Kimondom a nevet
Orbán Viktor nem szerette Márki-Zay Péter nevét kimondani, amikor még ő volt az ellenzéki összefogás kormányfő-jelöltje.
Az atv.hu úgy értesült: az ellenzéki pártok alapvetően 45 listás képviselői hellyel számolnak, és erre a forgatókönyvre készítik a közös listát is. Márki-Zay újabb követelésére azonban nemet mondtak.
A hétvégén újra találkozott a hat ellenzéki párt vezetője, Márki-Zay Péter nélkül, de a baloldali miniszterelnök-jelölt tudtával. A találkozón a listaállítás volt a fő kérdés, az atv.hu szerint az ellenzéki pártok alapvetően 45 listás képviselői hellyel számolnak, és erre a forgatókönyvre készítik a közös listát is.
A pártelnökök abban állapodtak meg, hogy a listaállítás során három szempontot vesznek figyelembe:
A fenti számítás alapján így áll most az egyes pártok várható listás helyeinek száma az első 45 helyen:
Mint arról beszámoltunk, Márki-Zay Péter lemondott saját frakciójáról, melyet az előválasztás megnyerése után lengetett be. Az elképzelésre azonban az ellenzéki pártok egységesen nemet mondtak. Márki-Zay később, a Spirit FM-en hangsúlyozta: számára „minimum elvárás”, hogy befutó listás helyekre kerüljön három roma származású politikus. Arra a kérdésre, hogy mi történne, ha ez nem valósulna meg, azt felelte:
Az atv.hu információi szerint a miniszterelnök-jelölt által támogatott három roma jelölt a 46-50. helyek közé kerülhet fel a listára. Hozzáteszik: az eddig (rész) listát állító négy párt listáján nincs befutó helyen roma politikus, és úgy tudják, a listájáról még nem nyilatkozó Jobbik és DK esetében hasonló lesz a helyzet.
A Mandiner témába vágó videóját alább nézheti meg.
Nyitókép: Ficsor Márton