A városvezető azt is jelezte, sem a jegyző, sem ő nem kapott tájékoztatást az „adminisztrációs hibáról”; Bauer értesítésére a járványhelyzet és az akkor jellemző „atipikus munkavégzés (távmunka)” miatt nem kerülhetett sor; a hozzátartozói nyilatkozatokat pedig egy „egyéb iratoktól elkülönítetten, kizárólag az őrzésért felelős által hozzáférhető, biztonsági zárral ellátott tűzbiztos lemezszekrényben őrizzük, így
az illetéktelen személyek általi megtekintés lehetősége nem merülhetett fel.”
„Sajnálom, hogy egy ilyen súlyos hibának nincs semmilyen személyi következménye”
Válaszában a fideszes önkormányzati képviselő leszögezte: Kiss Róbert tájékoztatása alapján csupán egy vagyonnyilatkozatot, a felesége borítékját bontották fel (ezt a vizsgálatkor felvett feljegyzésen rögzítette). „A véletlen felbontást észlelve miért nem lett azonnal elkülönítve a többi hozzátartozó vagyonnyilatkozata, s ha mégis felbontásra került több hozzátartozói vagyonnyilatkozat – amit a tények ismeretében kétlek –, miért nem történt intézkedés a helyszínen? – fogalmazott Bauer –. Véleményem szerint azonnal jegyzőkönyvet kellett volna felvenni a történtekről, a vagyonnyilatkozatot lezárni, lepecsételni, engem kiértesíteni, majd részemről a hozzátartozói vagyonnyilatkozatot egy új borítékban lezárva visszaadni az őrzésért felelős munkatársnak.”
Mint írta, megdöbbentő, hogy a jogtalanul felbontott vagyonnyilatkozat „minden további nélkül, több kézen átmenve, juthatott el az őrzésért felelős munkatársakhoz, akiknek lehetősége volt a tartalmának megismerésére is”. Hangsúlyozta, ha a helyszínen rögtön elkülönítésre kerültek és átadták a felbontott vagyonnyilatkozatokat az őrzésért felelős munkatársnak, akkor azok „nyitott állapotban” kerültek hozzá, ami véleménye szerint minimum elgondolkodtató, mert „szándékosan vagy ennyire nem értettek hozzá a vizsgálatot végző személyek, elsősorban a bizottsági elnök, akinek tisztségéből adódóan az előírásokat és a tennivalókat tudnia kell”. Arról nem is beszélve – fűzte hozzá –, megvolt a lehetősége azoknak, akik kézhez kapták a borítékokat, hogy megszerezzék a felesége adatait.