Komoly erők próbálják befolyásolni a választásokat Mráz Ágoston szerint

2022. március 28. 16:05
A Nézőpont vezetője szerint a jobboldali lapok elleni kibertámadás is mutatja, hogy a baloldal mégsem elkötelezett híve a sajtószabadságnak.

„Komoly erők próbálják befolyásolni a választásokat” – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Mráz Ágoston Sámuel a Ki nyer ma? című, a Nézőpont Intézet által szervezett kutatói konferenciát követően hétfőn.

A Nézőpont Intézet vezetőjét annak apropóján kérdezték, hogy hétfőn reggel politikai támadás ért jobboldali lapokat és portálokat, – így a Mandinert is – kevesebb mint egy héttel a választások előtt. 

A támadások felrázhatják a jobboldali tábort

Mindennek hatása van a választás végeredményére – fejtette ki a Nézőpont Intézet vezetője. A ma bemutatott közvélemény-kutatások értelemszerűen nem ma reggel készültek, ezért a mai támadás pontos hatását nem tudjuk megjósolni – magyarázta. Mráz Ágoston arra számít, hogy a külföldi erők általi, etikátlan akció a Fidesz-szavazókat felrázza majd, pontosabban azokat, akik úgy érezték, hogy nélkülük is esélyesek a kormánypártok a folytatásra.

„A hekkertámadás is azt mutatja, hogy a választásnak tétje van, és komoly ellenfelei vannak a kormánynak,

olyan ellenfelei, akik valójában azt szeretnék, ha Magyarország belesodródna a háborúba, nem pedig az Orbán Viktor által képviselt kimaradás – és békepártiságot tudná fönntartani az ország” – fogalmazott.

A hekkertámadás egyértelműen választási manipuláció

Mint mondta, komoly erők próbálják befolyásolni a választásokat, az igazgató azonban ellenhatásra számít, amely a jobboldali szavazótábor felrázását eredményezheti.

Mráz Ágoston szerint

a külföldi hekkertámadás egyértelműen választási manipulációnak minősül. 

Üzentek az EBESZ-nek

Üzenjük az EBESZ-nek, hogy jelentésében ne csak a kormányon találjon kritizálni valót, hanem a hekkertámadás mögött álló Anonymust és a mögötte álló erők etikátlan eljárását is ítélje el, és lássa azt, hogy hazánkban komoly csoportok szeretnék, ha Magyarországon nem szabad és tisztességes választások lennének”

– mutatott rá az igazgató.

Mráz Ágoston Sámuel mindemellett azt is aláhúzta, hogy

„aki komolyan elhitte a baloldalnak, hogy a sajtószabadság elkötelezett híve, az legkésőbb most kell, hogy felébredjen,

aki pedig korábban is realista volt, az eddig is tudta, hogy ez egy olcsó trükk csupán.”

 

Nyitókép: JAKUB PORZYCKI / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Összesen 172 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Komoly erők próbálják befolyásolni a választásokat Mráz Ágoston szerint"

Az NVB-hez átszállították az ötöslottó-sorsolás szoftverét.
Ez a szoftver lenne a komoly erő?

Jól van, akarsz tőlünk egy igazolást a gazdáid felé, hogy te itt mindent megtettél? Bár elég balfasz módon írogattál, ha ezt is megtudja, nem lesz boldog.

Az nem vészes, mert a választási eredmények érdemben papíron vannak. Csak az összegzésük és az abból képzett kimutatások készülnek szoftverrel.

Az akármennyire leállhat, mert a választási eredmények érdemben papíron, aláírt jegyzőkönyvekben vannak. Csak az összegzésük és az abból képzett eredményközlések készülnek szoftverrel. A közölt eredményeket pedig minden párt ellenőrizni tudja a jegyzőkönyvek náluk lévő másolatai alapján.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés