző kommentár nélkül alkalmazza viszont a Rongyos Gárda kifejezést, melyről egyébként még a felkelés irányába táplált rosszindulattal nem vádolható Domonkos László is megállapította Héjjas-könyvében, hogy a felkeléstől független konstrukció. (Szerinte korábbi, szerintem, primer forrásokra alapozva, későbbi konstrukció).

Különösen izgalmas, hogy Tóth

ezeket azonban tapintatosan nem fejti ki. Ez érdekfeszítő, hiszen bár a szerző óvatossága érthető, más történészek is elsiklottak ezen atrocitások felett, például hiába keresné őket Bodó Béla kanadai történész friss, angol nyelvű monográfiájában, melynek vállalt célja a fehérterror teljeskörű feldolgozása, tárgyévünket is beleértve.

Hasonlóan kevéssé feltártak a helyi magyarokat ért atrocitások is, a korabeli lapokban például komoly visszhangot keltett Scholtz Ödön ágfalvi evangélikus esperes, nemzetgyűlési képviselő (!) osztrák csendőrök általi internálása. A képviselő neve azonban csak egyszer fordul elő a könyvben, más kérdés kapcsán. A kötet részletesen ír a soproni népszavazásról is, változatos röplap-anyagot mutatva be képmellékletében, olyan röplapokat és plakátokat is az olvasó elé tárva, melyek korábban nem voltak elérhetők a szakirodalomban vagy az interneten.

A könyv stílusa olvasmányos, a szerző gazdag jegyzetapparátussal támasztja alá állításait, idézett levéltárai között helyi források, de még brit iratok is felbukkannak. (Megjegyzendő, hogy a téma brit iratai is kiaknázatlanok, a londoni források egyébként használó Karsai Elek például a Számjeltávirat valamennyi magyar királyi követségnek című könyvében egy-két oldalon kívül nem is foglalkozik a nyugat-magyarországi kérdéssel, talán nem is ismerte ezeket az dokumentumokat).

Akit érdekel a nyugat-magyarországi kérdés, annak Fogarassy László tanulmányai és Botlik József több könyve mellett ez a munka is elengedhetetlen olvasmány lesz. A témának összefoglaló feldolgozása mellett új kutatási eredményeket is az olvasó elé tár, mindazonáltal a szerző mégis azzal a szájízzel rakhatja le a munkát, hogy az események százéves évfordulójához közeledve több a megválaszolatlan kérdés, mint a feltárt és igazolható tény.