A NATO elküldte írásbeli válaszát Oroszország biztonsági garanciaigényeire – jelentette be Jens Stoltenberg a testület elnöke szerda esti sajtónyilatkozatában. Az elnök elmondta: „ismételten felszólítjuk Oroszországot, hogy haladéktalanul csökkentse a feszültséget. A NATO hisz abban, hogy a nézeteltéréseket párbeszéd és diplomácia útján kell megoldani, nem erőszakkal vagy az azzal történő fenyegetéssel.”
Közölte,
Oroszország megszakította diplomáciai kapcsolatait a NATO-val, ami megnehezíti a párbeszédet,
ezért vissza kell állítani a moszkvai és brüsszeli képviseleteket, a katonai kommunikációs csatornák teljes körű kihasználása, az átláthatóság és a kockázatok csökkentése érdekében.
Stoltenberg hangsúlyozta: a NATO készen áll arra, hogy meghallgassa az orosz aggodalmakat, és valódi párbeszédet folytasson arról, hogyan lehet megerősíteni az európai biztonság alappilléreit. Hozzátette ugyanakkor, hogy „minden nemzetnek joga van a saját biztonsági berendezkedésének kialakításához, tehát Moszkvának tartózkodnia kell e tekintetben a kényszerítő korlátozástól, illetve a szövetségesek és más nemzetek elleni rosszindulatú tevékenységektől”. Mint mondta, a NATO továbbra is szorosan együttműködik Ukrajnával.