Márki-Zay az ATV Egyedes beszéd című műsorának korábbi adásában azt is elárulta, fegyvereket is adna Ukrajnának. Az adás során a műsorvezető megkérdezte a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, „ha önön múlna, adna fegyvereket Ukrajnának?”
Márki-Zay Péter válaszában itt is leszögezte, szerinte „a NATO-tagság kell, hogy meghatározza ezt a döntést is.”
„Tehát, amit a NATO tesz, azt kell tennie a magyar kormánynak is ebben az esetben. Értem” – foglalta össze a műsorvezető.
„Pontosan, azt kell, abszolút. A NATO közös döntéseit kell végrehajtsa Magyarország is. Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk” – hangsúlyozta a baloldal minisztelnök-jelöltje.
Ezen állítását Márki-Zay Péter egyébként a Tagesspiegelnek is elismételte. Úgy fogalmazott: „néhány héttel ezelőtt még azt mondtam, mi is támogatjuk a békés, közös érdekeken alapuló gazdasági és kulturális együttműködést Oroszországgal. Nos, ez a jelenlegi válsággal megváltozott. Természetesen