Veszélyben lehet a Határ úti metrómegálló teljes akadálymentesítése is

2021. február 11. 12:00

Aggódnak a mozgáskorlátozottak, Karácsonyék fogadkoznak, végül az adófizetők is rosszul járhatnak a 3-as metróvonal felújításának alakulásával. Megnéztük, hol tart az egyre drágább és bizonytalanabb projekt.

2021. február 11. 12:00
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

A minap a Metropol számolt be arról, hogy a 3-as metró Határ úti állomásához kapcsolódó aluljárójába ismét beköltöztek a hajléktalanok. Olvasói közlések alapján arról írtak, hogy az utazónak szinte görcsbe rándul a gyomra, amikor áthalad a lepusztult területen. A tragikus állapotok sajnos nem egyedülállóak, egyértelmű, hogy

szinte az egész vonalon szükség lenne az aluljárók rendbetételére.

Bár maga a 3-as metró felújítása – ami természetesen tartalmazza az állomásokat is –, ha némi csúszással és drágulással (erre még visszatérünk!), de halad, a metróvonalhoz kapcsolódó aluljárók felújítását külön program keretében végezné el a BKK, illetve a főváros. Ennek elindítására azonban egyelőre nem került sor, s megkeresésünkre a Fővárosi Önkormányzat sem nyilatkozott még arról, mikorra tervezik.

Elszállt ígéretek

Pedig Karácsony Gergely tavaly februárban, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén, majd

határozatban megerősítve vállalta, hogy elindítja a programot. Nem tette.

Árulkodó körülmény ugyanakkor, hogy a Tarlós István vezette előző kurzus által e célra 2020-ra előirányozott, mintegy 9 milliárd forintot a főpolgármester előbb zárolta, majd el is vonta. A 2021-es büdzsébe pedig mindössze egy általános aluljáró-felújítási sor került be, 600 millió forintot alig meghaladó összeggel. Ez jelen állás szerint egyetlen aluljáró akadálymentesítésére sem lenne elég. Összehasonlításképp: a Dózsa György úti állomás esetében csaknem 2 milliárdért szerződött le a BKV tavaly év végén erre a munkára. A fővárosi Fidesz-frakció hiába próbálta meg feltornászni a keretet, a városvezetés lesöpörte a a módosító javaslatot. Ez ellentmond a Városháza 444-nek adott szűkszavú tájékoztatásának, ami minden érdemi kapaszkodó nélkül mindössze annyit közölt, hogy a Göncz Árpád városközpont (korábbi nevén Árpád híd) és a Határ út állomásokhoz kapcsolódó aluljárók felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás előkészítés alatt áll.

Kétségtelen: beütött a koronavírus-járvány, ám a halogatás miatt akár jelentős forrásoktól is eleshet Budapest. Ez a program nem csupán rendezettebb és korszerűbb, Budapesthez méltóbb aluljárókat eredményezne, hanem a metróvonal felújításához szükséges, teljes akadálymentesítéshez is elengedhetetlen. (A teljes akadálymentesítés azt jelenti, hogy a metró minden állomásán, a szerelvényből kilépve a mozgáskorlátozottak számára is elérhető az utcaszint.)

Ez utóbbi feltétel teljesítésére pedig nem csupán a Tarlós István előző főpolgármester és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) között született, a folyamatos egyeztetéseket és a döntésekbe való bevonást is előíró megegyezés kötelezi a fővárost, hanem információink szerint a teljes metróprojekt uniós finanszírozási kritériumrendszere is.

Leegyszerűsítve:

ha nincs meg a százszázalékos akadálymentesítés, az forrásvesztést eredményezhet.

Tehát mindenképp szükség lenne az aluljárók fejlesztésére is, főleg azokban az esetekben, ahol a metróállomásnak nincs közvetlen, akadálymentes kapcsolata a felszínnel. Egy 2018 tavaszi közgyűlési előterjesztés alapján ebbe a körbe sorolható az Árpád-híd és a Lehel-tér mellett a Határ úti metróállomás is. Márpedig jelen állás szerint az utóbbinál is elmaradhat a beruházás.

Nem várt drágulás

Ennél a pontnál muszáj kitérni az alagúti munkák már említett drágulásra! Történt ugyanis, hogy a kivitelezővel a BKV összerúgta a port, olyannyira, hogy a munkálatok is jó fél évre leálltak. Az egyébként igen bonyolult, hosszú hónapokig tartó elszámolási vitát tavaly decemberben sikerült rendezni. Ám csak azzal a feltétellel született meg az egyezség a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel az alagúti munkák újrakezdéséről, hogy

a BKV elismert egy összesen mintegy 9,5 milliárd forintos többletigényt. Vagyis ennyivel drágult a projekt.

A kiviteli szerződés értéke ezzel mintegy 20 százalékkal, 60 milliárdra nőtt. A rekonstrukció egyébként összesen csaknem 220 milliárd forintba kerül, ebből 172,7 milliárd az uniós támogatás, a fennmaradó részt a kormány biztosítja a központi büdzséből. Maga a metróprojekt a Fővárosi Önkormányzatnak egyetlen forintjába sem kerül.

Forrásaink megerősítették a Világgazdaság azon értesülését, miszerint a BKV olyan mértékben csökkentené az érintett aluljárók akadálymentesítésére a metróprojekt költségvetésében előirányzott összeget, hogy abból már nem lenne megoldható a fentebb jelzett uniós kritérium teljesítése. Vagyis a főváros a fogyatékkal élőkön spórolna. Nyerészkedésnek nem mondanánk, mert a támogatási kritériumok esetleges nem teljesítést végérvényesen valakinek meg kell fizetnie. Szerencsés esetben a BKK által 2016-2018 között megtervezett, 2019-ben pedig már indításra előkészített, de Karácsony Gergely által indoklás nélkül, bizonytalan időre parkolópályára tett aluljáró projekt keretében és nem forrásvesztés árán.

A potenciális forrásvesztésen túl ez leginkább talán a kifejezetten lepusztult állapotú Határ úti aluljárót érintené, ahol egyébként a már felújított megállóból az aluljáróig lifttel (vagy természetesen lépcsőn) fel lehet jutni, ám az utcaszintre már akadálymentesen nem. Ez tehát egyelőre félmegoldás, s ha így marad, azzal

nem csak a mozgássérültek, az utasok, de az adófizetők is rosszabbul járnak.

Elkeseredett mozgássérültek

A költségcsökkentési tervek miatt a MEOSZ határozott hangvételű levélben kereste meg a főpolgármestert, még február 8-án. Mint írták, ismételten jogi úton szereznek érvényt az egyenlő bánásmód követelményének, amennyiben „átcsoportosítják az M3-as metróvonal állomásainak akadálymentesítésére félretett összeget, és ezzel részben vagy egészben meghiúsul az M3-as metróvonal akadálymentesítése”.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke Karácsony Gergelynek írt levelében jogsértőnek nevezte a főváros tervezett lépéseit, amik semmibe veszik a mozgáskorlátozott emberek méltóságteljes és biztonságos közlekedését garantáló, érvényes megállapodást. Kovács Ágnes a főpolgármester haladéktalan tájékoztatását kérte az ügyben.

Február 10-én este kerestük a fővárossal való egyeztetések hiányát is felemlegető MEOSZ-t. Közölték, egyelőre nem kaptak semmilyen választ az önkormányzattól. A főpolgármester egyéb fórumokon sem nyilvánult meg a tisztázásra váró ügyben, ahogy a lapunk által küldött kérdésekre sem válaszoltak cikkünk megjelenéséig. Egy január közepén adott interjújában műsorvezetői kérdésre mindössze annyit közölt, hogy az akadálymentesítés nincs veszélyben, ami jelen állás szerint annyira mégsem igaz.

Február 11-én megjelent arról egy cikk, hogy a Városháza szerint nincs változás a projektben, és akadálymentes lesz a 3-as metró, ugyanakkor arra nem ad megnyugtató választ, hogy ez mi árán valósul meg és ami legfontosabb, arra sem, hogy ténylegesen mikorra.

Nyitókép: Karácsony Gergely főpolgármester a 3-as metróvonal felújított déli, a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti szakaszának átadásán a megújult Ecseri úti állomáson 2020. október 22-én. (MTI/Máthé Zoltán)

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2021. február 11. 20:33
kevesebbet kéne lopni, inkább dolgozni egy kicsit végre...
Dorset Naga
2021. február 11. 20:20
Ez huszonötöd rendű probléma. Mondhatni álproblémának is. De mi van a buzibárral a városházán? Mikor avatod fel?
Vakfolt
2021. február 11. 16:37
Ha azzal, hogy mindenért mást kell hibáztatni, eredményeket lehetne elérni, akkor holnapra a négyes metró már Bajánál tartana, az első cigány asztronauta lépne a Marsra és közös határunk lenne az örményekkel. De nem lehet.
Szerintem
2021. február 11. 15:59
Karácsony ebbe is belebukott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!