Miért támadta meg Oroszország Ukrajnát?

2022. február 24. 11:21

Mártonffy Balázs
Vendégszerző
Az USA hegemóniájának felbomlásával létrejövő világrend elemi részei a nagyhatalmi versengések és az érdekszférák. 

Miért támadta meg Oroszország Ukrajnát? Erre a kérdésre még sokan sokféleképpen fognak válaszolni, de a helyzet kapcsán jól látszik, hogy a katonai összecsapásokon kívül kommunikációs harc is zajlik a nemzetközi porondon. Hiszen az ukrán, az orosz, és az amerikai vezetés merőben másként állítja be a történteket a saját politika narratívájában. Így a háború indokoltságáról, jogosságáról, legitimációjáról, és racionalitásáról való vitában nem lesz egyetértés, hiszen eltérő érdekek mentén érvelnek majd a felek. 

Még egy ideig a támadás közvetlen, kiváltó okának meghatározását, a teljes kép ismeretének hiányban, sem tudjuk hitelt érdemlően elvégezni. Annyi azért talán megállapítható, hogy valahol

az ukrán vezetés helytelenül mérte fel a tettei várható következményeit. 

Ha viszont a nagyobb képet nézzük és a mögöttes okokat keressük, a realista gondolkodás hitelességét látjuk előbukkanni az ettől eltérő világképekkel szemben. Három fontos tényező ugrik elő, amik eddig valamelyest megbújva voltak. És ezeknek a tényezők előtérbe kerülése arra enged következtetni, hogy a világ még nem adaptálódott helyesen az Egyesült Államok unipoláris pillanatának végéhez. 

Az Egyesült Államok unipoláris pillanata a Szovjetunió felbomlásától 2014-ig tartott. A végét nehéz pontosan meghatározni, de mivel 2014-ben volt Krím annektálása és a Kína által létrehozott Ázsiai Infrastrukturális és Befektetési Bank megalapítása is, ezért ide is datálható. Kulcs ismérve ennek a periódusnak, hogy az USA egyedüli nagyhatalomként tudta meghatározni a nemzetközi rendszer játékszabályait. De mára már más a nemzetközi hatalmi megoszlás rendszerszinten megváltozott.

Mind Oroszország, mind Kína olyan hatalomra tett szert, amivel inkább már egy töredezett több pólusú világrendet látunk.

És egy ilyen világnak a realizmus szerint a játékszabályait már többen alkotják, a hatalom nemzetközi megoszlásának fényében. Ennek a világnak elemi részei a nagyhatalmi versengések és az érdekszférák. 

Ha Ukrajnára tekintünk, az ország alapvetően Oroszország befolyása alatt volt a II. Világháború után. A Szovjetunió felbomlásával egy meggyengült Oroszország nem tudott többet elérni, mint hogy Kijev valahol a „köztes” állapotban maradjon, és ne kerüljön ki teljesen az orosz érdekszférából. Ez egy kényes egyensúly volt, amibe még az belefért, hogy Ukrajna 1992-ben NATO-partnerségi viszonyt kezdjen, majd 2008-ban NATO-csatlakozási terveket dolgozzon ki, amíg mindenki számára implicit módon egyértelmű volt, hogy a valós csatlakozás egy „folyamatosan a jövőben maradó” eshetőség csak.  

Viszont a 2010-es években egyre erősödve akart Ukrajna az Egyesült Államok által vezetett Észak-atlanti Szövetséghez csatlakozni, ami a 2019-es, a NATO-csatlakozást ukrán alkotmányos keretek közé emelésével csúcsosodott ki. Az orosz gondolkodás, akik érdekszférákban látja és látta is a világot, létfontosságú nemzetbiztonsági érdekének tekinti, hogy Ukrajna ne essen ki teljesen a saját érdekszférából. E helyett Ukrajna valószínűleg arra koncentrált, hogy az Egyesült Államok még 2022-ben is mindig azt hirdeti, hogy az „érdekszférák korát magunk mögött hagytuk.” 

Így tehát az első tényező annak a felismerésnek a hiánya volt, hogy ezt

az „érdekszféra-mentes” világképet csak addig tudta az USA sikeresen fenntartani, amíg egyeduralkodó volt a rendszerben

(másképp nézve pedig nem is érdekszféramentes-, hanem egy globális amerikai érdekszférát éltünk meg). A nagyhatalmi versengés korszakában az érdekszférák a valóságok, és bár megpróbálhat Ukrajna teljesen átlépni az Egyesült Államok befolyási zónájába, ehhez komoly képességek és hatalmi támogatás kell, vagy saját, vagy az Egyesült Államok és más szövetségesei részéről. Moszkva ezt, így hogy a hatalma megvan hozzá, meg fogja akadályozni, akár a háború árán is. Így cselekedett a történelem folyamán a többi erős állam is a nagyhatalmi versengés idején. 

A második tényező a határok lefixálásának normájának a meggyengülése. Ez az államok közötti viselkedési szabály a XX. század második felében terjedt el. Kiemelten az USA unipoláris pillanatában volt megfigyelhető. Ez a norma azt jelentette, hogy hiába nőtt vagy csökkent akár számottevő mennyiségben is egy állam hatalma, nem igazodott hozzá a határa. 

Az orosz-ukrán háborúból kiindulva nagyon olybá tűnik, hogy ez a norma nem azért terjedt el és maradt fent, mert minden állam egyetértett vele, hanem inkább azért, mert az USA hegemóniája foganatosította a megtartását.

Az amerikai hegemóniát ellenző Oroszország nem akarja ezt a normát mindenáron fenntartani.

Ez a folyamat már a Krími félsziget annektálásával megindult, és most csúcsosodhat ki. Egy másik az amerikai hegemóniát ellenző nagyhatalom, Kína, számára pedig Tajvan vonalán érkezhetünk el ugyanennek a normának az ázsiai tesztjéhez is. 

Harmadik tényező pedig egyes, a hatalom valóságáról való törvényszerűségek helytállásáról. Az egyik leghíresebb katonai teoretikus, Clausewitz határozta meg azt az alaptételt, hogy a háború természete nem, csak a karaktere változik az idő múlásával. Hasonló logikára építve éljük most meg, hogy a hatalomnak csak a karaktere változik, a természete nem, hiába állította az Egyesült Államok az ellenkezőjét. Oroszország számára pedig a nyílt katonai támadás, miután más módon Moszkva nem érte el célját, csak egy a rendelkezésre álló opciók közül, és nincs axiomatikusan kizárva. 

A realizmus szerint a nemzetközi politika szabályait alapvetően a nagyhatalmak versengése írja.

Ebből a szemszögből nézve az Egyesült Államok nemzetközi szintű hatalma csökkent, de ez a csökkenés nem párosult az Egyesült Államok által képviselt, az USA hatalmi pozíciójából adódóan működő, narratívák megváltoztatásával. Ennek a beárazását látjuk most az orosz-ukrán háborúban. A realizmus szerint a szó önmagában, akár írott formájában is, édeskevés a nemzetközi politika világában az azt megtartani képes hatalom nélkül. 

Mártonffy Balázs a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének igazgatója.
 

Összesen 69 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ellopták a a nickedet?!?

Há' majd jön a Péter, a Feri, a Peti, az Ági meg Timi néhány hét múlva, és a haza fényre derül...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés