A Facebook törölte a Mi Hazánk oldalát

2022. március 29. 14:46
Megközelítőleg félmillió embert ért el a párt a közösségi oldalán keresztül az utóbbi egy hónapban.

A Mi Hazánk elnökhelyettese, Dúró Dóra bejelentette, hogy a választás hetében törölte a párt oldalát a Facebook.

A politikus szerint ezzel a Facebook tudatosan beavatkozik a magyar országgyűlési választások eredményébe. Kiemelte, hogy a törlésről nem kaptak értesítést, pusztán észrevették, hogy nem érhető el a központi Facebook-oldaluk, amin megközelítőleg félmillió embert értek el az elmúlt egy hónapban.

Dúró elárulta, annyi magyarázatot kaptak csupán, hogy megsértették a közösségi elveket, de ezen kívül a Facebook nem jelölt meg semmilyen konkrét tartalmat, bejegyzést. Az említettek miatt a párt a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordul, valamint feljelentést tesz a rendőrségen a választás rendje elleni bűncselekmény miatt.

Dúró emlékeztetett, hogy korábban már törölte a Facebook az oldalukat, majd átálltak a beszéd YouTube-on történő közvetítésére, mert a pártelnök, Toroczkai László nevét a Facebookon nem lehet megemlíteni.

Az elnökhelyettes kiemelte, hogy Toroczkai László 207 ezer követővel rendelkező oldalát az EP-választás kampányában törölték. Elmondta, hogy azóta kénytelenek úgy kampányolni, hogy miniszterelnök-jelöltjüknek a nevét sem írhatják le, illetve az arcképét sem jeleníthetik meg Facebookon. Ezen felül azt a kampányfilmet sem tölthették fel az oldalra, amin Toroczkai hangja hallatszik.

Toroczkai egyébként perben áll a Facebookkal, az első fokú ítélet jövő hétre várható.

Összesen 51 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"... annyi magyarázatot kaptak csupán, hogy megsértették a közösségi elveket"

A Fészbúk cenzor legalább venné a fáradságot, és megírná, hogy mit nem talált megfelelőnek és miért...ez a "közösségi elvekre" való hivatkozás elképesztő nyelge nagyképűség.

Persze, hogy mindenkinek egyből az ex-indexes factcheckker libsi képe ugrik be, amint épp megnyomja a piros gombot, mert neki nem tetszik az MHM ideológiai irányultsága. Persze, hogy mindenki egyből politikai elfogultságot emleget.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés