– emeli ki Kajtárné Izrael Edit, aki szerint egyszerű gyermekmegőrzők lesznek csupán a kerületi óvodák. „Csak szegény gyerekeket sajnálom, a pandémia miatt is volt elég bizonytalanság, most ez a háborús helyzet, és még ez is” – teszi hozzá. Számára nem volt kérdés, hogy a szülők mellé áll az óvodáért való harcukban, hiszen a kicsiket még az apróbb változások is rosszul érintik, nem még az olyan, hogy lakat kerül az óvodájukra. Ha a mostani tanév lenne az utolsó a száztizennyolc éves múltra visszatekintő intézménynek, az azt is jelentené, hogy
a 2020/2021-es tanévet itt kezdő kisgyermekek sem fejezhetik itt be az iskola előtti éveket.
Érdekességek a háttérben
Szülői visszajelzések alapján úgy tűnik, az intézmény jól működött, a gyermekek szerettek ott lenni. Épp ezért igény is van a Petőfi Tagóvoda további működésére. A kerület értékesíthető területei viszont rohamos tempóban csökkennek. Bár a Petőfi Tagóvoda unikális intézmény, száztizennyolc éve működik ugyanabban az épületben, a történelmi jellegű épület műemlékvédelmet nem kapott. Az 1902-ben alapított, 1903-tól működő XVIII. kerületi Bókay Árpád Általános Iskola épülete viszont igen, így utóbbi csupán „korlátozottan lehetne értékesíthető”,
előbbire viszont nem lenne ilyen kitétel.
(Az előző, jobboldali városvezetés elkezdte a Petőfi Tagóvoda felújításainak tervezését és meg is tartotta volna az épület műemlékjellegét.)
***
További „híreink”:
- Adminisztrációs blama vagy politikai lejáratás van készülőben a XVIII. kerületben? Felbontották Bauer Ferenc fideszes önkormányzati képviselő feleségének vagyonnyilatkozatát. Jogszabályok szerint erre nem kerülhetett volna sor. A DK-s Szaniszló Sándor adminisztrációs hibát emleget. A kormánypárti képviselő viszont lejáratási szándékot vél a háttérben. A részleteket IDE kattintva érheti el.
- Kamionhadat eresztenének Szaniszlóék az Üllői útra? Újabb botrány a 18. kerületben. Gyermekeiket, nyugalmukat és ingatlanjaikat féltik a már ott élők a Ganztelepre tervezett beruházástól. A DK-s polgármester azért szorgalmazza az ipari parkot, mert nem kér további odaköltözőből. Szerinte ugyanis az újabb lakók miatt infrastrukturális fejlesztésekre volna szükség, ami pedig az önkormányzatot terhelné. Minderről IDE kattintva olvashat többet.
- DK-s belviszály, hatalmi harcok a XVIII. kerületben. Szaniszló Sándor és volt alpolgármestere, Ferencz István közt komoly feszültség alakult ki, aminek egy helyi ügy mellett, részben talán a személyes sértettség is oka lehet. A cikket IDE kattintva érheti el.