Terhes tárgyi tévedések
A posztban leírták, hogy a jelentés erősen terhelt tárgyi tévedésektől is: Áder Jánost „volt köztársasági elnöknek” nevezik, de tévesen írják le a népszavazás eredményességi kritériumát is. És persze csúsztatnak is, olyan részinformációkat hagynak ki, amelyek hozzátartoznának a „nagykép” objektív megértéséhez.
Nem említi a jelentés például, hogy a veszélyhelyzet idején csak a járványkezeléshez szükséges mértékben van rendkívüli rendeletalkotási jogköre a kormánynak,
ellenben a választások kapcsán semmiféle jogi relevanciával sem rendelkező ügyekről – az uniós források felfüggesztésének lehetőségéről vagy a „Stop, Soros!” törvénycsomagról – részletesen írnak. A tévedések az Alapjogokért Központ szerint még hosszasan lehetne sorolni, onnan kezdve, hogy a dokumentum készítői – átvéve egy magyarországi Soros-szervezet álláspontját – összekeverik a „politikai reklám” és a „társadalmi célú reklám” jogi kategóriáit, odáig, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének kritizálása közben elfeledkeznek arról, hogy éppen a Kúria volt az, mely megakadályozta az egyik népszavazási kérdés hitelesítését.
Kapcsolódó