Karácsonyék ismét a kormánytól kérnek pénzt, nehogy rájuk zuhanjon egy brüsszeli büntetőcsomag
2022. február 22. 21:28
Miközben a kormányt hibáztatja, forrásokat követel a 3-as metróvonal egyes megállóinak akadálymentesítésére a Főváros vezetése – derül ki a szerdai Közgyűlés előterjesztéseiből. A Fidesz szerint lenne honnan átcsoportosítani.
2022. február 22. 21:28
p
1
71
49
Mentés
Úgy tűnik, az utolsó pillanatban ismét a kormányhoz fordul a főváros baloldali vezetése, ezúttal a hármas metróvonal akadálymentesítése érdekében. Mint előterjesztésükben írják, „a szűkös határidőkre figyelemmel a Kabinet halogató magatartása immár közvetlenül veszélyezteti az M3 metróvonal teljeskörű akadálymentesítésének megvalósítását”.
Vagyis ezúttal is úgy kér pénzt a kormánytól a városvezetés, hogy közben a kabinetet hibáztatja.
Még az év elején írt arról a Világgazdaság, hogy Karácsony Gergelyéknek március 9-ig maradt idő a hármas metró Határ úti megállója megközelítését szolgáló gyalogos aluljáró felújítására és akadálymentesítésére tavaly decemberben a főváros és a nyertes vállalkozó között kötött szerződés hatálybaléptetésére. A Göncz Árpád Városközpont megálló megközelítését szolgáló aluljáró esetében szintén ez a helyzet, de ott a határidő április 4.
E két metrómegálló kapcsán megjegyzendő, hogy csak a megközelítésüket szolgáló gyalogos aluljárók átépítésével és felújításával biztosítható a hármas metróvonal teljes akadálymentesítése. A tendert mindkét esetben a Strabag Generálépítő Kft. nyerte el. (A feladat gazdája a Budapesti Közlekedési Központ [BKK]; a pályarekonstrukciót pedig a Budapesti Közlekedési Zrt. [BKV] viszi.)
Ha e kontraktusok végrehajtásában nem történik előrelépés, az nem csupán azt jelentené, hogy a metróvonal felújításának 2023-as zárásáig csak ennek a két megállónak nem lesz megoldva az akadálymentesítése (emlékezetes, a főpolgármester 2020. februárjában ennek ellenkezőjét ígérte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének [MEOSZ], erről IDE és IDE kattintva olvashat),
hanem az EU-s források visszafizetésének kockázata. Büntetéskiszabásról nem is beszélve.
A metró rekonstrukciójának uniós támogatását többek között a teljesen akadálymenetes hozzáférés megteremtéséhez kötötték. Ezt is mérlegelte az Európai Bizottság (EB), amikor jóváhagyta a budapesti beruházás finanszírozását. A teljes projekt egyébként a 1,9 milliárd forintos tervezési költéségen felül további 217,4 milliárdba kerül. Ebből 172,7 milliárd uniós forrás, 44,7 milliárdot a hazai központi költségvetés finanszíroz. A főváros pedig 5,6 milliárdot biztosít akadálymentesítési feladatokra egy 2018-as döntésnek megfelelően.
Érdemes felidézni: 2021. augusztusában hosszú vajúdás után a BKV és a metróalagút rekonstrukcióját végző Swietelsky Vasúttechnika Kft. megállapodtak a vonatkozó szerződés módosításáról, amelynek eredményeként közel 6,5 milliárddal drágult az eredetileg 47,8 milliárd értékű megbízása, ám akkor a BKV „talált” 9,5 milliárdot a metróprojekt 217,4 milliárdos támogatási szerződésének keretein belül, igaz, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ennek csupán kétharmadát találta megalapozottan a szerződésmódosításra fordíthatónak.
Főváros: Van is meg nincs is forrás az akadálymentesítésre
Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes által jegyzett, a szerdai Fővárosi Közgyűlésen megvitatandó, tizenhetes számú előterjesztés szerint a „rendkívül szűkös pénzügyi lehetőségek ellenére”, saját költségvetési forrásból majd 3 milliárdot csoportosítana át a Határ úti gyalogos aluljáró felújítására, miközben 2021. augusztusa óta látható, hogy az alagúti szerződés módosításának tényleges 6,5 milliárdos költsége és az erre a célra elkülönített 9,5 milliárdos keret közötti különbözet, azaz éppen 3 milliárd – ráadásul részben eredetileg is akadálymentesítésre előirányzott összeg – továbbra is rendelkezésre áll.
5,5 milliárdot viszont a kormánytól várna el a Göncz Árpád Városközpont metrómegálló gyalogos aluljárójának akadálymentesítéséhez.
Ahhoz ugyanis „a Fővárosi Önkormányzat 2022. évi költségvetésében nem található forrás”. Ehhez kérik a főpolgármester és a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely közbenjárását.
Fidesz-KDNP: Hányszor próbáltuk előre lendíteni az ügyet?
Valójában szó sincs arról, amit Karácsonyék állítanak, miszerint a kormány halogatása miatt nincs lehetőség a metró teljes akadálymentesítésére. A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója már több alkalommal jelezte észrevételeit, vázolt fel javaslatokat, hogy miként lehetne tovább lendíteni az ügyet. A 2021-es költségvetés tárgyalásakor például egy módosító indítványban forrásallokációt javasoltak, amelyet épp a baloldali többség szavazott le. Idény januárban pedig interpellálták a főpolgármestert.
De most a szerdai közgyűlés elé is előterjesztést nyújtottak be – február 16-án. Majd, amikor két napra rá, február 18-án Tüttő Kata révén a Városháza saját előterjesztést készített, ahhoz pedig módosító javaslatokkal éltek a kormánypártok, amelyek szorosan kapcsolódnak egy másik, ugyancsak a képviselők elé kerülő, tizennégyes számú napirendi ponthoz. (Ebben a BKV 2022-2023. évi fejlesztési feladatait vázolja fel a főváros, amelyhez 10 milliárd Európai Fejlesztési Bank és 6 milliárd saját költségvetési, azaz összesen 16 milliárd forrást biztosítana.)
A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy
a Határ úti gyalogos aluljáró akadálymentesítése a metróprojekt támogatási szerződésének terhére történjen meg, vagyis a projektre allokált 217,4 milliárdból,
a BKK és BKV a szükséges bürokratikus akadályokat rövid határidővel hárítsa el (például: a BKK adja át a BKV részére a Határ úti és Göncz Árpád Városközpont aluljáróinak felújítására megkötött vállalkozói szerződéseket, a BKV pedig kezdeményezze az ITM-nél a metróprojekt támogatási szerződésének módosítását – a szerk.),
az ezzel felszabaduló mintegy 3 milliárd fővárosi költségvetési forrással toldják meg a BKV fejlesztéseire előzetesen megjelölt 16 milliárdot,
a Göncz Árpád Városközpont metróállomáshoz kapcsolódó gyalogos aluljáró felújítását (és a kapcsolódó felszíni akadálymentesítési munkákat) pedig az immár 19 milliárdra duzzadt fejlesztési keret EIB által biztosított részéből valósítsák meg.
A javaslatban szerepel továbbá, hogy az 56-os és 61-es villamosvonal Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy közötti szakaszának Karácsonyék által tervezett részleges és tűzoltás jellegű felújítási munkái helyett, a Fővárosi Közgyűlés a vonal átfogó felújítása és akadálymentesítése mellett foglaljon állást, deklarálva
a Nyúl utcai és a Nagyajtai utcai villamosmegállók megmaradásának és akadálymentesítésének,
valamint a hűvösvölgyi P+R kapacitás szignifikáns fejlesztésének szükségességét.
Emlékezetes úgyszintén: a Mandiner beszámolt arról, a Fővárosnak és a BKK-nak a két megálló megszűntetésére vonatkozó szándékáról, ám Fürjes Balázs a Miniszterelnökség Budapestért felelős államtitkára és Őrsi Gergely II. kerületi polgármester közös kiállására a felek megállapodtak a megállók megmaradásáról.
A komplex fejlesztésre lehetőség szerint az EU 2021-2027-es finanszírozási ciklusából szerezzenek forrást. Utóbbi érdekében kérik a főpolgármestert, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel.
A fennmaradó forrásokból pedig további korszerű autóbuszokat szerezzenek be.
Láng Zsolt a Mandinernek: Nem először pitizik a főváros
„Nem ez az első, amikor a főváros vezetése saját alkalmatlansága miatt a kormánytól vár anyagi segítséget – fogalmazott lapunk megkeresésére a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője – Ismét forráshiányra hivatkoznak, hogy látványosan megakaszthassanak egy jó beruházást. Politikai tanácsadóik fizetésemelésére, valamint a cégvezetők milliós jutalmára azonban van pénz.” Azon kérdésünkre, hogy miért nyújtották be módosító javaslatukat, úgy felelt: „Karácsonyék most az eredeti tervektől eltérően egy lebutított beruházást terveznek, amely egy korszerűtlen és nem teljesen akadálymentes állapotot eredményezne.
Meggyőződésünk, hogy ez nem szolgálja Budapest érdekét!
Éppen ezért egy módosító javaslatot nyújtottunk be, amely többek között a pénzek átcsoportosításáról szól, és arról, hogy a későbbiekben hogyan valósíthatóak meg az eredeti, korszerű tervek.”
***
Említésre méltó továbbá a Mocsárosdűlő ügye is, amelyet a Városháza-ügy nyomán kiszivárgó felvételek alapján a baloldali városmenedzsment beépített volna. Szabó Tímeáék korábban tagadták a terv létezését.
„Most már teljesen egyértelmű, hogy a fővárosnak, valamint a III. kerületi önkormányzatnak a Mocsárosdűlő egy részének beépítése és eladása volt a célja – jelentette ki lapunknak Láng Zsolt –. Éppen ezért megpróbálnak előre menekülni azzal, hogy a mi javaslatunkat, amely a terület teljes természetvédelmi védelmére vonatkozik, napirendre sem vették a közgyűlésen, helyette kedden hoztak egy önálló előterjesztést, amit a klímavédelmi bizottsággal elfogadtatnak. De a Városháza-botrányt és az ezzel egyidőben napvilágra került korrupciógyanús ügyeiket nem tudják feledtetni, az emberek nem hülyék.”
Emily O’Reilly tizenegy éven át töltötte be az ombudsmani tisztséget, amelynek során az átláthatóság és az összeférhetetlenség ellenőrzése volt a fő feladata.
A hazugság lényege, hogy mire használják ezeket a valós problémákat: keleti orientáció, jogállamlebontás, feudálkapitalista önkény.
p
0
3
7
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 49 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sasszem
2022. február 23. 09:06
Megközelítőleg ennyit lopott CSEH ATKA!
Kérje tőle a hiányzó összeget, vagy TEGYÉK VISSZA AZ ELLOPOT PÉNZT A KASSZÁBA, ezáltal meglesz a hiányzó összeg.
Szar dolog lesz a végelszámolás Geli!