Márki-Zay: Nem fog meggyőzni a kampánycsapatom arról, hogy vasárnap este ne videózzak

2022. január 11. 18:58
„Aki ellenünk akar harcolni, azzal nem gondolom, hogy tárgyalni kellene” –mondta Márki-Zay Gattyánról, majd nem zárta ki, hogy mégis leül beszélgetni a milliárdossal.

Ha kedd, akkor Egyenes Beszéd és Márki-Zay Péter. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje az elmúlt hetekben gyakorlatilag heti rendszerességgel tér vissza az ATV műsorába, ahol általában az adott vasárnapi videójában elhangzott mondatait kell megmagyaráznia. Emlékezetes, a múlt héten a botrányos újévi köszöntője – amitől még az Amerikai Népszava és a baloldali kommentelők többsége is elhatárolódott – adta a témát, de szintén a múlt keddi műsorból derült ki, hogy Márki-Zay elengedte a hetedik frakció tervét – ezt a többiek „emelt hangon” is jelezték neki saját elmondása szerint.

A mai adás előtt újabb nagy vihart kavart Márki-Zay-kijelentés adott témát a magyar közéleti nyilvánosság szereplőinek: az ellenzéki miniszterelnök-jelölt ugyanis két napja arról elmélkedett, hogy „a Fideszben is van néhány zsidó, bár elég kevés”. Erre frissen,  még aznap este nem győzött reagálni többek között Hont András, Schiffer András, és Ceglédi Zoltán, aki szerint akár most meg lehetne tartani a választásokat, hogy befejezhessük „ezt az egészet”.

De a baloldali miniszterelnök-jelölt vasárnapi videójában ezen kívül egész cikk-trilógiára elegendő meghökkentő kijelentéseket tett: szerinte például az ellenzéki összefogás egy természetellenes szövetség, és ő „minden lemondásra, minden szenvedésre és megaláztatásra önként hajlamos”, ha ezzel Orbán Viktor leváltását segíti elő.

Mindezek után kíváncsian vártuk a keddi esti Egyenes Beszédet, amelyet Rónai Egon vezetett.

Az első kérdés Márki-Zay TikTok-videójára irányult. A miniszterelnök-jelölt szerint  addig nincs gond, „amíg az ember nem csinál bohócot magából, hanem önazonos marad”.

Szóba került Márki-Zay egészségüggyel kapcsolatos terve. Az elmúlt napokban sorra érkeztek a hírek a közös miniszterelnök-jelölt elképzeléseiről – amelyek hemzsegnek az ellentmondásoktól. Az adásban például annak ellenére szögezte le, hogy nem akarja fizetőssé tenni az egészségügyet, hogy korábban kijelentette: annak egyik előnye lenne, hogy akár fűszoknyás lányok szolgálhatnak fel mohitót. Egy perccel azután, hogy elmondta, nem akarja fizetőssé tenni az egészségügyet, Márki-Zay hozzátette: neki nincs baja a „fideszes magánklinikákkal”, ha az állami egészségbiztosító állja a költségeket. 

Leszögezte: a célja az, hogy a magánegészségügyet finanszírozza a társadalombiztosítás. Arra a kérdésre, hogy ez hogy fog kijönni a költségvetésből, Márki-Zay úgy felelt:  ők nem fognak lopni, és felviszik az egészségügyre fordítandó kiadásokat a GDP 5 százalékáról 7 százalékra. Hozzátette: mindezt Surányi György is kiszámolta. (Ha bővebben is kíváncsi lenne Surányi György kiváló számításaira, valamint pénzügyminiszterként nyújtott teljesítményére, IDE kattintva olvassa el a Makronóm Magyarország aranytartalékának sorsáról szóló, „Surányi elverte, Gyurcsány úgy hagyta, Orbán visszaszerezte a magyar aranyat" című elemzését  a szerk.)

Rónai Egon Gattyán György nyílt leveléről is megkérdezte Márki-Zayt, aki elmondta: mindenkivel szívesen leül tárgyalni, aki hajlandó támogatni a kampányát, de az előválasztás után elinduló formációkat ő nem tekinti az ellenzék részének, szerinte ezen alakulatok egyetlen célja a szavazatok megosztása. „Aki ellenünk akar harcolni, azzal nem gondolom, hogy tárgyalni kellene” – tette hozzá, majd kijelentette: a digitális oktatást a közös ellenzéki program is tartalmazza.

„Meggyőzte már a kampánycsapata, hogy vasárnap este ne videózzon?” – hangzott az újabb kérdés, mire Márki-Zay azt válaszolta: őt erről nem fogják meggyőzni, és minden újságírói megkeresésre válaszolni fog.

Így került szóba a zsidók számontartása is, amely heves vitába torkollott Rónaival. Erről egy másik cikkben számolunk be.

Összesen 99 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ne is hagyd magad meggyőzni, kell a Fidesznek az újabb kétharmad.

A magyar magánegészségügy már megjelent a piacon a saját magán-egészségügyi biztosítás csomagjaival. Ha a TB beszállna a magánfinanszírozásba is, az azt jelentené, hogy mindenkinek emelni kellene a TB járulékbefizetését. A másik lehetőség, hogy a TB leépíti az állami egészségügyi kapacitásokat.

Miért csak négyszer?

Több videó, még több szavazó!

A Fletó vezette ellenzék ellen.

Hülye.

Ha most ezt az interjút Orbán adta volna, így szó szerint... nem hogy ma, hóbapokon át az lenne a címlapon telex-444-hvg-stb.-nél, blogok, mémek, amit akarsz. Nyilván "működne a marketingstratégia".

Ja, amúgy most elvonatkoztatva a maitól: az nem zavar, hogy a legbalosabb kvk-k, Medián-Závecz-Publicus-Republikon SEM tudnak győzelmi jelentésekkel szolgálni? Ősszel mind sorba jöttek ki a Moslék vezetésével, most vagy visszaesést mérnek, vagy kussolnak.

Mostanában az ellenzék az ostobaságot, bunkóságot átkeresztelte karcosra.

Nem hagyja abba. Ez a kábszere.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés