A Nyugat azt méltatja, ami érdekeinek megfelelő

„Könyvük címe: Címlapon Magyarország - Hazánk története a nyugati sajtó tükrében – 1848-2020? Mi volt a célja a könyv megírásával?

Három dolog motivált. Ügyvezetője és tulajdonosa vagyok Magyarország egyetlen médiafigyelő és -elemző cégének, a TranzPress-nek. Nap mint nap országunk, közintézményeink, gazdasági és politikai szereplőink jelenlétét monitorozzuk a globális médiatérben. Ehhez párosul érdeklődésem a modernkori magyar történelem iránt. Harmadrészt, nehéz nem észre venni, hogy Magyarország és hazánk kormánya rég nem látott módon tematizálja a nyugati médiát. Ezért úgy gondoltam, érdemes szélesebb történelmi kitekintésben megvizsgálni, mi a nyugati sajtó viszonya hozzánk, és körbejárni milyen értékek és érdekek mentén alakít véleményt rólunk a Nyugat.

Melyek voltak kiemelt jelentőségű időszakaink a nyugati sajtóban?

A vizsgált 172 év alatt leginkább a szabadságharcos tematikával szólítottuk meg a világot. A függetlenségért folytatott küzdelemmel könnyen azonosul a világ, hiszen az minden nemzet történelmének része. 1848-as, 1956-os és 1989-es liberális fordulataink jelentik a rekordidőszakokat a címlapszerepléseink számát illetően. A negyedik csúcs megtöri ezt a szériát, amely a migrációs válság képében köszöntött be. A magyar kormány intézkedéseiről  kritikusan vélekedett a nyugati sajtó, de a címlapok számát tekintve csúcsot jelent ez az időszak is.

Elmondható-e, hogy a jó nyugati sajtó pozitív hatással van Magyarországra nézve, a rossz sajtó pedig negatív hatással?

Az az empirikus tapasztalat, hogy a rossz nyugati közvélemény kedvezőtlen következményekkel jár Magyarországra nézve, a pozitív médiakép viszont reputáció, országimázs és befektetések szintjén jelent előnyöket. Én összességében azt gondolom, hogy  a negatív reklám is reklám, feltéve, ha az apropó nem például 2006 ősze, mellyel kapcsolatban soha nem látott lebecsmérlő és elítélő véleményeket olvashatunk a nyugati sajtóban.

Mit mutat a nyugati sajtó tükre?

Látunk magunkról egy képet, amely többé-kevésbé Magyarország, de nyilván csak egyfajta interpretáció. Innen akár görbe tükörnek is nevezhetjük a nyugati sajtót. Aztán látjuk magát a tükröt is, amely pedig maga a Nyugat; annak felénk való elvárásaival együtt.

A címlapmegjelenéseink legalább annyira szólnak a Nyugatról – elvárásaikról és bel- és külpolitikai konfliktusaikról – mint rólunk.

Az 1848-as szabadságharcot például a német liberálisok azért fogadták örömmel, mert azt gondolták, ha Magyarország függetlenné válik, akkor Ausztria könnyebben integrálható a nagy német egységbe. Érdekükben állt, és ezért pajzsra emeltek bennünket. Az 1867-es kiegyezést Gladstone brit miniszterelnök kifejezetten támogatta, mert azt gondolta, a dualizmus keretrendszere egy jó modell lehet az ír autonómiatörekvések pacifikálására. 1956  pedig a nyugatot igazolta a Szovjetunióval folytatott hidegháborúban. Nixon szavaival élve „a magyar forradalommal repedés keletkezett a kommunizmus falán.” A II. világháború alatt a liberális nyugati világ és a kommunista Szovjetunió közös erővel verte le a fasiszta veszélyt. A Szovjetunió összeomlásával 1991-ben viszont a szocializmus felett is eljárt az idő. Ezidőtájt tehát joggal jelenhetett meg az a közkeletű tézis, miszerint a történelemnek vége. A Nyugat győzött, és a kapitalista liberális demokrácia az elgondolható legéletképesebb társadalomszervezési és gazdasági modell az emberiség számára.”