Kimondom a nevet
Orbán Viktor nem szerette Márki-Zay Péter nevét kimondani, amikor még ő volt az ellenzéki összefogás kormányfő-jelöltje.
Több olvasónk is jelezte ezt a jelenséget.
Több olvasónk is jelezte, de többek között Bohár Dániel is azt tapasztalta, hogy Márki-Zayéktól annak ellenére kapnak sms-eket, hogy a baloldalnak soha nem adták meg adataikat.
– tette fel a kérdést a Pesti TV riportere.
Információink szerint több, mint kétmillió ilyen sms ment ki, akad olyan, aki nem csak egy üzenetet kapott. Ez azt jelenti, hogy több tízmilliós tiltott kampányfinanszírozásról lehet szó, hiszen a kiküldött üzeneteket nem a pártok büdzséjéből fizetik, hanem minden valószínűség szerint a DatAdat állja a költségeket, az a cég, amely Bajnai Gordonhoz köthető és aminek off-shore háttere van és nem tudni hogyan kerülnek hozzájuk pénzek.
Levélben fordultunk az Egységben Magyarországért ellenzéki ernyőszervezet sajtóosztályához, hogy megtudjuk, valósak-e az információink, tényleg a DatAdat finanszírozza-e az sms-eket, vagy az Egységben Magyarországért költ rá saját forrásból. Amint válaszoltak, frissítjük a cikket.
Nyitókép: John Thys / AFP