Igen, tudjuk, hogy éheztek. Igen, tudjuk, hogy minden morzsa számít. Igen, tudjuk, hogy nincs már mód az időhúzásra. Sürgős, folyamatos élelmiszersegélyre, azonnali beavatkozásra van szükség. Meg fogjátok kapni. Minden szegénységi küszöb alatt élő számára biztosítjuk az alapélelmiszerekhez való hozzáférést. Nem 2022 februárja és májusa között, hanem hosszú távon. Van szociális mentőcsomagunk. Van szegényétkeztetési programunk. Szűrjük a különösen veszélyeztetett csoportokba tartozókat. Kiépítjük a szociális gondozói hálózatot. Fokozottan követjük a gyermekszegénységet és intervenciós hálózatot hozunk létre. Hatósági intézkedésekkel csökkentjük az élelmiszerpazarlást, de növeljük a méltányos elosztást és újraelosztást. Követjük a szegénységi küszöb alatt élők egészségügyi mutatóit, nem csak a megfelelő mennyiségű élelmiszert biztosítjuk a számukra, hanem azt is, hogy megfelelő minőségű élelmiszerhez férjenek hozzá, mert az egészséges élethez való jog alapjog. (És akkor most a piaci, mezőgazdasági, áruforgalmi tényezőkről, a szociálpolitikán túli lehetőségekről nem is beszéltünk.)
Ilyen mondatoknak kellene elhangoznia most szemben Orbánnal, ha lenne társadalmi tudatosság, és felelősségvállalás. De nincs. Gyűlölni Orbánt és röhögni a csirkefarháton egyrészt, másrészt belefeledkezni a még mindig fenntartható polgári jólétbe (vagy annak látszatába), az evést, főzést, az ételről való beszédet státuszszimbólumként, pótcselekvésként, a valóságból való kiszakadás esélyeként kezelni, összetéveszteni az irodalmat és a kultúrát a kulináris fecsegéssel és a gasztronómiai kivagyisággal – vegytiszta kognitív disszonancia. Valóságvesztés, ressentiment és tehetetlenség. Ez vagyunk, ennyire futja, nekünk, rezsimváltásra készülő polgári középosztálynak.”
Fotó: Facebook/Parászka Boróka