Baljós árnyak: Németország már az oroszok elleni háborúra készül
Boris Pistorius legkevesebb 80-90 milliárd eurós éves védelmi költségvetést szorgalmaz.
„Együtt tárgyalóasztalhoz kell ülnünk. Háborúellenes koalícióra van szükség” – írta Twitter-oldalán az ukrán elnök. Itt vannak a további fejlemények az orosz-ukrán háborúról!
Pénteken tovább folytatódtak a harcok Ukrajnában. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalosan is védelmi segítséget kért a Bukaresti Kilencektől, melynek Magyarország mellett Bulgária, Észtország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Csehország a tagja.
Az ukrán elnök a Twitter-oldalán közölte, hatásos nemzetközi segítségre van szükségük, ezt megtárgyalta Andrzej Duda lengyel elnökkel is. Mint fogalmazott, szankciókat, nyomást kell helyezni a támadó félre, azaz Oroszországra.
– írta. A Bukaresti Kilencek éppen ma találkoznak Varsóban, az eseményen részt vesz Áder János köztársasági elnök is.
Az ukrán belügyminisztérium mintegy tízezer gépkarabélyt osztott ki a Területi Védelmi Erők (SzTO) kijevi önkéntes zászlóaljainak – közölte Fjodor Veniszlavszkij, a Nép szolgája frakció helyettese.
– mondta a képviselő. A TASZSZ szerint Veniszlavszkij elárulta, hogy a fegyveresek jelenleg Kijev utcáin járőröznek.
Kirill Sevcsenko, az ukrán jegybank vezetője videóüzenetben jelentette ki, hogy felfüggesztik Ukrajna devizapiacának munkáját, a devizaértékesítés kivételével.
A devizákat a 2022. február 24-i árfolyamon rögzítették. A jegybank vezetője azt is elmondta, hogy megtiltották a valutákban való készpénzkibocsátást, valamint 100 ezer hrivnyára korlátozzák a napi készpénzfelvételt – írja a Világgazdaság.
Mintegy százezren menekülnek Ukrajnában a harctevékenységek következtében – jelentette az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). Shabia Mantoo, a főbiztosság szóvivője szerint az államhatárokon belül tartózkodó menekülteken felül már ezrek hagyták el Ukrajna területét.
Még nem tudunk pontos számokat mondani, de világos, hogy jelentős (menekült) mozgások vannak az országon belül és a határokon átívelően is – ismertette Mantoo. Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa nem sokkal korábban átfogó védelmi intézkedéseket követelt a háborús felektől a civil lakosság és Ukrajna polgári infrastruktúrája számára.
Fotó: EYEPRESS NEWS / EYEPRESS VIA AFP